Túl sok ezer villámjátszmán,
Taposva a vesztesek hátán.
Nem félve, hogy jön a Sátán
Lépdelve az alvók álmán.
Túl a lekésett járatokon,
A rég ledöntött szobrokon,
Túl az itt hagyott dallamokon,
A millió lerágott csonton

Túl az elrabolt szavakon,
A menekülő horizonton.
Túl rajtad és túl mindazon,
Ami fontos volt egykoron
Valakinek, aki féltett
A sötéttől, az erős fénytől.
Mert látott már megégett
Naivát hullani az égből.

Túl a megkopott akkordokon,
A félredobott lantokon.
Túl sok édes hazugságon
És néhány túletetett álmon,

Nekem nincs semmim.
Mindent elfelejtek


Túl a bizonytalanságon,
A csendben köröző árnyon
Túl "Lehetett volna országon"
A lassan emésztő hiányon
Én mindig csak bánom,
Mert azt hittem kihányom,
De mindez csak röpke álom.
Túl minden máson,
még magamat sem találom

Túl a világnak a végén
Tenger és óceán mélyén
Túl vagy a tudatom szélén,
És már hiába nyúlsz felém
Túl az utolsó sziákon.
A már feldolgozott fákon.
Túl az olajszivárványon
Én már csak az eget járom.
Mindent elfelejtek nektek.