Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Egerészölyv
Alkotások száma: 48
Regisztrált: 2006-10-16
Belépett: 2011-09-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (17)
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (4)
-Versek (11)
Képgaléria
-Fotók (11)
Feltöltve: 2007-02-20 19:53:19
Megtekintve: 2018
Emlékek hangja
Bandukolok a Gyöngyös felé, bakancsom cuppog. Sár van, fél órája még esett. Akkor éppen ebédeltem, és már akkor tudtam, ki kell mennem az erdőbe.
Kisütött a nap, én meg füttyögök kutyám után, mert mesze előreszaladt, és nem szeretném, ha meghajtana valami nyúlbakfist. Ekkor fura szellő cirógatja meg tarkóm, fellibbenti az emlékezés avarszagú fátylát...
*
Hét ágra süt a nap, a lágyan lejtő, selyemfüvű réten egy öregember ballag, előtte tejfölszőke, pufókarcú kisgyerek szalad.
- Robi! Várd csak meg öregapádat!
Én megálltam, ő meg leguggolt mellém, és bütykös ujjával a fa felé mutatott, amerre az előbb szaladtam.
- Az ott egy víznyelő! Soha nem szabad odamenned, mert elsüllyedsz. Megígéred?
- Meg papa! - s azt a helyet a mai napig kerülöm.
Kezemet darabos, bagószagú markába fogta, így sétáltunk tovább. Gombát kerestünk, és találtunk is sokat. Szemünk cinkosan összenevetett, s abban a pillanatban mi voltunk a legboldogabbak a világon. Aztán mind ritkábban mentünk gombázni. Nagyapám gyakran köhögött, egyre többször köpött véreset, és én nem undort éreztem, hanem értetlenséget, mert szememben nagyapám halhatatlan volt. Mikor nagyanyámat megkérdeztem, miért csinálja ezt a papa, azt felelte:
- Beteg. - és szeme párás lett és szomorú.
Egyszer nagyapámmal az udvaron játszottunk. Ő ökölbe szorította a kezét, és bokszoltunk. Egyszer csak megkérdezte:
- Na, gyerek, mi leszel, ha nagy leszel?
- Bokszoló!
- Ahhoz sokat kell ám gyakorolni! Meg bokszzsák is kell.
- Csinálsz nekem?
Tudom, hogy igent akart mondani, de megint erősen elkapta a köhögés, és arcán ekkor láttam először, hogy szenved és fél.
- Tudod mit? Csak ha meggyógyultál, akkor csináld meg, jó?
- Jól van kisfiam. - és mosolygott, de szemében volt valami, amit akkor még nem értettem.
Ahogy múlt az idő, egyre többet feküdt. Egy délután sokan voltak nálunk. A felnőttek nagyszüleim szomszédos házában, húgom és én, pedig a mi új házunkban. Uzsonnáztunk, és a rádió valami furcsa, vég nélküli zenét zengett. Ma már tudom, a Bolero volt az. Szóval uzsonnáztunk, mikor édesanyám belépett, és csak annyit mondott:
- Meghalt a papa.
Akkor nem éreztem semmit. Keményen rágtam tovább a szendvicsem, és nem tudtam sírni. A temetésre nem mehettem el, túl fiatalnak tartottak hozzá, pedig akkor léptem iskolás korba. Később megtudtam, azon a délután nagyapám búcsúzón körbenézett a szobában, majd halkan ezt mondta:
- Drága kicsi unokáim.
És elment, és nekem nem lett bokszzsákom, és nem is leszek bokszoló soha.
*
Végre találtam egy egész hóvirágmezőt. Örülök, mert ezért vagyok itt. Kérlelőn nézek a sudár bükkre:
- Igazán csak pár szálat! Csak egy kis csokrot! Nem magamnak akarom, egy beteg kislánynak szeretnék örömet szerezni vele.
Ő bólintott, és mikor készen lett, megkértem a csokrot:
- Vidd magaddal az itteni szelet! Bújjon takarója alá, és kergesse pokolra onnan a láz sárgaszemű rémét, ne égethesse cserepesre ajkait. Vidd el neki az itteni levegőt, terítsd szét szobájában, vidd el az ébredő erdő illatát, hogy az élettől pezsegjen a vére. És vidd el ezt a kis gyönge napsugarat, csempésszen egy kis pirospozsgát arcára, és nevetve villanjon szeme egészséges tükrében. És csald el az őrangyalom, hogy addig is vigyázzon rá.
Titokban egy szerelmes csókot is lehelek a kis fehér kelyhekre, és remélem, örül majd a pár szál bakonyi hóvirágnak az a lány.
Hazafelé felmásztam a magaslesre. Kinyílott előttem a táj, a völgyek mélyek lettek, a dombok háta gömbölyödött, és a természet kék, lila, zöld kötényén anyjához bújó gyermekként ott ült a falu, az én falum. Csodás volt, és én is része a csodának. Semmim nem volt, semmit nem akartam, ezért lett enyém az egész. Gyorsan oda is ajándékoztam valakinek, csak úgy titokban. Oda én! A trillázó pacsirtát, az összes fát, virágot, a pókháló finom csipkéjét, de még azt a félbolond kutyámat is, mely alattam futkos fel-alá, pedig már nagyon a szívemhez nőtt.
És ekkor mellém ült nagyapám. Cigarettát sodort, én meg mindent elmeséltem neki, míg a kékes füstöt bámultuk. Elmondtam, hogy hiányzik, és szeretem nagyon. Soká beszélgettünk, mikor valami bolond harkály kopogni kezdett:
- Ta-tatata-ta-tatata-ta-ta...
A feketerigó meg furulyáján játszani kezdte azt a dallamot, melyre egykoron nagyapám a jó Istenhez menetelt. Ő megsimogatta az arcom, majd azt mondta:
- Mennem kell! - és megcsókolta a homlokom.
Hazafelé menet aztán hálás voltam Ravel mesternek, mert zenéje ráébresztett, hogy nagyapám nem hagyott itt, hiszen itt lakik a szívemben azok közt, akiket nagyon szeretek. És ekkor rájöttem, az ember elmúlhat, de az élet és a szeretet, az soha. Ránéztem a kis hóvirágcsokorra, és örültem, mert földben maradt hagymájuk már a következő tavasz hóvirágának gyűjt erőt, hogy parányi vállukon ők is vihessenek valahová szeretetet, és hófehér harangjukkal az emberek szívébe zengjék a soha el nem múló élet dalát.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-06-30 18:08:46
Ne haragudj rám kérlek, alig egy hónapja olvastam az Okostojás-odat, és azt hiszem oktattalak, talán kicsit kioktattalak. Ilyen az, ha az ember türelmetlen és sietve alkot ítéletet, akárcsak egy írásból is. Azt hiszem nekem kellene tanulnom tőled. Csupa könny a szemem, annyira mélyen meghatott ez az elbeszélésed. Gyönyörüen irsz ! Bár tudom, hogy a személyes élmény és érzelmek néha tévútra viszik az írót, túl beszédesek, saját fájdalmuk ecsetelésében merülnek el, de ezt nálad egyáltalán nem tapasztaltam! Nem is tudom, kezdek egyre kisebb lenni ! Itt az Artagorán egyre több ragyogó tehetségre bukkanok. Te most léptél az első sorokba. ....
Nem ígérem, hogy gyakran jövök, mert engem is feszít a rengeteg tennivalóm, és már elég kevés időm van, de jövök biztosan!
Szeretettel ölellek: fefo
2007-03-06 22:25:03
Én még itt nagyon új vagyok, nem is tudom, hogy kerültem ide, azt sem tudom, hogy sokáig maradok-e!
De azt tudom, hogy érdemes volt idelátogatnom, hogy elolvashassam az írásaidat!
Egyelőre csak ezt, és a Hetvenedik-et olvastam, és mindkettő nagyonnagyon tetszik.
Köszönöm az élményt!
2007-02-21 00:02:24
Nagyon tetszik, csodálatosan írsz, nem csak ez az összes többi novellád is, mind mond valamit, és szépen meg is van írva.
Köszönöm hogy olvashatlak.