Másik nyarat szeretnék, égi kedvest,
mely felmutat, megforgat fényruhát,
s öröm nevet, lép elénk glóriásan,
s villantja múlttá tükrök bánatát.

Másik nyarat szeretnék, mely az őszbe
szívünkbe bújtan tovább jön velünk,
és újra ring arany tánc, mézvarázslat
édes csodája, ha emlékezünk.

Másik nyarat szeretnék, mely a télben
láthatatlanul mégis ott lehet:
gyertyákat ébreszt fel álomfenyőkön,
s álomba űz el gond-könnycseppeket.

S másik nyarat szeretnék a tavaszban:
virágos ágról ránk néző jövőt,
mely nem csupán ígéri a gyümölcsöt:
szívvel teszi az érte tehetőt.

Másik nyarat szeretnék, s másik istent
oly isten helyett, akit megvetek:
szégyen-nyara minden reményt felperzsel,
s úgy istenít semmi-embereket!

Eljössz-e egyszer másik nyár és isten,
s a kék csendben kiköt fehér hajó?
A hívő szív most kényszerből hitetlen,
s a szó kiáltón is mily hallgató!

(2010)