Volt egyszer egy leány, aki az erdő sűrűjében éldegélt, takaros kis házikóban. Volt tehénlepényeket, meg tejet adó tehene, káposztát jóval nem kecsegtető, pákosztos kecskéje, rátarti lova, meg egy cicája: Hamiska Miska.

Egyszer be akart menni Hamiska Miska a kamrába, ellenőrizni: nincsenek-e ott egerek? A leány azonban, Kettőscsengettyűs Klárika, perec nélkül, ráadásul kerek-perec megtagadta tőle a bemenetelt. Kérdé a cica, bosszús nyávogással:
- Talán nem bízol bennem, gazdasszonykám?!
- Benned bízom, - nevetett Klárika - csak azokban a csábító sonkákban, kolbászokban, hurkákban nem!

Megsértődött a cica, elbújdosott. Talált egy varjúkárogással körülvett kunyhót. Ki jött ki a kunyhóból? Öreg anyóka, jóságos kinézetű. A cica elpanaszolta sérelmét. Így szólt a nénike:
- Én megbízom benned! Menj be a házba, fogdosd össze az egereket! Én elmegyek rőzséért, este pecsenyét sütök, eszem!

- Talán inkább eszünk! Engem kihagynál a pecsenyézésből?! - javította ki a cica. A nénike rejtélyesen mosolygott:
- Te is ott leszel!

A kunyhóban volt egy egérfogó. Benne csapdába esett egér búslakodott. Így szólt az egér:
- Ne lepődj meg, értek macskanyelven! Ez a nénike boszorkány. Téged akar este megsütni a kemencében. Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg a padláson Lórimókit, a papagájt!

Lórimóki annyit rosszat fecsegett ki a külsőleg jóságosnak látszó nénike belsejéről, hogy a cica, miután Lórimókit kiszabadította a kalitkából, az egeret is elengedte. Az egér összehívta a kunyhóbeli egereket, valamit súgott nekik, nem tudni mit. Ám egy óra múlva tudni lehetett: nincs a boszorkánynak már ép hálóinge, köténye, ruhája, csizmája, - az egerek mindet összerágták, és csak utána távoztak arról a könnyékről. Hamiska Miska viszont a cicanyelven beszélő egérrel barátságot kötött, együtt barangoltak tovább.

Elértek egy kéttornyocskás házhoz. Annak lépcsőjén ősz öregember üldögélt. Fején, a meleg ellenére, kétpúpú kalapot viselt. Lábánál ökölnyi, lusta kutyuska hevert. A cica elmesélte mint sértette meg őt gazdasszonya, aki nem engedte be a kamrába. Az öregember jóságosnak látszott, így szólt:
- Én becsületes nyávogónak tartalak! Neked volt igazad! Elmegyek egy kis időre, a komámhoz, aki szűcs. Addig fogd össze a házban levő egereket! Ha megjövök, olyan ajándékot kapsz, hogy egyből kiugrasz a bőrödből!

Ezt követően az öreg mondott valamit a kutyának.

A cica úgy vélte, oly pompás ajándékot kap, hogy örömében fog kiugrani a bőréből. Az egér azonban kutyanyelven is értett, felvilágosította:
- Ez nem ember: ördög. A kalapot azért hordja, hogy eltakarja a szarvait. A te húsod és csontjaid a kutyájának ígérte, a bundád pedig ahhoz a macskabundához kell, amihez már csak a te szőrös testrészed hiányzik.

Hű de mérges lett Hamiska Miska! Az egér ezt követően szónoklatot intézett a kéttornyocskás házikó egereihez. Mit mondott nekik, mit nem: titok maradt. Az viszont nem, hogy egy óra múlva minden egérrágott volt a házikón belül. A kutyuska csúnyán nézett Hamiska Miskára, de egyébre nem futotta rövidke bátorságából.

Ballagott tovább Hamiska Miska, meg a nyelvtudós egér. Fenyők után jött a bükkös, no meg találtak egy zsinóros nadrágú, fához kötözött embert, bekötött szájjal. Az egér így szólt:
- Kösd ki a száját, de légy óvatos! Meséld el neki, hogy s mint jártál a gazdasszonyoddal, amit válaszol rá, abbból talán megsejthetjük kiféle-miféle.

A cica panaszkodására az ember így válaszolt:
- Bevallom, én sem engedtelek volna be a kamrába. Nem gondolod, hogy esetleg, becsület ide, becsület oda, mégis a kolbász, hurka, sonka győz nálad, mert bizonyos felfüstölt dolgok erősebbek, mint hinnéd?!

- Most már magam is bizonytalan vagyok a dologban - vallotta be a cica. Szeretnék bocsánatot kérni kedves gazdasszonykámtól. Valószínűleg-tejszínűleg neki volt igaza!

Az ember elmesélte: zsiványokkal találkozott, de jámbor embereknek nézte őket. Ám altatót kevertek a borába, és, amikor elaludt, ehhez a fához kötözték. Lovát, kardját, huszárcsákóját ellopták, elvitték. Hej, ha ismét találkozna velük!

Hárman ballagtak visszafelé, vagyis Hamiska Miska otthona irányában. Elértek egy szakadék széléhez. Ott tüzet láttak. A tűznél négy lovat, három embert. A huszár felismerte: ezek azok a zsiványok! Felkapott egy ágat és rettenetes ordítással feléjük rohant.

A három zsivány hetvenhét helyett is megijedt. Mindent otthagytak, elkezdtek futni. Rossz irányban, mert arra volt a szakadék. No el is szakadt a nadrágjuk, ingük, de mi volt ez ahhoz képest, hogy a szakadék alján alsófelükbe szúrt az a sok tüske!

A huszár összeszedte az arannyal, ezüsttel, ékszerekkel telt zacskókat. Lóra ült. Hamiska Miska is lovat kapott. A nyelvtudós egér nem kapott lovat, de kapott egy igen csinos egérfeleséget. Utóbbi okból nem ment velük, letelepedett a szakadéknál, később sok-sok gyereke született.

Kettőscsengettyűs Klárikának már nagyon hiányzott Hamiskás Miska. Megcsókolta, adott neki egy bögre tejet. A huszár nem hiányzott neki eddig, mivel nem is tudott a létezéséről, de három hét múlva, miután kiderült, hogy milyen kedves, szorgalmas ez az erős legény, már igen hiányzott volna, ha elmegy. A legény el is ment, de csak a saját lakodalmába, mivel feleségül vette Klárikát.

Hamiskás Miska sem maradt legénycica, de erről majd máskor!

(2010)