Kicsit fura talán, hogy a verset élőlénynek nevezem, - bár ki tudja? Az élőlény általánosabb fogalom, mint az ember, márpedig a verset nem sérthetem meg azzal, hogy embernek nevezem.
Igen, a vers sokkal több, sokkal rejtelmesebb, mint az ember. Nem is nevezem verseim gügyögőn "gyermekeimnek", "szülötteimnek". Tanítóim, parancsolóim ők, és éppen annyira másoké /azon nagyon-nagyon keveseké, akik elfogadják őket/, mint az enyéim. Alattuk nevem csak az első találkozást jelzi számomra, - és mások számára.
Egy-egy vers, persze, nyelvöltögető, vidám fickó. Ám bármikor elkomorulhat ő is. A vers születését nem tudom megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig késleltetni. Sokan talán úgy képzelik: a vers örömet ad annak, aki először látja meg. Néha igen, ám gyakorta nem. Ha megmutat valami szépet, akár felfénylőt, akár árnyékba öltözöttet, akkor a vers-tündérasszony tényleg virágot nyújt át, de gyakran csak pillanatokra, mert máris elhervadhat ez a virág. A múlt és jelen "emberi" /azaz embertelen/ világa nem kedvez a Szépség virágainak, pillanatainak.
A vers mindig jót akar és, ha nem akadályoznák meg benne, jót is tenne. A vers kérdez, ettől is, attól is: hová rohansz felserdült leányka? Jól meggondoltad: tényleg a karriert akarod mindenáron, a család és munka /hivatás/ harmóniája helyett? Tényleg együtt akarsz élni, házasság nélkül, sőt, gyermeket szülni "élettársi" kapcsolatban? Esetleg nem is akarsz gyermeket nevelni, csodálatosan gyönyörű érzések, és egyúttal, gyakran, súlyos terhek, bánatok forrását? A vers csak kérdez, mert azt akarja: a feleleten gondolkozzon el a kérdező, ismerje meg saját "lelki énjének" őszinte válaszát. Azt a saját választ, amelyet - különböző okokból - nem akarnak meghallgatni az emberek.
A vers, bizony, - tetszik, nem tetszik - engem is megfed olykor gyengeségeimért, hibáimért. Nos, ez nem tetszik nekem, de nem csinálhatok semmit: csak az őszinte vers - vers. Ha nem őszinte, akkor, bármilyen formai bravúrja mellett is, pusztán - hazugság. Egy korban, amikor a hazugság /és az igazság elhallgatása/ általános, nem vagyok hajlandó ehhez csatlakozni, tény viszont, hogy ebben gőgöm is közrejátszik.
A vers az igazat szereti, az "ember", ha az igazság pillanatnyi érdekével /látszólagos érdekével/ ellentétben áll, akkor a hízelgő hazugságot. Ne áltassuk magunkat! Petőfi, a "szabadság lánglelkű költője" követjelöltként éppen úgy megbukott saját korában igazmondásáért, mint ahogy ma megbukna hasonló őszinteségéért egy parlamenti képviselőjelölt. /Persze, ha akadna ilyen./
A vers gyenge, mert jót akar, és az, aki jót akar, mindig az. Ám ugyanakkor nagyon erős is, ha valaki elfogadja, titokzatos szellemi erővel máris parancsol: ez az utat kövesd, arra ne lépj rá! Erre, ilyenkor, csak az a válasz lehetséges, amit Babits adott Jónás szájába: "nincs mód nem menni ahova te küldtél".
Csak a vers Élő Csillag: álmodni tud és álmodni akar másokért, ugyanakkor megveti a hamis szeretetprófétákat, a humánumot hirdető álarcban kegyetlenkedőket, sőt, nem hízeleg az elbutítottaknak sem. Így hát nagyonis érthető népszerűtlensége Ninive Piacán!