Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Egerészölyv
Alkotások száma: 48
Regisztrált: 2006-10-16
Belépett: 2011-09-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (17)
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (4)
-Versek (11)
Képgaléria
-Fotók (11)
Feltöltve: 2007-04-16 12:00:02
Megtekintve: 2029
Száz forint
Lassan ébredezett, ahhoz sem érzett erőt magában, hogy szemeit kinyissa. Feje majd szétrobbant a tűző nap sugaraitól, ajkait millió forró tű hegyeként szurkálta a sivatag apró szemű homokja. Apránként lepergett előtte, mi is történt vele.
Gépe hatalmasat rázkódott, amikor telibe találta a légvédelem, a vészjelző rendszer sipoló hangja a velejéig hatolt, aztán katapultált. Alig ért földet, szinte a semmiből bukkant elő egy ellenséges járőrcsapat.
- Hát vége. - gondolta, s eszébe jutottak a felkoncolt pilótákról szóló hírek. Őt azonban mégsem ölték meg. Kegyetlenül megverték, majd nyakig beásták a sivatag homokjába, végezze el a sivatag a piszkos munkát.
Erőlködve próbált körülnézni, de szorongatott helyzetéből, nem talált kiutat. Üvölteni kezdett, majd elnémult, hiszen ki hallaná itt a segélykérést. Megadóan bámult maga elé, szép emlékek képei peregtek szeme előtt. Aztán különösen élesen hasított belé egy beszélgetés, mely már oly régen történt.

Fiatal egyetemistaként épp megérkezett a pályaudvarra. Barátnője meglátogatta az illemhelységet. Hiába fél liter cukros üdítő, meg két óra buszozás megviseli az embert. Ő ült a padon, várakozott, mikor mellé ült egy férfi. Lerítt róla, hogy hajléktalan, valahogy mégsem érzett ellenszenvet. Beszélni kezdett hozzá, azt mesélte, hogy ő légiós volt valamikor, s igazát bizonyítandó, bemutatott egy-két önvédelmi fogást, és túlélési tanácsokat adott. Aztán pénzt kért. A fiatalember valamiért megszánta, s zavartan kotorászott a tárcájában, majd ezt mondta:
- Ne haragudjon bátyám, száz forint apróm van, azt jó szívvel adom.
- Ne szabadkozz, köszönöm szépen, nekem ez is elég két-három zsömlére. Gondolom egyetemista vagy, neked is kell a pénz. De mit gondolsz, az az aktatáskás öltönyös manusz adna száz forintot?
- Lehet.
- Nem adna. Megkérdeztem. Na, de megyek már. Köszönök mindent. A pénzt is, meg azt is, hogy meghallgattál.
Kezet fogtak.
- Jó kezed van. Erős a fogása. Ide figyelj! Had mondjak még egyet. Ha nyakig beásnak a homokba, hogyan mászol ki?
- Nem tudom.
- Teleszívod a mellkasod levegővel, aztán lassan kifújod. A homok mellkasod alá pereg. Sokáig tart, de ki tudod kaparni magad. Na, ég áldjon!

Aztán felderengett előtte a kedvenc borozójuk. Ó de jól esne most egy fröccs ebben a homoktengerben. Százöt forint volt a nagyfröccs. A bor kellemesen savas, a pohár pedig mindig harmatos lett a hűsítő italtól. De szép is volt…”

- Szívd tele a mellkasod levegővel! - jutott eszébe.
- Hülyeség! Előbb süllyedek bele a homokba. Végül is mi veszteni valóm van? Lássuk csak! Nem tudom, de mintha! Na még egyszer! No nézd csak! Gyerünk, gyerünk! Ne hagyd abba! - biztatgatta magát. Aztán kínkeservesen, centiről, centire de csak feljebb mászott, végül kijutott.
Elhevert a végtelen homoktenger tetején, meredten nézte a naplementét. Csodaszép gondolta. Aztán végtelen mély álomba merült, lelke a tenger és a végtelen rónák felett egészen hazáig suhant. Halkan belopódzott a hálószobába, csókot lehelt felesége homlokára, majd fülébe súgta:
- Nemsokára találkozunk!

Hajnalban arra ébredt, hogy rettenetesen fázik és valami kemény nyomja a derekát. Azt gondolta kő, és arrébb gurult, de az a valami csak nyomta. Ekkor rájött, hogy az a valami a ruhájában van. Zsebébe nyúlt, és kivette a hengeres tárgyat. Jelzőrakéta volt.
- Hmm! Mit kezdjek én veled? Élelmem, vizem elvették, s mindjárt felkel a nap. De ha mégis meg kell halni, lássunk hát legalább napfelkeltét is a sivatagban.
Erőlködve felült, arcát kelet felé fordította. Nézte az ébredő Napot. Épp olyannak látta, mint a fényképeken, vagy a tévében, mégis teljesen más volt. Aztán a Nap vörös korongja előtt feltűnt egy fekete folt. Megdörzsölte a szemét, behunyta, majd kinyitotta. A folt nem tűnt el, inkább közeledett. Sőt! A folt zenélt. Egyszerű zenét, valami ilyesmit:
- Tyuppp-tyuppp. - Ezt a két hangot szajkózta monotonon és gyorsan. Ahogy közeledett, a folt kezdett alakot ölteni.
- Hiszen ez egy helikopter! Ez a mi típusunk! Értem jönnek! - ütött belé a felismerés.
- A jelzőrakéta!!!

A lilás jelzőfüst mellé valóban leszállt a mentőegység. Ezerszer gyakorolt mozdulattal biztosították a helyszínt, majd kimentették a lezuhant pilótát. A gépben ülve aztán elmerengett a sivatag lankáin. Fentről igazán szépnek találta. Lelkét elöntötte a hála, és szeme előtt felderengett a rég elfeledett hajléktalan arca. Aztán cinikusan elmosolyodott.
- Száz forintért a kocsmáros nem adott volna innom. Az az ember, akinek semmilye sem volt, száz forintért megmentette az életemet. Isten áldja meg érte!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-04-25 17:35:22
Jól sikerült írás!
2007-04-20 21:54:45
Csatlakozom az előttem szólókhoz, ragyogó alkotás!
Üdv:dodesz
2007-04-17 10:21:41
Köszönöm dícsérő szavaid!
2007-04-16 21:53:56
Nem tudok mit mondani. Abba ne hagyd az írást! Nagy tehetséged van hozzá!