Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Majuli
Alkotások száma: 68
Regisztrált: 2006-07-12
Belépett: 2012-11-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (41)
-Egyéb prózai alkotások (15)
-Mese (6)
-Elbeszélések (3)
-Versek (1)
-Úti kalandok (1)
Feltöltve: 2006-12-10 10:35:02
Megtekintve: 2042
Apu, apu...ne...
Tizenévesek voltunk.Csak egy hónappal voltam idősebb nála, de számára én voltam a "felnőtt", a "bőlcs személyiség". Barátságunk úgy kezdődött, hogy egy játszótérnek nevezett helyen feküdtem egy pad mellett megsebbzett, vérző térddel. Csak azért kerültem ilyen helyzetbe, mert nevettem, ugyanakkor a többiek is nevettek egy tréfán, a megtréfált egy nagy darab fiú volt, méregbe gurult és ezekkel a szavakkal, hogy "ne nevess te ronda magyarka" megütött, én elestem.A gyerekek elszaladtak, én csak sírni tudtam a fájdalomtól és a
keserűségtől.
Ő odajött hozzám, a padra segített, és mivel közel lakott, kötszer is előkerült... Hamarosan egy iskolába kerültünk.Megbarátkoztunk. Sok mesélnivalónk volt egymásnak. Ő szerelmes tipus volt, állandóan voltak izgalmas történetei, itt-ott le is intettem, vigyázzon, ne pazarolja érzelmeit azokra, akik nem érdemlik meg.Mindeniránti őszinte lelkesedése gyakran rámragadt.Szívesen hallgattam történeteit. Édesanyja színésznő, mostohaapja tiszt volt. A barátnőm sokat utazhatott,koncerteket, színházat és még sok érdekes helyet látogathatott. Lestük az alkalmakat,hogy kibeszélhessük magunkat, megosszuk gondjainkat, érzelmeinket, gyakran egymás tanácsára is szorultunk. A szüleink tiltották barátságunkat, hiszen nagy volt közöttünk a társadalmi rangbeli különbség. Nehogy ő szóbaálljon velem, aki magyar, és még hozzá szegényes otthonban él és öt kistestvére van! Mindezek ellenére mi titokban találkoztunk és sokat-sokat beszélgettünk...
Útjaink hamarosan szétváltak.Családunk egy Magyarországi kisvárosba költözött. Csak 25 év múlva találkozhattunk. Váratlanül betoppant. Négy napon és éjen át mondtuk és mondtuk, egymás szavába vágva, felidéztük gyerekkori álmainkat, szerelmeinket, és móst már a családjainkról, unokáinkról is beszámolhattunk.
Az eddig leírtak csak bevezetőként szolgáltak.A számomra megrázó történetet csak most kezdem megfogalmazni. De nem könnyű szavakban átadni mindazt , ami egyszer megtörtént velünk, Vele, mint 14 éves kislánnyal ! Régen történt, de most is mélyen átélem az akkor történteket...
...Így történt. A barátnőm szülei akkor gyakran elutaztak "munkahelyi kirendeltség" céljából.Ilyenkor ő meghívott hozzájuk. Nagymamája nagyon kedves volt, meg is kinált mindig valamilyen "finomsággal", aminek egy részét eltettem a testvéreimnek.
A barátnőm apja komoly tekintély volt a családban, ő volt a "parancs", a "hatalom", a "rend", és minden, ami ezekhez a fogalmakhoz
társul. Nem egyszer barátnőm kisírt szemmel jelent meg - az otthoni szígor következményei.
Egyszer elindultam hozzájuk., A kapu nyitva volt, láttam, a nagymama a kertben tevékenykedett. Odakiáltottam:
- Csokolom, Marika itthon van?
- Igen, kedves, menj be, a szobában olvas.
Csendesen beléptem az előszobába és ...meghökkentem. Amit láttam és hallottam, számomra felfoghatatlan volt. Várakozásom ellenére a mostohaapja otthon volt. Mint később megtudtam, csak az anyuka utazott el pár napra. Az apa legszőrnyűbb módon gyakorolta hatalmát a mostohalánya fölött, csak annyit hallottam, hogy: "Apu, apu...Ne..!" Érzelmeim nagyon furcsák voltak. Képtelen voltam mindent felfogni, de éreztem ,Marika nagy bajban van! És én rettenetesen tehetetlen vagyok! Nem vették észre, ahogy beléptem, ugyan úgy csendesen kiosontam. Az utcán folytogatott a sírás. Könyvtárba mentem, de az olvasóteremben csak ültem, ültem, olvasni sem tudtam.Marikával erről az esetről nem tudtunk beszélni, idegen téma volt számunkra. Csak ültünk a padon vagy sétáltunk és hallgattunk.Mást nem tehettünk...

35 év múlva sok mindenről már tudtunk beszélni. Elmesélte, hogy a szakiskola után ápolónőként dolgozott, férjhezment a nála sokkal fiatalabb szerelméhez, de egyedül nevelte kislányát. Egy részeges élettársa meglopta és elhagyta.Jelenleg egy rokkant férfivel él, akinek még szült két fiút.Sok probléma van a fiúkkal.Marikának rossz a szíve, szanatoriumi kezelést javasol az orvos, de nem tudja otthagyni otthonát, rokkant párját, gyerekeit, unokáit
Találkozásunk után még egy hosszú levelet kaptam tőle, ez volt az utolsó. Nem sok jó dolog történt az életében. Miért is alakulnak így női sorsok? Talán a kezdeti erőszak? Nem tehetünk semmit? Gyengék vagyunk?
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-07-08 12:42:22
Köszönöm kedves Lola a véleményed.
2007-07-08 10:39:46
Latyak! Akkor miből kell ügyet csinálni, ha ebből nem? Sajnálom, ha igy érzel. A testi, lelki terrornál mi lehet borzalmasabb.
2006-12-18 00:02:13
Ha a jelenség van is, szerintem nem lehet asszisztálni mindennek, hiszen érzelmileg romboló hatású a fiatalok számára. Írni, beszélni kell róla, felvilágosítani a gyerekeket, bűntetni a tetteseket. Köszönöm, hogy olvastátok és vitatkoztok. Üdv., majuli
2006-12-12 17:24:53
majulinak sikerült felborzolni a kedélyeket. Az ilyen katartikus,lelkek bugyrait megmoozgató írás a jó. Sajnos ez a jelenség nagyon drámaian van jelen a társadalomban.
2006-12-11 19:58:12
Novi lesz, de nem vagyok biztos az átütő sikerben. Azért kösz a biztatásért!!! A héten nem küldtünk a versenybe és nem is lett a héten verseny oda át. Egyéb írásaid ott nagyon sikeresek.
2006-12-11 19:30:09
Várom az átütő sikerű új novidat! Szeretettel:bogi
2006-12-11 14:42:01
Oké
2006-12-11 12:14:10
Jó,jó,de tegyél hozzá ugyannyi sót,borsot,fűszerezd meg alaposan és szőjjél hozzás sok fantáziával megírt elemet,ami az egyszerű,szürke kis történetet feldobva,igazi gyöngyszemmé emeli.
2006-12-10 23:04:22
Kaptam tőled néhány ötletet, ha lesz időm, foglalkozok vele. Leginkább arról írok, ami velem vagy ismerőseimmel megtörtént. A memóriámban kutatok.
2006-12-10 21:33:39
Mondom:nagyon jó az írás. De,mai pedagógusi és írói szemléleteddel,de jó lett volna,ha úgy írod meg,hogy odakiáltasz a nagymaminak: mama, a Gusztibácsi hirigeli a Kamillát.... Újjgyakorlatként írd ezt meg a kedvemért! Meglásd sikered lesz vele.
2006-12-10 20:38:02
Csak annyit, Bogi, hogy még akkor kislányok voltunk, szégyenlősek. Ilyen volt a nevelésünk. A nevelőknek sem volt könnyű velünk, nyíltan sok mindenről nem illett beszélni. A rosszat leginkább éreztük, inkább sejtettük. Köszönöm, hogy olvastátok.
2006-12-10 19:11:12
Undoritó a felnőttek összejátszása,szemhunyása az ilyen esetek felett. Sajnos a mai családokban is gyakran előfordul,hogy egy cukrosbácsi magává teszi unokahúgiját,esetleg unokaöccsét.
2006-12-10 18:29:57
Ez így is eléggé felzaklató nem kellett ehhez semmi,sajnos az életben is így történnek a dolgok.Senki nem hit volna egyik kislánynak sem,holott valószínű,hogy a család minden felnőttje tudott róla.Borzasztó.
2006-12-10 13:03:49
Tipikus eset amit feldolgoztál. Én,azért a helyedben a nagymamának szóltam volna,hogy segítsen,mert a brutális mostoha erőszakolja az unokáját. tehát a történet itt félresiklik.Nem kell mindig az igazat megírni.Egy katartukus jelenettel feldobhattad volna a történetet.