A két cigánycsalád letelepedésével megélénkült, mondhatnánk úgyis, hogy életre kelt az eddig kihalásra ítélt csipkerózsika álmát alvó falu. Katinéninél szinte mindennapossá vált a kenyérsütés. A dagasztást már Vendel felesége Arany és szépséges leánya, Ramóna vette ki a kezei közül. A kemence begyújtása és a tűz ébrentartása Imire hárult. Ezer örömmel végezte, sőt kikövetelte magának ezt a posztot. Hogy miért? A dolog igen egyszerűnek látszó és kézenfekvő: a szépséges cigánylány két dióbarna, gyönyörűséges szemének, bájoló tekintetétől.

Amint Katinéni kihamuzta a kemence pallóját és bevetette a sütnivalót, Imre Ramóna kíséretében kihajtotta a kecskéket. Először a rétet legelték a jámbor jószágok. Aztán délfelé a gyerekek, Umbi és Sambec vezetésével kihozták nekik az ebédet. A két kamasz fiú bevetette magát az erdőbe madárfészkeket rabolni, szamócázni, míg a kisebbek ott maradtak a kecskékre vigyázni, amig Ramóna és Imi lemennek a Büdös-tóra megmártózni és etyepetyézni.

Mert bizony hogy akárhogyis csűrjük-csavarjuk a dolgokat a szépséges cigánylány nagyon felpiszkálta Iminek, eddig kecskékre átállított libidóját. A harmadik, vagy negyedik napon történt-e, nem tudni mikor először mentek le, fürödni a Büdös tóra Ramóna kibújt karton ruhácskájából és ott állt anyaszült meztelen a parton. A zeniten álló napsugár glóriát font alakja köré. Imre szájtátva bámult rá és birborfurujájával egyetemben kőszoborrá merevedett a látványtól. Ramóna szavai térítették vissza a valóság talajára.

–Hé, te mamlasz! Mit bámulsz, mint borjú az újkapura? Nem láttá még meztelent? Vesd le a gatyád, azt ugorjuk! Verseny, ki ér a középire!
Imrének se kellett több. Kibújt tubigatyájából és mereven előreálló bíborlándzsájával rohamra indulva Ramóna után ugrott a poshadt vízbe. Ramóna úgy úszott, mint egy fürge csíkhal. Imre hatalmas tempókkal utána! Hamarosan beérte és bal karjával átölelve, a jobbal egy-két tempót téve, máris a tó közepén lévő sássziget homokos partján kötöttek ki.

Ramóna nem sokat teketeóriázott. Hanyattvágta magát a fövenyen, gyönyörűséges szemérmét felkínálta Iminek. Imi egy pillanatra elhessegette a Bumbusmaris szőrbozótos burzsintjának visszataszító képét. Behunyta a szemeit és rohamra indult bevenni Ramóna bíborkelyhét. Az elhálás, vagy fövenynász percek alatt véghezment. Miután jóllaktak egymással, Imre hanyattvágta magát, Ramóna pedig ráhasalva elkezdte a nagy mamlasz paplanszáját csókolgatni, nyelvével nyelvét kutatva csóközönnel elárasztani. Aztán egyre lejjebb és lejjebb haladba nyakát, mellbimbaját, majd ágyékát apró csókocskállal illetni.

Ettől Imi biborfurujája megemberelve magát,a kókadozásból újra emelkedni kezdett. Ramóna nem hagyta annyiban a dolgot. Fodros ajkai közé vette biborfurulyályát és igyekezett a bennszorult nektárt cseppenként kiszívogatni, mint a pillangó a virág bibéjéből a mézet. Imre tűrte egy darabig ezt a kellemes orvtámadást, majd amikor már kirobbanni készültek heréi, akkor egy hirtelen mozdulattal felült. Derékon kapta Ramónát és bíborlándzsájára szúrta, mint egy győzelmi zászlót. Ramóna úgy lovagolt Imrén, mint az amazonok.

Mikor már elteltek egymással, szégyenlősen körülnéztek, nem látta-e őket valamilyen állat, madár, vagy ki tudja. Bizony nem volt hiábavaló az óvatosság, mert a sástengerből kutató szemek parázslottak feléjük. A két kamasz: Umbi és Sambec figyelte az aktus minden mozdulatát. Miután lelepleződtek, előbújtak.
–Éljen, éljen! Az Imi megcsárázta a buládat! Most már elháltatok! Házastársak vagytok!
–Pszt! Csendesebben, a fáknak is füle van!–intette őket Ramóna és szégyenlősen magaelé tette kezeit eltakarva testvérei elől szemérmét. De a fiúk, iszkiri, árkon-bokron túl voltak. Futottak a szüleiknek megvinni a jóhírt: férjhezment a Ramóna!

Imi és Ramóna kiúsztak a partra, megszárítkoztak a napon, majd felöltve egyszál ruhájukat elindultak a kecskék felé. Amikor a kicsik meglátták őket, kéz a kézben közeledni rögtön rázendítettek.
–Hely, Devla, hely! Ágyesz bugyesz, szakeresz a vakeresz! A Ramóna férjhezment! – és ők is iszkoltak haza, hogy telikürtöljék a falut a jóhírrel. Imiéknek este, amikor behajtották a kecskéket a fejés előtt nem volt más dolguk, minthogy illően rendbe szedve magukat Imrebácsi kíséretében átballagjanak Vendelékhez leánykérőbe. Az öreget engedték előre, mert úgy volt szokás. Mondta is neki az Imi, hogy „… apuka, maga menjen elől, keed kapja az első pofont!”

Az öreg nem ment üres kézzel. Jobb kezében egy pálinkával teli butykost szorongatott, oldandó az esetleg a bejelentés által keletkező feszültséget. A hír terészetesen már messze előttük járt. A kapuban ünneplőbe öltözve Vendel és Aranka állt. Aranka kezében, egy tálkában pogácsa. Vendel kezében egy másik tálkán pálinkás pohárkák. Mikor megérkezett a leánykérő küldöttség Imrebácsi elmondta az ilyenkor szokásos szöveget.

–Azért gyüttünk, mert hallottuk, hogy itten egy eladó sorban lévő lyányt rejtegetnek a sutban! Adják elő menten, mert én már a gondolatául is berúgtam.–Vendel így válaszolt.
–Csak nem magának fáj a foga a csibehúsra vén gezentor, mert akkor már mehet is, fordulhat sarkon!
–Nem, nem, a kisfiamnak, Imikémnek állott a kangörcs a farkába, hogy a ragya verje ki. Meghágta a Ramónát! Én pedig becsületbeli ügyemnek tartom, hogy megkérjem neki a süldő lyányotokat feleségül. Adjátok-e?

– Na, kerüljetek beljebb!– rikkantotta Vendel és a balkezében tartott tálcán sorakozó pohárkákba tötötte a jobb kezébe Imrétől átvett butykosból a pájinkát. Miután megitták, az Aranka kezében lévő tálcáról hamuban sült pogácsával lettek kínálva a vendégek. Csak ezután léphették át a küszöböt. Körbeülték a kecskelábú asztalt és megkezdődött az alkudozás.

–Mit kértek a lyányé?
–Nem eladó.
–Ne vicceljen Keed! Ilyen gyönyörű lyány megér akár százezerforintot is.
–Még száz aranyért sem adom, a mi üdvöskénket. Kaphat ez még szebbet, gazdagabbat, fiatalabbat is. Nem egy negyvenéves öreglegényt.
–Nem öreg-a’! Oda tudta neki tenni a rispángot Vendel!
–Nincs neki semmije!
–Adom vele hét hold erdőbirtokomat, a forrással.
–Kevés.
–Adom vele a házunkat is. Rájuk íratom, nekem marad a haszonélvezet.
–Adom, adom, ezt mind te adod. A gyereknek nincsen semmije se?

Ekkor már nem bírta megállni az önérzetében megsértett Imi. Felpattant ülő helyzetéből és közbekiáltott. – én meg hét nőstényt, meg egy bakot viszek a házasságba! A kecskék az enyémek, vagy mi a szösz?
–Na, e’mán beszéd!–vágta el az alku fonalát Vendel és egymásba tette a két fiatal kezeit. –éjetek békességben! Ágyesz-bugyesz! Áldásom rátok.

A leánykérést és egyben házasságot is, egy kiadós vacsorával ünnepelte meg a két család. Arany halászlét főzött a Sambec és Umbi által kifogott vízi pocokból és csíkhalakból. Mellé túrós csusza dukált. Kísérőnek lófingató és golyhói. A lakoma végeztével átkísérték Ramónát leendő otthonába. Elől ment az ifjú pár. Mögöttük Imre és Vendel. Aztán Arany a dunyhával. A gyerekek meg a kis és nagypárnákkal. Vitték Ramóna stafírungját.

Imrééknél körbeülték a nagy kecskelábú asztalt és várták a vendégeket. Mert ebben a minifaluban semmi sem maradt titokban. Jöttek is Árminék nagy fazék kecsketúrós dödöllével megrakodva. Aztán átaljött Gusztibácsi Irmával és Yetivel. Irma hozta a szokásos termoszba töltött feketekávéját. Guszti egy demizson nova borral járult hozzá az ünnephez. Befutott a Kukucska család is. Panka hat csirkét rántott ki erre a jeles alkalomra. Púposra rakott tálcán hozta őket. Benő egy nagy tál friss, ropogós hasábburgonyával egyensúlyozott.

Éppenhogy lerakták az asztalra a finom illatokat árasztó, gőzölgő sülteket, amikor éktelen zenebona hallatszott a nagykapu felől. Cigánycsapat közeledett. Elől haladt méltóságosan, egyenes derékkal hátán átszijjazott citerával Kacskakácsa. Ujjai sebesen forgatták a lúdtollat, miközben egyik lakodalmas nótát a másik után játszotta a sebtiben összeverbuvált cigányzenekar. Kácsa mögött köcsögdudáját nyektetve lépdelt veje, Bakfitty. Mellette kétoldalt Umbi és Sambec ceglédi kannákat püfölve. És a másik három kis cigánygyerek a Jankica alomjából. Ők kanalakkal verték a rigmust. A sort Jankica zárta, fejetetején, malomkerék-nagyságú tálon ropogós kacsasülekkel egyensúlyozva.

Óriási ováció fogadta a bevonulásukat. Jankica az asztal közepére helyezte a tálat. És szolgálatkészen az asztalnál ülők, mögött állva, egyenként rakosgatta tányérjukra a kacsasült darabjait. A zenekar elhelyezkedett a sarokban. Kacskakácsa leült a hokedlira. Ölébe helyezte a citerát és máris felharsant, hogy: „lakodalom van a mi utcánkba, férjhezment a Kácsa Vendel lyánya…” Egy pillanatra mindenki belefeledkezett a mulatozásba és észre sem vették, hogy bakfitty eltűnik, mint a kámfor.

Minden szem Yetire figyelt, amikor tósztra emelve poharát ekként szólott.
–Nagy nap ez a mai! Megtörtént a falu életében az első vegyes házasság: egy gyönyörű cigánylányt vett feleségül egy magyar ember! Most vált igazán otthonukká a frissen betelepülteknek is a mi falunk. Ürítem poharam a cigány-magyar barátságra! Proszit!
Miután befejezték a tószt lereagálását, és fenékig ürítette mindenki a poharát, éktelen visítás verte fel a falu csendjét. Ramóna visítását lehetett hallani a távolból.

–Segiiitséég!
–Vendel lapra ugorva elkiáltotta magát: –szökik a menyasszony!
Imi nagy szemeket meresztve azt se tudván hova kapjon, berohant a kiskonyhába, ahol asszonya éppen a túrós gánicát készítette az imént. Hűlt helyét találta. A katlan előtt egy szalmabábú állt neki háttal Ramóna ruhájába öltöztetve. Felkapva a szalmabábut kirohant és ordítva bizonygatta: –az elébb még itt állt, most meg e-lett belőle!
–Erigy utána, te mamlasz! Elrabolták a felségedet! Addig amig vissza nem szerzed nincs helyed a lakodalomban!
Imi nekiiramodott és amerről az imént a hangfoszlányokat hallotta arrafelé rohant. Átugorva katinéniék kerítésén a tyúkólban talált rájuk.

Felnyalábolva Ramónát rohant vele, ahogy a lába bírta vissza a lakodalomba. Bakfitty, pedig lógó orral settenkedett utánunk. Mikor átalértek az Imréék portájára akkor egy nagy fekete kalapot tett le a placcra Vendel és követelte, hogy fizesse meg a leányrablás árát a bakfitty sógor. Bakfitty elővette degeszre tömött tárcáját és egy marék húszezrest dobott a kalapba.
Tiéd a menyasszony, de csak egy tánc erejéig! –kiáltotta Kacskakácsa, a bábé és a zenekar rázendített a talpalávalóra.

Mondanom sem kell, hogy hullottak a tíz és húszezresek. Aztán a végén Trézsi, félkilónyi arany ékszert dobott a kalapba.
–Ez a tiéd kislyányom. Még én kaptam a nagyapádtól, amikor elvett. Nekem már nincs szükségem rájuk. Viseljed egészséggel!–mondta és derékonragadva, legényesen megforgatta Ramónát. Szólt a köcsögduda, harsogott a két ceglédi kanna amint Umbi és Sambec nagy vehemenciával püfölte őket.

Aztán a Bábé, állt fel és dobott a kalapba egy aranyórát, láncostul. –enyém a menyasszony! Kiáltotta és intett a citerásnak. Az meg rákezdte.
„…sej, haj Ramóna, súgok néked valamit,
Gombold ki a selyeminged elejit!
Le, Ramóna, tálé jaka,
Itten van a bábé maga, hely!
Sej, haj romana te, hogy a Devla rúgjon meg!
Dikhele, dáresz: dalamuszi,
dalamuszi, dákesz, dikkendál…”
Az öreg után, úgy illet, hogy utoljára a család még, vagy éppen nőtlen férfitagja kérje le a menyasszonyt. Így is tettek. Kácsa Kece lekérte apjától Ramónát. Megforgatta, majd fejével intett az újdonsült férjnek, hogy kapja ölbe a menyasszonyt! Ő pedig magához véve a menyasszonypénzzel, ékszerekkel telidobált kalapot, elindult utánuk. Letette a küszöbre a kalapot, sarkon fordult és visszament a násznéphez. A fiatal házasok pedig bevonultak a hálókamrába, most már ténylegesen is elhálni azt a házasságot.

Miután elpusztítottak minden ehetőt, akkor a gyerekek, és asszonyok háttérbe vonulva nyugovóra tértek, hagy szórakozzanak a férfiak. A fiatal házasok pedig bevonultak a hálókamrába, most már ténylegesen is elhálni azt a házasságot.

Hajnalig szólt a nóta. Amikor már végleg kimerült a repertoár, akkor összekapaszkodva eljárták a Tápéi Darudöbögőgőst és elindultak a kecskeólba szerenádot adni a kecskéknek, hogy ők se maradjanak ki a vigasságból. Elénekelték a kecskedalt, majd végezetül eljárták a kecsketánsot is, miközben ezt gajdolták:
„… Tánc, tánc, kecsketánc,
Szebb a pina, mint a ránc…”
Aztán részeg kómába esve elnyúltak a kecskeól alomján. A reggeli napsugár úgy talált rájuk békés szendergésben. Ki-ki egyik, vagy másik nősténykecske nyakát átölelve békésen hortyogta a kék levegőégbe, a magyar-cigány barátságot.