Itt vagy velem.
Hallom, ahogy a morajló gondolatok
Átsuhannak az összefonódott testeken
(A miénken. Régen enyém s tiéd volt,
De mára egészen egybegyűrődtek.)
Az élet zúgva ömlik bennünk,
Mint büszke folyamok testvére.
A hiány tanított magunkat szeretnünk,
S egymást vágyunk bugyogó vére.
Egymásra tapadnak az ajkak
Mint mohó rabok egy csepp szabadságra
S édes zamat, csókillat
Csak újabb béklyó szárnyukra.
Karok, ujjak bilincse, ölelések örvénye
Sóhajok vihara temet el minket.
Öröknek tűnő pillanat,
Mibe testünk beleszületett...
A bilincs lehull, s az örvényeinket
Megbénítja lassan az idő törvénye.
Csend van. Csak lélegzeted leng szédelegve.
Karjaidban ül rám az álom,
Kettőnk birodalma zuhan ránk.
Itt vagy velem még
Maradj vörös láng, maradj még...