Örültem Neked mikor elkezdődött,
Te voltál, ki szívembe költözött,
Kívántam többet beszélni Veled,
Mert Te talán beteg lelkem megértheted.

De Én is okoztam minden fájdalmad,
Szívemtől csak a pofonokat kaptad,
Te sírva kértél, javuljak meg,
De elromlott lelkem nem javíthatod meg.

Gyűlölöm magam azért, ami vagyok,
Hogy húgomnak csakis árthatok,
Nem engednélek el sohasem,
De talán boldogabb lehetsz Nélkülem.

Ezzel zárom siránkozásom,
A felejtés tőrét kezedbe adom,
Döfj, ha úgy látod jónak, és nem látsz többé,
De ha kihull kezedből gyengén- sírva ölellek örökké.