Erdőszéli János valóban az erdő szélénél lakott és ez jó dolog, mert az erdő madárfüttyös és könnyen vágható ott fütykös.Patak is kanyargott arrafelé és ez is jó dolog, amig játékos a kis vizikoma, de egyik tavasszal olyat tett, amit még sohasem.Úgy megáradt, hogy elöntötte János kertjét, házát.A disznókból vizidisznókat csinált, a kis házat meg úgy megrongálta, hogy az bánatában összeomlott.Nem maradt szegény Jánosnak más, csak a macskája: Éjjelmászkáló Nyávogó András.A cica a diófán várta ki a víz medrébe való visszatértét és a fatetőn időnkénti panaszos nyávogással tiltakozott a vízkárok ellen.Amikor végre lejöhetetett, így szólt gazdájához:
- Tudod mit?! Amit tudunk, azt tudjuk, amit nem tudunk, majd ellessük, megtanuljuk, mindenütt van kulcslyuk! Menjünk világgá, kapjuk el a Szerencse egérfarkincáját!
Innyehinnyélt a javaslaton János, de a végén elfogadta.Utaztak cápás tengeren, büdös füstöt eregető hajón, rozzant szekéren, lihegő lovon, csökönyös szamáron� Egy indiai fejedelem, azaz maharadzsa, úgy megszerette őket, hogy ítéletnapig tejben-vajban fürödhettek volna nála.Ám Jánost nyugtalanná lett vére megelégelte a dőzsölést, henyélést és a cica is unatkozni kezdett, mert minden egeret összefogdosott már a palotában.Igy szólt János a maharadzsához:
- Útra kelnénk, Főkegyelmességű Nagyuram, habár csudajól éreztük magunkat kegyelmed vendégeiként. Azt kérem csak: legyen szíves kinevezni grófnak, mert kishazámban nagy a címkórság, kell oda a grófság.Hadd legyen némi tekintélyem!
Marasztalni próbálta őket a maharadzsa, de hiába.Kinevezte hát Jánost verestintás okirattal �sróffá�, ily módon némi hiba csusszant be a helyesírásba, de, ha jól meggondoljuk, némely sróf, vagyis csavar, a maga helyén négy grófnál is fontosabb lehet.Kapott továbbá főnemessé lett Erdőszéli János �sróf úr� egy elefántot.Arra viszont a cicának, Éjjelmászkáló Nyávogó Andrásnak kellett tapintatosan figyelmeztetnie a maharadzsát, hogy ne legyen már marharadzsa, akin a galambok is nevetnek! Az elefánt sokat eszik, sok evés sok pénzbe kerül.Rákacsintott a cicára a maharadzsa és pénzeszacskókkal pótolta mulasztását, - igen bőkezűen.
Tengereken hánykódó hajókon, elefánttaposta utakon végesvégül hazaért János és cicája, no és méghozzá miféle szarkahordta hírekre? Kövér lett a király leánya csudamód, egész nap heverészik, eszik, unatkozik.Beteg talán?! Aki meggyógyítja, jutalmat kap, nem is kicsit, hanem tettéhez méltót!
Igy szólt a cica Jánoshoz:
- Száz földet, vizet bejártunk, ezer doktornál is doktorabbak vagyunk! Kigyógyítjuk mi a királylányt akármilyéből! Nincs olyan a nap alatt, amin nem győz az akarat!
Jelentkeztek a királynál, meg is kapták a királylánygyógyítási engedélyt, ráadásul a szokásos teketória, a hetvenhét írásos kérelem alázatos beadása nélkül.Sokáig kérdezgették a súlyában túlgyarapodott királykisasszonyt erről-arról, felelgetett is az selyempaplanos ágyikójából immel-ámmal.A cica János fülébe súgta a diagnózist, vagyis a baj orvosian cifra okát:
- Lustandórum Csakfeküszendium Folytonevegetendum Unatkozániusz! Kapjon minden reggel bezzegbőr- deviszketendumot!
Rábólintott János és díszes dobozt adott át a királykisasszony udvarhölgyeinek:
- Nemes udvarhölgyek, udvarok gyönyörűségei! Legyenek szívesek reggelente ezzel a serkentőporral behinteni a felséges királykisasszony testét! Utána kiáltsátok kórusban: - IRÁNY A FÜRDŐSZOBA!
Viszketőpor volt a díszdobozban, de ugyancsak serkentett is.Futott a királykisasszony reggelente a fürdőszobába, hogy lemossák róla a bőrét nyugtalanító-kínzó valamit.Utána az úszómedencéhez kellett mennie, hogy az abba beengedett tizenkét aranyhalacskából minnél többet kifogjon, ráadásul puszta kézzel.János elmagyarázta: ez a szép királykisasszonyt még szebbé teszi.Igy tartják az indiai Pikkelycsillandiában és, ha ott így tartják, így is van!
Reggeli után labdáznia kellett a királykisasszonynak az udvarhölgyekkel, Jánossal és a cicával.Ha az aranykoronával ékes labda elgurult, azt csak a királykisasszony kereshette meg, hozhatta vissza, ehhez senki másnak nem volt joga!
Teltek-múltak a hónapok.Az elhízott, lusta mozgású, teddide-teddoda királykisasszonyból ismét kedves, fürge
szépség lett.Háját elvesztette, báját visszakapta. Délceg királyfiak könyörögtek, hogy ők is résztvehessenek a labdajátékokban.János és a cica beleegyezett.Ők nem pályáztak a királykisasszony kezére.Jánosnak a szakács leánya tetszett, �nyelves� Katica.No, valóban beszédes leányka volt Katica, de oly kedvesen csacsogott! Emellett kitűnően főzött, sütött, varrt - és szerette a tréfát.A cica is kedvelte Katicát, márcsak azért is, mert olykor kapott tőle sülthalat, libamájat vagy más ínyencséget, továbbá a leány cicája, Picinda Cecinda is igen tetszett a világlátott kandúrnak.
A királykisasszony kigyógyult testi-lelki bajaiból, de a felséges úrnak nehezen akart eszébejutni a megígért jutalom.Éjjelmászkáló Nyávogó András azonban buzgón nyávogott emlékeztetőket a király ablaka alatt, nemcsak éjjel, nappal is.Végül a király ráütött a legsárgább tökre és így szólt Jánoshoz:
- Végetért szolgálatod, János gróf.A földet, ameddig két szemed most ellát, egyből neked adom!
- Hitte a király erősen, hogy onnan, ahol éppen állnak, nem lát el messzire János a körben csücsülő domboktól.Nem tudta, hogy a világban bolyongó legény egy időben artistaként kereste kenyerét.Két erős emberrel felemeltetett János egy rudat.Máris fent volt a tetején.Onnan messzire látott, hét faluról is megemlítette, hogy éppen mit csinálnak ott az emberek.
A király előbb bosszankodott, azután nevetett - és a hét falut Jánosnak adományozta.
Örült János, de Katica, a szakács leánya is, aki hamarosan János felesége lett.Éjjeljáró Nyávogó András és Picinda Cecinda öröme sem volt kisebb.Gazdáik lakodalmán úgy szólt a macskanóta, hogy hét faluba elhallatszott.Volt ugyan akinek ez nem tetszett, füleit befogta, papucsát odadobta.Hja, kérem, nem minden emberfül egyforma méretre, s az is kétséges, hogy egyik-másik cicadalra érett-e�