Napszemüvegen át látom a Világot,
Gumikesztyűvel szedek virágot.
Minden jót csak fele annyira érzek,
De ha fáj, akkor százszor annyira vérzek.

Mindig csak felét hallom, mint ti.
De már megtanultam szemüvegen át látni.
Tudom már, hogy jobb nekem nem lesz,
Felőlem a cápák közé is vethetsz.

Ha szép zenét hallok, mindig elhalkul,
Aki engem szépnem tart, előbb-utóbb megvakul.
Ha érzek valamit, az majd úgyis kiég,
Ha szépet látok az elporlad, elég.

Érezném, hogy simogatsz, de kőből van a bőröm,
Márványból a szívem, azt is majd felőrlöm.
Üvegből a szemem, hogy ne is lássalak,
A fülemben ólom, hogy ne hallhassalak.

Egy sötét szobában élek egyedül és gyáván.
Valakinek, valamiért bosszúálló átkán.
Az élet poklában hamvadok.
Bárcsak lennének angyalok!