A hegyek gyomrában valami ébred
Titkos,mély sóhaj kúszik a sziklák között
Hideg, finom remegések
Élednek s rohannak, mint az üldözött.

A hegy lábán némán állok,
Hátára fáradt vándorként fekszem.
Sötét ormára szememmel vigyázok,
Míg szívének dobbanásával melegszem.

Csúcsa átdöfi lándzsa-kezével
Romjaiba dőlt rabszolga-testem.
S lesújt rám égi erejével...
Pedig én csak a lelkét kerestem

Halld a dübörgő sikolyt, mi a kövekből felszakad,
Érezd ahogy felbőg a múlt a mélyben,
Lásd a füstöt: forró könnyeiből ez maradt.
Himnuszát zengi minden szélben.

De az erdő most csöndes.
Hallgatnak mind a madarak.
A fák arca, a vándoré is könnyes.
Álmok temetője, rideg sírkert ez,
Minden oly idegen.
Csak, hova álmot szülni leülhetek:
Csak az alvó farönk nem.