Éjfél van. Az ég borús. Felhők takarják el a Holdat és a csillagokat a kíváncsi szemek elől.
Minden mozdulatlan. Mintha megállt volna az idő. A csend lélegzik csupán a kietlen szűk, sötét utcán. Senki más nincs ott rajta kívül.
Vagy mégis?
Hirtelen megzörren egy alumíniumdoboz.
Csak úgy. Magától. Nem nyúlt hozzá senki.
Vagy mégis?
Felerősödik a szél. Falevelek hevernek szanaszét a földön. Fel-felkapdos egyet. Megszemléli, forgatja. Játszik vele csupán. Kénye-kedve szerint dobálgatja. Senki sem foglalkozik ezzel, nem törődik vele senki.
Vagy mégis?
Fénycsík töri ketté a sötétség végtelenét. Megjelenik, és egyre feljebb kúszik a szürke panelház falán. Egy idő után minden fényárban úszik. A házak, a falevelek, még az alumíniumdoboz is. Minden változik az idő múlásával.
Észrevette ezt vajon valaki?
Senki.
Vagy mégis?
Eddig nem mozdult, csak ült. Felkel és távozik. Sötét ruhája meglebben a szélben, majd eltűnik a semmitmondó messzeségben. Szemlélő volt csupán.
De vajon látta valaki?