A sötétkék éjszaka lassan felkúszik az égboltra.
Nyugalom úszik a levegőben villanyt oltva.
Elcsendesül a város, kialusznak a fények,
a fülledt nyári estében tücskök zenélnek.

Kicsiny ablak verőfénye
félve pislant a sötétbe.
Lámpa mellett ül a lány,
a fény játszik arany haján.

Révedőn mered a távolba
messzi kedvesére gondolva.
A tikkadt ajkak sóhajra nyílnak,
de nem víz után szomjaznak.

A keze, míg a lány elmereng,
óhatatlanul felfedezőútra megy.
S mint lágy nyári szellő,
oly selymesen érintő
a dombokon végig simit,
s a völgyben, kicsiny tavon átsiklik.

Még egy sóhaj, nyögve cseng,
megtörik a porcelán-csend.
Emlékképek peregnek.
Hiányzol Kedves, szeretlek!