Máté is, Szilvike is nagyon szerette az "esőházikót", vagyis nagypapa öreg esernyőjét. Ha kiránduláskor cseperegni kezdett az eső, nagypapa kinyitotta az esernyőt. Mindhárman elfértek alatta. Csipp-csöpp-csupp! - ütögették tetejét az esőcseppek. Szilvike megszólalt:
- Mak! Mak! Mak! Itt jön egy nyulacska! Engedjük be az esőházikóba!
A képzeletbeli nyuszi nagyon örült, hogy beengedték az esőházikóba, de rögtön káposztát is szeretett volna. Milyen szerencse, hogy Szilvikénél volt képzeletbeli, zsengelevelű káposzta! Egy ilyen kigondolt nyulacskának az ám a csemege!
- Hú! Itt jön egy farkas! Engedjük be az esőházikóba! - tréfálkozott Máté.
Szilvike tiltakozott:
- A farkast nem engedjük be! Még a végén tarisznyájába teszi ezt a szegény nyulacskát, elviszi és megeszi!
Nem engedte be Szilvike az esõházikóba a képzeletbeli rókát, medvét sem. Még a vadmacskát sem, mert az, mint vadcicus, aranyos, de ő is bánthatja a nyulacskát, ha pedig valamiért mérges lesz, - karmolász.
- Igazad van, Szilvike! - helyeselt a nagypapa. A vadcicus úgy, de úgy tud karmolni! Erről Sünóka, az erdei manóköltő, verset is írt:

Erdő mélyén fában ház.
Benne lakik Karmolász.
Õ tudja ám mi a jó,
de így mondja: mi-a-ó!
Vadegér vagy vadmadár
Karmolászra dehogy vár!
Mind szól: "Vadcica-karom
nem kell! Én nem akarom!"
Megy Karmolász karmosan,
s nagyon akaratosan.
Fára fel és arra el, -
neki madárhús de kell!
Node máris fáról le, -
egérhús is kellene!

Máté megjegyezte:
- Jól van! Ne engedjünk be esőházikónkba se farkast, se rókát, se medvét , se vadmacskát. Ám hívjuk ide Sünókát, a manóköltőt, mondjon nekünk mesét, verset!
- Gyere, gyere Sünóka! - hívta az esõházikóba a fürgeeszű, kíváncsi szemű kis manót Szilvike, Máté, és nagypapájuk.
- Hozz nekünk szamócát is! Hallod, Sünóka?! - tette hozzá Szilvike.
- ...nóka! - visszhangozta a szó végét a délutáni erdő.
Sünóka valami miatt nem tudott eljönni, de, szerencsére, nagypapa a nevezetes manó sok meséjét, versét tudta fejből.
Elállt az eső, kisütött a nap. Nagy igyekezettel küldte a földre fényét, mintha bizonygatni akarná: nem a napot lopta eddig, hanem szürke esőfelhők gátolták meg vidámító ragyogásában.
Az erdei út mentén hirtelen édespiros szamócák csodálkoztak rá az esőházikó lakóira.