Mielőtt teljesen
becsomagolnánk a Napot
a tőled kölcsönzött gézbe,
kérdezhetnék bármit,
ami hasonlóképpen tép el, mint
mi, emberek az anyagot
felszívva
ne is várj mást, mint
tengerszemek hólyagából
bugyborékoló magas, sípoló hangokat
hiszen hívhatnánk akár
csatornának -
ugyanaz a kirakati érzelem
mint belőlünk egyként kiszabaduló
mantra ami tovább forog,
míg az egész
sötét
bajlódó kontinenssé nem nyílik szét
a föld, amelyet belémdöngöltél, hogy
ne hagyhassak hátra semmit,
az értelmet se', ahogy' magadba sújtva
elhiszed végre, hogy egyedül magányos vagyok..?