Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: M-atreides
Alkotások száma: 7
Regisztrált: 2006-09-29
Belépett: 2009-08-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
Feltöltve: 2006-10-25 13:06:37
Megtekintve: 2404
Tündér
- Eltévedtél, fiú? – Blame keze megszorult a botja markolatán, mikor a kérdés megütötte a fülét. Lassan fordult oldalra, és egy pillanatra megdobbant a szíve, mert a hang tulajdonosa a leggyönyörűbb nő volt, akit valaha látott. A falevél-mintás ruha láttán pedig másodszorra is megdobbant, sőt, elkezdett zakatolni, a gyomrába pedig mintha egy jeges ököl vágódott volna. Blame egyszerre érzett félelmet, és szomorúságot, hogy egy tündérrel hozta össze a balsors. A falujában több öreg is volt, akik még emlékeztek azokra az időkre, mikor az erdei népek sokkal közelebbi kapcsolatban álltak az emberekkel. Már ha közeli kapcsolatnak lehet nevezni azt, mikor a tündérek és a manók hordái néhány évente lerohanták a falvakat, gyilkoltak, és fosztogattak. Goro apó szerint ugyan csak a saját területüket védték meg a betolakodóktól. Tőlük. Blame pedig szemtől szembe állt egy tündérrel. Tudta, hogy esetleg túljárhat az eszén, de nem jósolt nagy sikert magának. Húsz évének minden ravaszságára szüksége lesz.
- Nem tévedtem el, ide megyek, a közeli tisztásra a többiekhez. – a hangja kevésbé remegett, mint előre hitte, és ez büszkeséggel töltötte el. A tündér egyedül volt, és Blame a közelben sem látott semmi furát. Ráadásul a falu is mindössze egy iramodásnyira van. Lehetne közelebb is, az erdőben nem futhat el egy tündér elől úgysem.
- Magad vagy, nekem nem kell hazudnod. Jól tudom, hogy most még a Farkas-medálban sem bízhatsz? – intett mosolyogva a fiú nyakában lógó talizmánra. – Ha ártani akarnék neked, nagyon-nagy gondban lennél, ember.
Blame torka összeszorul, mikor eszébe jutott, hogy a medál ma tényleg nem ér többet egy színes kacatnál. A faluban mindenkinek volt, és az életüket köszönhették neki. Még Blame szülei sem éltek, mikor az akkor még fiatal Goro apó a sámánnal elkészítette a talizmánokat. Az elöljárók már évek óta készítik fel az esélyeseket, akik átvehetik a falu védelmezőjének helyét, ha az meghal. Goro apó ugyanis már nagyon öreg, a falunak pedig harcosok kellenek. Persze nem kardos-páncélos lovagok, azok az erdő sűrűjében mit sem érnének. Goro apónak köszönhetően pedig két emberöltővel ezelőtt felülkerekedtek a bajon.
Goro favágó volt, és mint sok korabeli fiatal, gyakran reggeltől késő estig az erdőben dolgozott. Így történt azon a napon is. Kettős holdtölte volt, már csupán fertályórányira voltak a falutól, mikor a farkas rájuk támadt. Nem közönséges farkas volt, ez rögtön kiderült, mikor a fejszecsapásaik rendre elkerülték, olyan gyorsan mozgott. A falu legkiválóbb ifjai voltak ott azon az éjjelen, mégis csak egyikük tért haza. Goro, aki puszta kézzel fojtotta meg a bestiát, mikor utolsóként maradva a fejszéjét az oldalába törte. Ahogy kimúlt a dög, visszaváltozott emberré, és a fiatal favágó megdöbbenve ismerte fel az egyik közeli faluban élő gazda fiát. Őt egy farkas sebezte meg, mikor a nyájat legeltették néhány társával együtt a hegyek lábánál. Goro a feltépett vállára gondolva rohanvást ért vissza a faluba, és egyenesen a sámánhoz sietett. Négy napig nem is jött ki tőle, ennyi ideig tartott, míg a főzetek segítségével kiheverte a seblázat. A következő holdtöltét , és utána még ötöt az egyik erdei tisztáson töltötték, csak Goro, és a sámán. Fél évbe telt, mire megtanulta uralni a vérében tanyát vert fenevadat. A rákövetkező évben pedig mészárlást rendezett a falura törő tündérek és manók között. Utána a sámánnal elkészítették a talizmánokat, amit minden falusi megkapott, így már csak az öregek emlékeznek a házakat rikoltozva feldúló hegyesfülűekre. Blame biztosra vette, hogy ezek után ő is egészen pontosan fog emlékezni erre a hegyesfülűre itt vele szemben. Már ha túléli. Goro apó ugyanis a szomszéd faluban volt, ahol egy fiatal kereskedő nem tudta legyűrni magában a farkast, és az éjjel megölte a segédjét.
- Miért higgyem el, hogy nem akarsz ártani nekem? Te csak egy tündér vagy, ugyanolyan romlott, mint a fajtád.
- Romlott? Ennyire nagy ismerője lennél a népünknek, hogy ránézésre eldöntöd, melyikünk romlott, és melyikünk nem?
- Ránézésre eldöntöm, hogy mindannyian azok vagytok. – Blame kezdte megtalálni a hangját. Ha már meg kell halnia, legalább büszkén tegye meg. – Különben is, mit akarsz tőlem?
- Ó, nem mindegyikünk velejéig rossz ám! Én például teljesíthetem egy kívánságod. Egy ilyen daliás ifjú biztosan tudja, hogy tündérrel találkozni szerencsés is lehet! – tódította a nő, miközben közelebb lépett a fiúhoz. Való igaz, Blame is hallott történeteket, melyek arról szóltak, hogy a tündér gazdagsággal és hosszú élettel ajándékozta meg azokat, akikkel találkozott.
- Ezek csak gyerekmesék, hazugság mind! Nem hiszek neked!
- Kár, pedig ennek tölgynek a tövében kincs van. – mutatott a tündér az egyik közeli fa mellé, ahol a föld elkezdett kitüremkedni, majd egy embernagyságú ládát vetett ki magából. – Ez a tiéd, csak hogy lásd, nem vagyok olyan rossz, mint hiszed. – a tündér hangja egyre halkult, majd a mondat végére ő maga is kifakult a világból, beleveszett a falevelek suhogásába. Blame csak nézett, és el sem tudta hinni, hogy ez vele történik meg. A láda tetejét felfeszítve majdnem húsz színarany manószobrot talált, közülük a legkisebb is akkora volt, mint egy csecsemő.

***

Nyolc markos legény segített a faluba vinni a ládát, a fűrészmalomból kért rönkszállító szekér segítségével. Délután már nyársra is húztak egy fiatal ökröt, és elkezdődött a mulatság, hiszen régen érte ekkora szerencse a falut. Ennyi szobor árából fel tudják újítani a házakat, a férfiak vásárolhatnak pár lovat a néhány napi járóföldre eső városban, és a földesúrnak is adhatnak egyet, biztosítva a jóindulatát. A nagy mulatozás közben egyikük sem figyelt fel arra, hogy az erdő furán elcsendesedett a falu határában. Mikor a feljövő hold fényétől a faluház verandájára állított manószobrok megelevenedtek, a fák közt megbújó tündérek a mulatozók közé lőtték a nyilaikat, majd kardot és fáklyát ragadva beözönlöttek a házak közé.

***

Másnap reggel a közeli falu egy vadásza elkerekedett szemmel nézte, ahogy az általa látott leggyönyörűbb tündér-nő beleveszik a hajnali ködbe. A lába előtt viszont nagyon is valóságos volt az embernagyságú láda, melynek félrecsúszott teteje alól színarany szobrok fénye villant ki.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-06-05 13:17:06
A novella 2., átdolgozott változata a http://terra.antiworldsf.com oldalon olvasható.
2006-10-26 20:15:42
E gondolat ellen nem tudok komoly kifogást mondani.
2006-10-26 11:14:30
Köszi a hozzászólást, egy gondolatom nekem is van vele kapcsolatban. Lehet, hogy másképp vélekedünk a jótündér definíciójáról, de én semmiképp sem nevezném annak azt, aki csellel jut a "védelem mögé", hogy elpusztítsa a célpontot.
2006-10-25 14:58:44
A tündéri dolgok mindig vonzottak. Még jobb volt addig, amig hittem bennük. Itt a Tündérnő más megvilágításban jelenik meg.. Jó tündér, segít a falu népénaek. Valóságban is lenne nálunk dolga. Érdekes volt számomra a mese.