Csodaként jött e világra
Isten csodája teremtette
Tejet adó kebel bitorlója
halál csókjától mentette

Az élet szerepjátékában
ketten kapták e helyet
De e fordulatos éjszakában
a győztes csak egyikük lett

Ki most szobájában ülve
kábulat, s ármány között
filozofálgat henyélve
örökkévaló múltja fölött

Az évek, s évekkel járó neszek
fonódnak megbarnult hajába
Szeme látását, füle hallását
a múlt szeplői kísérik agyába

Fiatal leány még, s tudatlan
Kerüli az észszerűséget
És számára felfoghatatlan
milyen igazságtalan az élet

De ő továbbra elmélkedik
S már a depressziót kémleli
Könnyeket hullasztó szemeit
takarják törékeny, lágy kezei

Hogy fájt apró szívének méhe
Már szinte vérzett, könnyezett
Mit az irigység gyarló rabjai
kőkemény fogaikkal tépdestek

Majd szerelem édes árnya áthatta
Ihletek százai alkotásra bírták
Erre boldogan emlékszik vissza
miként édes csókok vérét szívták

Megdermedt helye, hol most ül
két "én" háborúját élte át
A múlt kenyerét elfogyasztva
angyalként él tovább