Erdősvárkastélyossy Gedeon gróf volt, de nem főurassága miatt volt oly nagyhatalmú Erdővárkastélyoson, hanem azért, mert a tízezer hold földje volt, egy holddal sem kevesebb. Nála csak az a leány volt nagyhatalmúbb, akit úgy hívtak: Szépenalvóalmási Amália bárókisasszony. Amália bárókisasszony hatalmát nem földterület, vagy egyéb vagyon adta, hanem az, hogy Gedeon gróf belebolondult, és vakon engedelmeskedett neki.

Azt gondoljátok: Amália bárókisasszony csak kihasználta Gedeon grófot, de nem szerette. Tévedtek! A kettő együtt is jelen lehet, ez esetben volt is. Amália csodaszép lett volna, ha nem kenceficézi magát, de kenceficézte, így csak, a sok kenőcs, pempő hatására, csupán szép volt, - bár az sem kevés. Gedeon grófot pedig szerette, de - barátnői tanácsára - szeszélyeskedéseivel gyötörte. Azon a nevezetes napon is így történt, amikor együtt teáztak, és Amália rákezdte:
- Meguntam nálad ezt a Pittempöttöm nevű kínai palotapincsit, mert mindig kekszet kunyerál! Vegyél egy majmot, de kicsit, mert úgy hallottam: a nagy majmok nagy felfordulást tudnak okozni a szobákban.

A gróf rögtön hivatta az inasával a kertészt, akinek a nevét nem tudta, de mivel előző kertészét Károlynak hívták, elkárolyosította:
- Hallod-e, te Károly! Holnapra hozz egy igen kis majmot! A pénzt majd megkapod az intézőtől... Hová való vagy?!

- Görbegombay János a nevem, méltóságos gróf úr, és tisztelettel jelentem: Pirospereszkére! - hajtotta meg magát János.

- Jól van, Károly, te pirospereszkei paraszt, akkor hozd majd a majmot!

- Ahogy parancsolja, méltóságos gróf úr, de én nem a Károly vagyok, az a Kapócspusztai, hanem a Görbegombay János, és nem vagyok paraszt, hanem földnélküli nemesember, aki beállott méltóságodhoz kertésznek, mert... - kezdte János.

Itt azonban Amália bárókisasszony jónak látta, ha közbeavatkozik:
- Menjen, Károly, még ha János is, hallotta a gróf urat, ne nézzen ránk görbegombán, hanem hozzon nekünk a pirospereszkei parasztoktól kicsike majmot! A farka ne legyen négy arasznál rövidebb, mert akkor nem lehet megfogni, ha elkujtorog!

Bement János a városba, Pocsatócsásra, vett ott egy hosszúfarkú kicsi majmot, elvitte a grófnak. Délután Amália bárókisasszony eljött a grófhoz teázni, meg látta a majmot, megtetszett neki.

Megtetszeni megtetszett neki a majom, de a viselkedése nem. A kis állat folyton ott volt, ahol nem kellett volna. Állandóan bebújt oda, ahová nem kellett volna. Még a bárókisasszony szoknyája alá is. Gedeon gróf kihúzta onnan hosszú farkánál fogva, de ez meg a majomnak nem tetszett. A végén Amália ráparancsolt a grófra:
- Csináljon valamit ezzel a majommal, Gedeon, vitesse a majomárvaházba!

Csilicsempe, a kis majom azonban nem került a majomárvaházba, mert Gedeon vállalta: magához veszi a kertészlakba, és ott, de csak Amália vendégeskedése idejére, bezárja a hátsó szobába.

Egy hét múlva Amáliának az jutott az eszébe Gedeonnál, miközben a süteményeket ette: mégiscsak kellene egy majom, mert az felvidíthatja őt is, Gedeont is, ha bánatosak. Egyébként nem szoktak bánatosak lenni, de sok mindent meg lehet előzni, a bánatot is, - még ha nem is mindig. Amália szerint legjobb volna egy közepes nagyságú majom, mert az nem tud mindenhová elbújni, mint a kicsi, mert nem fér be mindenhová. A gróf hozatott egy tudományos majomképeskönyvet, abból Amália kinézett egy közepes nagyságú majmot, amelyik Ázsiából származott: neki az kell, és nem más! A gróf engedelmesen hívatta Jánost, Károly néven, és ráparancsolt:
- Tudakold ki, te Károly, hogy hol kapható ilyen fajta majom, mint amit a kisasszony kinézett magának, utána szerezz egyet, te pirospereszkei paraszt, hiszen ügyes vagy te, mint a ma született bárány!

- Megpróbálom, nézett a fenekén sokszínű majomra János, de a gróf úr alázatos engedelmével, én nem vagyok Károly, hanem Görbegombay János, és nem vagyok paraszt, hanem... - kezdte János. Ám a bárókisasszony letorkolta:
- Ne ellenkezz, te görbén gombán néző Károly, tedd azt, amit a gróf mond, és ha sikerrel jársz, engedelmünkkel még János is lehetsz, idővel!

Elment János, két hétig bolyongott az országban, nem talált sehol sem a boltokban olyan majmot, amilyen a képen volt, ezért bánatában bement a tutyikabugyikafalvai csárdába, borozgatni. Mellette ült egy ember, aki kissé ütődöttnek látszott, pedig, mint később kiderült, nem kissé volt az, hanem nagyon. Hét pohár bor után ennek az embernek sírta el bánatát János: sehol sincsen ilyen és ilyen majom!

Kiderült a hihetetlen! Ennek az embernek, Kacsingató Kelemennek, volt otthon
egy éppen ilyen majma, mivel Ázsiában járt két évvel ezelőtt, ahol jónéhány botütést kapott, de sikerült ellopnia egy majmot. Most ez a majom lett a szerencséje, mivel János megvette tőle a gróf pénzén.

A gróf vállon veregette Jánost, megdícsérte:
- Ügyes vagy, te ügyefogyott Károly, derék pirospereszkei paraszt!

Amália bárókisasszonynak is eleinte nagyon tetszett a közepes termetű, se nem kicsi, se nem nagy majom, de később már nem, mivel a majom utánozta a gróf inasát, megpróbálta kiönteni a teát a kancsóból, de Amália kisasszony csészéje helyett a hölgy szoknyáját öntötte le a forró lével. Amália rögtön ráparancsolt a grófra:
- Küldesd vissza ezt az ostoba majmot Ázsiába, ott majomkodjon a többi faragatlannal!

Hívatta a gróf Jánost, a lelkére kötötte: vigye el a majmot Ázsia belsejébe, ott tegye le, ahol nagy az erdő, és sok a majom, utána jöjjön haza. Fogta János a gróftól kapott lovat, maga mellé ültette a nyeregbe a nagyobbik majmot, a kisebbiket, a sajátját, a hátizsákjába tette, elindult Ázsiába.

Már Ázsia közepe felé járt, ott érte utól Brimbrambán városkában a gróf sürgönye: Amália bárókisasszony egy nagy-nagy majmot akar. Engedje el a közepesen nagyot, fogjon egy igen nagyot, tegye ketrecbe, béreljen egy szekeret, hozza a majmot. A szükséges pénzt a gróf el fogja küldeni a távolabb levő városkába, Pusztánpangosba.

János azonban nem ért el Pusztánpangosba, mivel kiáltozásra lett figyelmes. Egy gyönyörű, díszes öltözetű leány kiáltozott, mert öt barnabőrű gazfickó el akarta őt rabolni. János előrántotta a nagyapjától örökölt két pisztolyt, két gazfickó fejébe golyót eresztett, mire ezek holtan leereszkedtek a földre. A másik három el akart szaladni, de János lovon volt, ők meg gyalog, így utólérte őket, fejbevágta, megkötözte, alaposan. Hamarosan megérkezett egy hosszú szakállú ember, aki úgy nézett ki, mintha varázsló lett volna, de nem varázsló volt, hanem, mint kiderült, indiai fejedelem, az ő leánya volt az a leányszépség. Tizenkét lovaskatona volt a fejedelemmel. A katonák a megkötözött rablók kikötözésével nem foglalkoztak, hanem megkötözötten felakasztották őket a fára.

A fejedelem azt mondta Jánosnak: legyen az ő vendége. János elmesélte eddigi majomügyeit, amin a fejedelem jókat nevetett, és azt mondta:
- Emberhez szokott majmot nem szabad elengedni az őserdőben, mert nem fogadják be a többiek! Add nekem, én majd gondját viselem. Ez a kisebbik majom meg úgyis a kedvenced, attól nem válnál meg.

A fejedelemnek tizenkét leánya volt, ezek közül a legkisebbet mentette meg a rablók elől János. Amikor a fejedelem észrevette, hogy legkisebb leánya, Szikorapancsa, mennyire érdeklődik János iránt, így szólt a legényhez:
- Maradj a vendégem, ameddig jólesik! Beszélgess Szikorapancsával, amennyit jólesik! Én majd elhozatom az említett pénzt Pusztánpangosból, ha megérkezik.

A pénz helyett azonban egy levél érkezett a gróftól: Amália bárókisasszony mégsem akar igen nagy majmot, hanem olyat, amelyik félig majom, félig pedig nem, mert más állatra hasonlít a másik felével. Nézzen János ilyen állatok után, azután számoljon be levélben fizimiskájukról, lehetőleg képet is küldjön róluk!

János erre azt gondolta: ez már félig-meddig bolondság. Egyelőre nem is törődött vele. Szikorapancsával járt-kelt a fejedelem udvarában.A leány nagy szemekkel, odaadóan figyelt János szavaira, amikor az mesélt. A vége az lett, hogy egymásba szerettek. A fejedelem udvari tudósával lefordíttatta magának János nemesi oklevelét. Arra a következtetésre jutott: János a hazájában előkelő ember lehetett. Legyen az nála is! Földeket, sok aranyat ajándékozott neki, és amikor János megkérte feleségül Szikorapancsa kezét, abba is beleegyezett. Nagy hegyen-völgyön lakodalmat tartottak.

Pusztánpangosba azonban újabb levelet küldöt a gróf: hol van a képeskönyv az ázsiai féligmajmokról?!

János ezt írta vissza:
"Méltóságos Gróf Úr! Önnek köszönhetem, hogy találkoztam szeretett feleségemmel, Szikorapancsával, mert ha nem küld el Ázsiába a majmos ügyben, talán sohasem hagyom el Erdővárkastélyost. Hálából adok egy jó tanácsot: ne hagyja, hogy Amália bárókisasszony majmot csinájon Önből! Az a szép leány csak nyifizik-nyafizik, kenceficézi magát, egyszer ezt, máskor azt követeli, egyszer ilyen majmot, máskor olyat.

Kössön útilaput a talpa alá! Most már megírhatom, mert a kertészkedést felmondom, magam is grófféle vagyok. Őszinte híve: nemes Görbegombay János"

Gondolt egyet Erdősvárkastélyossy Gedeon: igaz, ami igaz. Közölte Amália bárókisasszonnyal, hogy fel is út, le is út.

Megijedt a bárókisasszony, és így szólt:
- Igazad van, Gedeon, csúnyán viselkedtem. Mégse legyen fel is út, le is út, hanem a középutat javasolom, mert szeretlek. Hűséges feleséged leszek, ha megbocsátasz. Barátnőim bíztattak a szeszélyeskedésre, de ezentúl nem barátkozom velük!

Megint gondolt egyet Gedeon gróf: igaz, ami igaz, de ugyanakkor őszintének látszik az, amit most Amália mondott. Elvette a leányt feleségül, és nem is bánta meg. Gyönyörű kisfiuk született. Tudósította erről Jánost is, akit levelében most már "grófnak" és "kedves barátjának" nevezett. Megírta: Amália nem követel már majmokat, sőt, olyan szerény, hogy még gyémántos nyakéket sem, de ő azért vett neki néhány igen szép aranyékszert.

János, miután megbeszélte a dolgot feleségével, ajándékul küldött Gedeonnak, meg Amáliának egy sziámi cica-párt, a grófnak pedig külön is kisebb vagyont érő díszkardot. Azt is megírta, hogy nekik is fiuk született, de meg a gólya már hozza is a következő kisbabát, remélik: kislány lesz, és Szikorapancsa szépségét örökli.