A két fiatalabb indiai apáca egy kukkot sem tudott magyarul. Mivel a soknyelvű Indiában, és kiválása után Bangladesben is az angol volt az összekötőnyelv, saját népük nyelvi identitása is a homályba veszett. A betegekkel, pemete nővérrel és egy másközt is az angol szó járta. Az apácák sorra járták a lakosok házait. Minden portára bekukkantottak tiszteletüket tenni. Így jutottak el Pankákéhoz is.

Panka a kerti pavilonban ötórai teához terített a hölgyeknek. Ramóna és Leilla,a két kis cigánylány testvérkéje segédkezett a felszolgálásban. Az apácáknak felcsillant a szemük, szinte rég idegenbeszakadt rokonokat láttak Pankában és a két kis cigánylányban. Izgatottan sutyorogva érdeklődtek Pemeténél, faji hovatartozásuk felől.

–Anyám! Szinte otthon érezzük magunkat! Mintha unokatestvéreinket látnánk viszont a hölgyekben! Nem indiaiak ők véletlenül? –Pemete anyáskodva magyarázott nekik, mint a gyerekeknek.
–Nem, lányaim, nem. Ők a cigányok törzséből valók. Ma is megtalálhatók nálunk, Bihar államban. Vándorolnak, lovakkal kereskednek, és teknőket, fakanalakat árulnak a vásárokban.

–Jó lenne velük beszélgetni! –ácsingóztak az apácák, de a régi, közös nyelvet, a szanszkritot-amelyből a cigány nyelvjárás, és az ő bangladesi nyelvjárásuk is kialakult már egyik fél sem beszélte. A cigánylányok nem tudtak angolul, az apácák meg magyarul. Valami áthidaló megoldást kellene taláni, de mi legyen az. Pemetének remek ötlete támadt. Így fordult Pankához, két korty tea szürcsölgetése közepette.

–Leányom, lenne nekem egy korszakalkotó ötletem. Az imént mondottad, hogy te magyar nyelv és irodalom tanári képesítéssel rendelkező munkanélküli vagy éppen. Mi lenne, ha a rend ideiglenesen munkát biztosítana neked?

–Tanítsam magyarra az apácákat?
–Pontosan.
–Anyám, semmi akadálya. Hogy képzeli?
–Szerintem, az a legjobb nyelvtanulás, amikor a tanár egy kukkot sem tud angolul. Így kénytelenek, szinte csecsemőszinten megtanulni a nyelvet.
–Igaza van anyám! Én pedig angolul fogok tőlük tanulgatni, mintha cseregyerekek lennénk… pompás ötlet.

–Hohooó, álljon meg a menet! – vágott közbe Pemete–ez munka. Tehát napi ötezer Ft-ot fizet a rend neked azért, hogy szabatos, szép, helyes beszédre és helyes magyar írásra tanítod napi négy órában a két apácatestvérünket. Ezen kívül, nem bánnám, ha Ramóna is beszállna ebbe a dologba és kishúgával Leilával segítenének nekünk a konyhán konyhalányként előkészíteni a nyersanyagot a főzéshez. Ők is kapnának természetesen fizetséget a konyhalányi munkáért, és a takarításért. Fejenként napi 3000 Ft napszámot biztosítanánk nekik. Mit szóltok hozzá?

–Ó, Pemetenéni, nem vagyunk mi ekkora kegyhez szokva! Nekünk, még soha, senki nem ajánlott ekkora összeget a munkánkért! Túl nagy a kegy, amit ránk zúdít: összeroskadunk alatta! Nem fogadhatjuk el!
–De, miért húzódozol leányom? Nálunk a kapitalizmusban mindennek megvan az ára, a mun kának is! Nem szégyen, ha megfizetik az ember szolgálatait.

–Az igaz anyám, de maga nem ismerik még a magyarokat! Rögvest híre menne, hogy maga kivételezik velünk, túl fizeti a munkánkat és megölné őket a sárga irigység.
–Ó, leányom ötven év nagy idő. Látod, hogy kizökkentem én ebből a földhözragadt magyar valóságból. Erre nem is gondoltam. Nem kell azt kikiabálnotok, hogy fizetek ezért nektek. Mondjátok azt, hogy társadalmi munkában csináljátok, csak úgy kedvtelésből!

–Ez sem jó anyám!
–Miért?–kérdezte döbbenten Pemete.
–Azért, mert akkor meg jön a suskus, hogy,” persze, a kapitalista apácák kiszipolyozzák a magyarokat!
–Akkor mondunk nekik egy csekély összeget, amit elfogadhatónak tartanak, így elvesszük az irigységük élét.

–Ez se jó. Merthogy akkor meg azt fogják hírelni, hogy bezzeg a cigányoknak munkát, fizetést adnak, mert ugyanolyan fajták, egy akolból származnak. Bezzeg a magyarok meg munkanélkül tengődnek. –Az apácák összenéztek. Pemete angolul összefoglalta és elmagyarázta nekik a beszélgetés tartalmát. Azok se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől. Pemete így tolmácsolta az állásfoglalásukat.

–De, hiszen ebben a kis faluban csupa öreg, nyugdíjaskorú emberek laknak. Mért irigylik a fiataloktól a munkát? –Panka kacagva homályosította fel Pemetét.
–Anyám, nem a fiataloktól irigylik azok, hanem a cigányoktól! Irigylik, hogy ha munkához jutva nem kell segélyekért kuncsoroniuk a cigányoknak. Tudja, olyan ez mint a szólásmondásban van: dögöljön meg a szomszéd tehene is!

–Ez nekem új. Magyarázd meg leányom!

–Az úgy volt, hogy az egyszeri magyar embernek megdöglött a tehene. Amint siránkozik a teteme felett, megjelenik neki az úristen és kérdi miképpen segithene neki. „Támasszam fel a tehenedet?” kérdi, de csak a fejét ingatja a magyar. –öreg volt már, keveset tejelt…
–Akkor adjak helyette egy jól tejelő fiatal üszőborjút? –mondta, de a magyar csak ingatta a fejét.
–Akkor mi a kívánságod, te magyarember?
–Dögöljön meg a szomszéd tehene is! –vágta ki az adut a magyarember. Hát ilyenek a magyarok anyám.

Pemete jót kacagott az adomán és azonnal elmesélte angolul az apácáknak. Azok is dőltek a kacagástól. A nagy nevetésnek Panka édesapja Bódog és nagyapja Kácsa Kóka bátyó megjelenése vetett végett. A két tiszteletet parancsoló pátriárka megjelenése beléjük fojtotta a szót. Panka pálinkát, bort hozott ki a kamrából és tepertős pogácsát tett az asztalra a férfiak elé. Az apácák vizsgálódva nézegették a cigány férfiakat. Majd bátortalanul szót váltottak Pemetével angolul.

–Azt mondják a nővérkék, hogy nem rokonok-e maguk ővelük, merthogy Indiában is élhetnének, akár úgy néznek ki. Kókabátyó szólalt meg elsőre, miután két kupica kerítésszaggatóval megerősítette az öntudatát.
–Hej, Devla, hej! Sun! Dikhálom a bulátokat! Undzsa méra lapadóre! (gyertek velem az erdőbe!) – mondta huncutul összecsippentve szemhéjait. Az apácák csak néztek rá, mint Jenő a moziban. Egy kukkot sem értettek belőle. Pemete mentette meg a kínos helyzetet, és interveniálva közbevetette.

–Kedves rokonok, mivel angol az összekötő nyelv, így nem értik meg magukat, ha ráadásul még lovári nyelven is beszélnek! Először megtanítjuk őket, szépen magyarul, aztán a két kislányuk, majd rávezeti őket az ősi cigánynyelv szépségeire is. Jó lesz ez így? Step, van, step. (lépésről, lépésre)

–Persze, jó lesz, nagyon is jó lesz. De, még jobb lenne, ha… a fiam, a Kece tanítgatná őket! Mégiscsak fériember, és ő még érti a lovári nyelvet! –jegyezte meg két pohár bor között Kókabácsi. Éppen időben, mert betoppant Kece és kérdezés nélkül apja és nagyapja mellé telepedett az asztalhoz. Miután szomját oltotta, és fél szakajtó pogácsával éhét elverte bekapcsolódott a beszélgetébe. Hatlmasra tágult pupilláit rávillantotta az egyik fiatal apácára és ajánlatott tett neki, mivel margó már több hete elünt az életéből, és igencsak ágaskodott a biborfurujája.

– Dik, he: csárázom a buládat!’Edd, dömier! (aggyál pinát!) – Fordult minden vehemenciáját beleadva a fiatalabbik apácához. Az apáca szégyenlősen elpirult, mert azért pár ősi szótő hasonlatos volt a mai népnyelvvel és a dömier az, bizony szanszkritul is azt jelenti, mint cigányul… Az öreg szemével rosszallóan odavágott Kecének, mire az, borba fojtotta kívánalmát. Kisvártatva megszólalt.

–Azért jöttünk, hogy meghívjuk az apácákat holnapi napra, ebédre mihozzánk! Ne kerüljék el a cigányok portáját sem anyám, mert ez vért kíván! Halálos sértésnek veszik az ilyet minálunk. Olyan vendégséget csapunk maguknak, hogy megnyalják a tíz körmüket. Agyagbasült kacsát, libát tálalunk fel s kácsalves után. Aztán cigánypampuskát! És hozzá, jófajta bodzaszörpöt, bodzabort. Akkor holnapra tiszteletüket teszik minálunk?

–Ó, ki tudna ilyen invitálásnak ellenállni? Természetesen holnap a Kácsa portát fogjuk meglátogatni. Úgyis lenne egy-két komoly tervem a cigányokkal.
–Ki vele, anyám, itt vannak, akik a cigányoknak parancsolnak! Tárgyaljuk meg, most, melegiben. –kardoskodott az ötlet mellett Bódog és Kóka bátyó, de Pemete nem engedett.

–Majd holnap uraim. Tiszta fejjel megbeszélünk mindent. – mondta és intett a két apácának, hogy ideje indulniuk. Megköszönte a vendéglátást és sietve a távozás hímes mezejére léptek. Ildomos is volt, mert már a szesz erősen dolgozott Kecében és félő volt, hogy nemcsak a szemeit, hanem biborlándzsáját is erősen meregeti a lányaira.

–Akkor, isten megáldja magukat! –álltak fel az asztaltól. Panka a kapuig kísérte őket.