Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Majuli
Alkotások száma: 68
Regisztrált: 2006-07-12
Belépett: 2012-11-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (41)
-Egyéb prózai alkotások (15)
-Mese (6)
-Elbeszélések (3)
-Versek (1)
-Úti kalandok (1)
Feltöltve: 2006-12-05 00:38:39
Megtekintve: 2032
Még mindig kettesben
Eleinte oldalról nézve fiatal és boldog házaspárnak tűntek. Hajni, a csinos szőke 20 éves lány, egy házibuliban ismerkedett meg Robival a jelenlegi férjével. Robi már kiszolgált katona, szakközépiskolai oklevéllel, jó állással az apja autószerelői műhelyében, jó partinak számított Hajni számára, mert a lánynak csak érettségi oklevele volt. Közepes eredménnyel fejezte be az iskolát. Továbbtanulásról szó sem lehetett, de elhelyezkedni sem tudott ebben az alföldi kisvárosban. Otthon pedig felesleges szájnak számított, mert nála még 4 fiatalabb gyermek volt, és az apjuk fizetéséből sok mindenre nem jutott. Így jó jött Hajninak a Robival való ismerettség és hamarosan a házasság is.
Már az esküvő alatt kiderült, hogy a Robi családja mennyire magasabb színten áll anyagilag, mint a Hajni családja. A lány szülei gyermeküket boldognak akarták tudni, így a lakodalmi kiadások fedezéséhez nem kis adóságba hajszolták magukat. A komoly baj azzal kezdődött, hogy apjuk pár hónap múlva egy infarktus folytán elhalálozott. A család nagy bajba került. Hajni lehetősége szerint igyekezett segíteni édesanyjának, gyakran hazalátogatott. Mikor terhes lett, sok mindent meg kellett beszélnie vele. Az anyósával nem tudott beszélgetni, mert fokozatosan megromlott a viszonyuk. Nehéz volt Hajninak elviselni az örökös macerálást.Bárhogyan is igyekezett, nem tudott eleget tenni a követeléseknek. Mindenben talált hibát az anyósa, aki még hozzá gunyoros mosollyal közölte menyével ezt. A fiatalasszony eleinte védekezett, de később nem látta értelmét a vitának és veszekedésnek, inkább bezárkózott a saját kis szobájukba, vagy édesanyjához menekült. Robinak sem nagyon panaszkodott, mert férje inkább az anyja pártján állt, "jófiú" módjára engedelmeskedett mindenben, nem mert ellentmondani ő sem, az apja sem, mert a "nadrágot a házban az asszony hordta".
Hajni megszülte az ikreket, egy kisfiút és egy kislányt, imádta őket, akkor boldog is volt egy ideig. Kis idő múlva azt vette észre, hogy anyósa teljesen elsajátította a kisgyermekeket azzal, hogy a menye "ügyetlen, hanyag, lusta, csak magát cicomázza" és még hasonló megjegyzésekkel illette a fiatalasszonyt.
Természetesen Hajni és Robi között ilyen körülmények közt megromlott a viszony. A feleség gyakran menekült a férje házából hol a régi otthonába, hol a régi barátjaihoz. Az anyósa a tizedik szomszédnak is elmondta, hogy az a nő "megszülte a gyerekeit és gyakran elcsavarog, nem ápolja a kicsiket, nem gondoskodik róluk, lusta, nem szeret dolgozni".
Két évesek voltak a gyerekek, mikor a szüleik elváltak, és a bíróság az apának ítélte őket. Hajninak esélye sem volt arra, hogy megvédje magát. Mindentől meg lett fosztva.
A fővárosba költözött egy barátnőjéhez.Hamarosan munkát is talált egy varrodában. De szomorú volt, mert az exférje és annak családja mindent elkövetett, hogy az anya ne találkozzon a gyerekeivel. Hajni lelkileg teljesen összeroppant akkor. Minden idejét a munkahelyén töltötte. Volt keresete és a testvéreinek is tudott segíteni Emellett fizette az albérleti díjat egy kis szobáért.
Egyszer egy este igyekezett haza, sietett, majdnem fútva az aluljáróban, mikor meglátott egy fiatalembert, aki a falhoz támaszkodva próbált megállni a lábain. Az arca nagyon sápadt volt, kezei remegtek. A férfi mellett egy nagy kopott utazótáska és egy ásványvízes palack volt. Hajni megérezte, hogy segítenie kell, mert bajban van a férfi. Hozzáment, megkérdezte: Mi baja van? De választ nem kapott, a fiatalember meg akart belé kapaszkodni, de összecsuklott. Hajni lefektette egy kabátra, amit ott talált és hívta a mentőket. El is kisérte a kórházba. Mikor a fiatalember magához tért, elmondta, hogy Andrásnak hívják, az édesanyja meghalt, a részeges mostohaapja a fiút az utcára kergette. A munkahelyéről is Andrást elküldték, mert nem bírta a nehéz zsákokat emelgetni, hiszen nem volt elég ennivalója, lázasnak érezte magát. Kénytelen volt az aluljáróba menekülni. De kéregetni még nem szánta rá magát. A kórházban megvizsgálták. Kiderült, hogy tüdőgyúlladása van és ápolásra szorul. Hajninak szimpatikus volt András. Megérezte, hogy ez a fiatalember nem az utcára való, érzékeny lelkületűnek látszik, intelligens. Gyakran meglátogatta a kórházban, és mikor Andrást hazaengedték, minden kételkedés nélkül megosztotta vele a kis albérleti kuckóját. András 2 évvel fiatalabb volt nála, azonban komolysága, megfontoltsága miatt idősebbnek tünt.
Rövid idő múlva a fiatalok úgy érezték, hogy a sors őket egymásnak rendelte. Boldognak érezték egymással magukat, segítettek egymásnak feledni a régi keserűségeket.
Jelenleg mindkettőjüknek volt már keresete. Csendes esküvőt tartottak. Azután lakást is sikerült szerezniük. De az igazi boldogsághoz valami hiányzott. Egy gyerek.
Teltek az évek, de a kívánt terhesség nem jött létre. Hajni 36 évét, András 34 évét töltötte be. Élték az életüket a fővárosi rengetegben, távol a rokonoktól, egymást boldogítva, ábrándozva, vágyakozva a gyermeki mosoly után.
Egy kiránduláson voltak egyik szomszédos országban. Egy ünneplő közösséggel találkoztak, és ott volt két lelencházi gyermek is, két 10 év körüli kisfiú,akik nagyon hasonlítottak egymásra. Hajniék megtudták, hogy a szüleik balesetben haltak meg, így az ikrek, mivel nem volt olyan rokon, aki elválalta volna őket, gyermekotthonba kerültek.
Hajni beszélgetni kezdett velük, a szülők magyar származásúak voltak, így a fiúk elég jól beszéltek magyarul is. Hajni és András, mikor csak lehetett, látogatták a fiúkat, Janit és Pistit. Kedves, aranyos gyerekek. Várták mindig a házaspárt, mintha szüleik lennének. Eltelt ismét pár év. Hajniék szüntelenül látogatják a fiúkat, kedveskednek nekik. Régóta kérvényezik, hogy örökbe fogadhassák őket. A gyerekeknek is ez az egyetlen vágyuk. De az ügy hosszadalmas. Hajni reménykedik. Hogy egyszer megkapják a gyerekeket. És abban is reménykedik, hogy egyszer a saját, édes gyermekei is felkeresik őt, mert ő hiába próbált eddig kapcsolatot teremteni velük,mindig megakadályozták ezt. És így telnek a házaspár számára a napok, hónapok...kettesben, vágyakozva...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-12-08 17:07:59
:(
2006-12-07 21:23:46
Én is szorítok nekik, de még mindig gyerek nélkül vannak. Talán így fognak megöregedni, sajnos.
2006-12-07 19:39:50
szép, nagyon jól átérezhető, a végén szinte szorítottam, hogy megkapják a gyerekeket :)
2006-12-06 20:33:07
Köszönöm, Bogi, hogy itt voltál és a hozzászólást.
2006-12-06 18:42:05
2006-12-06 18:41:52
Nagyon jól megfogtad a történetet.Jól játszottál az érzelmek húrjain.A történet magával ragadó,lenyügöző,jól kidolgozott munka. Gratula.
2006-12-06 14:22:14
Köszönöm, M-atreides, hogy itt voltál és írtál értékelést.
2006-12-06 12:45:12
Maximális riszpekt! Ezzel az írással szerintem nagyon jól eltaláltad a torokszorító és a szívmelengető érzések közötti középutat. Asszem erre mondják, hogy keserédes történet. Nagyon tetszett!
2006-12-05 17:21:55
Köszönöm, hogy már elolvastad, kedves Dawnbird.