Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció
Feltöltve: 2007-03-07 14:33:48
Megtekintve: 2279
BOLACÉK KALANDJAI -A napfénybefőtt
A fényes sárga korong, amit némelyek Napnak neveznek, megkezdi útját az égbolton. Kíváncsian bújik elő a hegyek mögül, vagy a látóhatár szélén, vagy bukkan elő a tengerből.
Olyan, mintha még álmos lenne egy picit, csak óvatosan nyitogatja előbb az egyik fél szemét, majd a másikat is. Pontosan úgy, ahogy a gyerekek, akik azért kérlelik a mamájukat, hogy csak még öt percig hagyja őket a puha takaró álomillatú biztonságában. Ha a Napnak lenne mamája, biztosan megszánná, legalább minden másnap. De nyilván nincsen, mert minden új napon, mikor a kakas peckes léptekkel fellépdel a világ tetejére és tisztán zengő hangja elválasztja az éj sötétjét és a nappal világosságát, van kit köszöntenie: a felkelő napot.

Ez a reggel is így kezdődött volna. A kakas elindult a szemétdomb felé, komótosan lépkedett, felelőssége teljes tudatában. Köszörülte torkát, tollait igazította, hogy teljes pompájukban tündökölhessenek, amikor is apró neszezés ütötte meg a fülét. Mintha az orgonabokor felől hozta volna a szél a suttogó hangokat:
- Figyelmeztetnünk kellene! - szólt Bolac.
- Á., úgysem hinne nekünk! - kételkedett Hápi.
- Mégis meg kellene próbálnunk. Azt hiszi majd, hogy ő hibázta el a reggeli ceremóniát.
- Gondolod, hogy nem jönne rá magától, hogy más baj van?
- Nem tudhatjuk. Tudod, milyen önérzetes!
- Akkor?
A kakas csak ennyit bírt kivenni a sutyorgásból. Nem tudta mire vélni. Annyi bizonyos, hogy róla van szó, és valamiről, ami kapcsolatban van vele. Mintha valamire figyelmeztetniük kellene. Mégsem léphet oda, és szólíthatja meg a bokrot. Világ nevetsége lenne. Bár, senki sem tudná meg, hiszen még mindenki alszik. Mintha csak őrjáratozna, tett néhány lépést az orgonabokor felé és tovább fülelt.
- Erre jön!
- Észrevett minket!
- Talán csak erre akadt dolga!
- Mindegy, itt az alkalom!
- Mondd te!
- Miért éppen én? És ha te mondanád?
A kakas odaért. Csend volt. Már hajlamos volt azt hinni, hogy csak a füle csengett, amikor megszólította egy kedves, bátortalan hang:
- Uram, bocsásson, meg ha zavarom, de szeretnék valamit mondani önnek!
- Mondjad már! - hallatszott egy másik ijedt hangocska.
- Szóval azt szeretném mondani, hogy mi lenne, ha ma, kivételesen nem ébresztené fel a világot?
- Beszélj világosabban! - hallatszott a biztatás!
- Tehát arról lenne szó, hogy ma hiába lépdel fel a szemétdombra, és hiába zengi az ébresztőt, nem fog történni semmi. Semmi, de semmi!
Megkönnyebbült sóhaj hallatszott, mintha a levelek mögött rejtőző, fárasztó cipekedés után egy nagy terhet rakott volna le a földre.

A kakas még nem döntötte el, hogy mihez kezdjen. Kíváncsi volt, kétkedett, de aggodalom is szorította. Hitt is, meg nem is annak, amit hallott. Azt sem tudta ki szólt hozzá.
Honnan veszi, amit mondott? Miért mondta el? Nevetségessé akarja tenni? Tőrbe akarja csalni? Rebesgették a baromfiudvarban, hogy a gazda szerint a hangja már nem a régi. Talán így akarják csúffá tenni.
És ha igazat mondott az a „Bárkilegyenis”, és nem kel fel a nap, akkor szégyenben marad! Nem tudta felébreszteni, és mehet - fel is út, le is út – világgá!
Közben az orgonabokorban Bolac és Hápi a két jó barát, arra vártak, hogy történjen valami. Ők mindent megtettek. Tudták, hogy a kakas bárhogyan is dönt, sötétségre ébred mindenki, és nem fogják tudni, hogy miért!
Hogy honnan tudták?
Még tegnap, amikor kedvenc helyükön hűsöltek és hallgatták a méhek zsongító énekét, Apa és Anya sétált át az udvaron és állt meg a diófa árnyékában, majd a kerti padra telepedett, és beszélgettek.
Nem értették jól, mit mondanak. Csak néhány hangfoszlány jutott el hozzájuk. A sötétségről beszélgettek, és egy furcsa szó ütötte meg a fülüket: napfogyatkozás.
Bolac és Hápi ízlelgette az új szót. Mit jelenthet?
Ha valami elfogy, az nincs többé.
Ha elfogy a finom szamócadzsem, akkor nagymama főz újat, ha elfogy a tej, akkor Riskát megfejik és megint lesz. De mi történik, ha elfogy a Nap?
Hányszor hallották, hogy ne edd meg egyszerre az édességet, mert elfogy. És ha takarékoskodtak vele, akkor tovább tartott!
Mindketten csendben morfondíroztak egy ideig. Míg egyszer Bolac nem bírta tovább a titok terhét, és megszólalt.
- Ha takarékoskodunk a nappal akkor tovább tart?
- Bizonyára- sóhajtotta Hápi.
- De hogyan takarékoskodjunk?
- Zárjuk be valamibe!
- Igazad van, láttam egy csomó hatalmas befőttes üveget a kamrában, töltsük meg napfénnyel és zárjuk be, mint nagymama a nyár ízeit a lekvárba!
- Ebben egyetértettek!
- Előcipelték az üvegeket, és kitették oda, ahol legjobban tűzött nap! A sok üveg fényben úszott, majd amikor úgy látták, hogy megtelt rácsavarták egymásután mindre a tetejét! Még egyet, meg még egyet és még egyet! Egészen estig szorgoskodtak! Most már lesz elegendő napfény mindenkinek! - gondolták! Bármikor is kezdődik az a napfogyatkozás, és bármeddig is tartson, nem lesz semmi gond!
A jól végzett munka örömével tértek nyugovóra. De másnap korán ébredtek. Sőt éjjel alig aludtak. Féltek, hogy másnap ha nem lesz nap, mert elfogyott, mindenki megrémül majd! De ha nem sejtik, hogy nappal van, akkor nem lesz semmi baj! Ezért úgy döntöttek, hogy megakadályozzák, hogy a Kakas felkeltse a napot!
Éppen ezzel próbálkoztak az előbb!
De a kakas nem hitt nekik, felállt a dombtetőre, és kukorékolni kezdett. Egyet, majd még egyet, de nem történt semmi! A nap csak nem akart kisütni!
Bolac és Hápi egymásra néztek. Lám, ők megmondták! És határozott léptekkel a kamra felé indultak, és be akartak menni a napfénybefőttért, de a kamra zárva volt!
Hogyan engedjék ki a napfényt az üvegekből? A kulcs biztosan nagymamánál van, aki még alszik!
Most, hogy szerzik meg a kulcsot? – törték a fejüket, és közben körülnéztek a konyhában, hogy hátha valami mással ki tudnák nyitni a kamraajtót!
Ahogy körülnéztek, meglátták, hogy Nagymama mégsem vitte magával a kulcsot! Az ott lógott a zöld konyhaszekrény melletti nagy szögön! Szörnyen, szörnyen magasan! Bolac és Hápi el nem érhette!
Ekkor eszükbe jutott Cirmi, aki fel tud ugrani a szekrényre, és a mancsával le tudja piszkálni! Elindultak hát, hogy megleljék Cirmit!
Nem is kellett sokáig keresniük, mert őmacskasága épp vadászatból tért haza, roppant elégedetten és tele bendővel éppen akkor fordult be a konyhába, amikor Bolac és Hápi éppen elindultak volna a kert felé, hogy megkeressék.
Bolac rögtön köszöntötte és megszólította:
- Szerencsés vadászatod volt?
- Meglehetősen! Miért kérded? –érdeklődött Cirmi.
- Csak gratulálni akartunk! - mondta Bolac és Hápi egyszerre, mert általában mindent egyszerre mondtak.
- Talán kérni szeretnétek valamit?
- Hát, ha így kitaláltad, igen! Mondta Bolac és Hápi.
- Mondjátok, most jókedvemben vagyok!
- Leszednéd nekünk a kamrakulcsot a szögről?
- Mit akartok ti a kamrában? –gyanakodott Cirmi!
- Van bent néhány üres üveg, amire szükségünk lenne. - mondta ártatlan képpel Hápi.
- Ilyenkor éjjel?
- Igen!- nézett össze sokat sejtetően a két jóbarát!
- Nem bánom! - mondta Cirmi, és egy fürge mozdulattal a szekrényen termett és már ott is volt a kulcs Bolacék előtt a földön!
- Köszönjük! Hálálkodtak Bolac és Hápi, de Cirmi már nem törődött velük, összegömbölyödött a szekrény tetején és álomba merült!
A kulcs megvolt, de a zárig még hosszú volt az út!
Észrevettek egy madzagot, amit ki tudja ki kötött egyszer az ajtófélfára. Talán a gyerekek játszottak valamit.
Fel kellene mászni a madzagon! – tervezgették, és beilleszteni a kulcsot a zárba.
Először Bolac rugaszkodott neki, de alig mászott egy kicsit, rögtön visszacsúszott. Egészen kimerült a sok próbálkozásban. Majd Hápi is megkísérelte, de ő még ügyetlenebb volt, mint Bolac!
- Segítség kell! - sóhajtottak fel egyszerre!
És mintha csak erre várt volna, feltűnt Rágicsa, a kisegér.
Óvatosan surrant, nehogy összefusson Cirmivel. De Cirmi jóllakottan aludt, így bátran megállt néhány szót váltani Bolacékkal.
Szó szót követett. És Hápi kibökte, mire is volna szükségük!
Rágicsáló még emlékezett arra, amikor Bolac jóvoltából egy finom sajtdarabkához jutott. Így teljesítette kérésüket; felúszott a zárig, és kinyitotta a kulccsal.
Bolac és Hápi besurrant az ajtón, de alig láttak az orrukig!
- Itt világosnak kellett volna lennie, hiszen ide tették az üvegeket! De hiába keresték kincsüket, a napfénybefőttet, nem találták sehol!
Egészen elszomorodtak, orrukat lógatva kullogtak ki a kamrából. Hiába volt minden, elfogyott a nap, és ők nem tudnak segíteni, hogy reggel világos lehessen! Vajon ki csenhette el az üvegeket?
Szomorkodva bandukoltak a kert felé, hogy elmondják a kakasnak, hogy hiába az egész, nem találják a gondosan eltett napfényt.
Ahogy kiléptek az ajtón, kinn az udvaron, Apát, Anyát, Nagymamát és a gyerekeket pillantották meg, akik az eget kémlelték, valami kormos üvegdarabon keresztül.
Hát ők is észrevették, és most a napot keresik! Hiába dolgoztak annyit előző nap, nem tudnak segíteni nekik! – szomorodott el Bolac és Hápi.
Ekkor véletlenül a kút mellett a mosóteknőre esett a pillantásuk!
Ebben szokta nagymama elmosni az üvegeket, ha befőttet akart eltenni! – jutott eszükbe!
Talán ott lesznek a befőttesüvegek most is!
Loholva tették meg az utat a kútig! A kútnál a teknő mellett egy nagy szatyrot találtak, és csodák csodája, benne voltak az üvegek! Mindegyikükön rajta volt a teteje! Egészen megkönnyebbültek!
Gyorsan lecsavarták az első üveg tetejét, és mintha világosabb lett volna, aztán sorra mindegyik üveget megszabadították a tetejétől, és tudjátok, mi történt?
Oszlott a sötétség és egyre világosabb lett!
Mire az utolsó üveggel is végeztek, nappali fény ragyogta be az udvart!
Elégedetten néztek körül, az üres üvegek, és fedeleik szerteszét gurultak, miközben közben egészen kipirultak a munkában.
Nagymama hangjára ocsúdtak:
- Hát ti mit csináltatok, csak nem napfénybefőttet?
- Boldogan néztek egymásra, hogy Nagymama rájött a titkukra!
- De igen! – mondták egyszerre, és nagyon büszkék voltak magukra, hogy a napfogyatkozás idejére tartalékoltak mindenkinek elegendő napfényt!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-04-16 23:43:33
Köszönöm! Azt is , hogy volt türelmed végigolvasni.
Segítenél, hogy pontosan hová küldjem?
2007-04-16 22:06:25
Ez nagyon aranyos!!!! Őszinte elismerésem, javaslom, hogy küldd be az Irodalmi Rádióba, Miskolcra. Komolyan!