Hinnyehunnyaországban élt és vitézkedett ollójával Kétfülű Benedek, a szabómester. Azt, hogy szabónak pocsék lett volna: nem állítom. A nadrágnak mindig két szárat csinált, az általa készített malaclopó köpeny pedig alkalmas volt a malaclopásra. Más kérdés, hogy a malaclopás nem mindig sikerült, mert a ahhoz nem elég a bő köpeny, kell oda azért a malacszáj befogása, meg némi ügyesség is.

Hanem azt sem állítom én, hogy annyira kiváló szabó lett volna ez a Benedek, mint ő tartotta magáról rátartian. Olykor el-elszabott egy-egy öltönyt és rájött arra: most már vevőjét kellene átszabnia ahhoz, hogy jól illeszkedjen a gúnya. Ám ilyenkor igyekezett bemagyarázni a kimagyarázást. Így, meg úgy, amikor ő Kenceficeországban, meg Makogóföldön járt, ott az előkelő népek éppen ilyen lelógóan-fityegősen viselték azt, amit viseltek, és sok mindent elviseltek. Tanulhat ebből Hinnyehunnyaország is!

Kétfülű Benedek naponta százszor is elismételte, kigördülő gőggel, de kellemetlen, nyávogó hangon:
- Én külországban is híres vagyok! Én külországban is híres vagyok!

Nem csupán elismételte, de mindjárt önjelölte is magát néhány tiszteletre méltó címre, posztra, lakomafőméltóságra, mint például az Aranyollós Szabók Koronázott Hinnyehunnyaországos Királya. Meg is választották, mert kinek lehet annyi tapasztalata, gondolták, gimbes-gombos mentékről, másokra nyelvöltögető öltönyökről, mint neki?! Hiszen saját maga is bevallja, nem titkolja: ő külországban is híres!

Ne vessük meg ezért a túlzott dicsekvésért valami nagyon Kétfülű Benedeket! Már csak ilyenre szabott az emberi természet, ha ez nem is volna természetes. Azt mondja a közmondás is: mihelyt szabó, mindjárt báró. Hát szép zene is a szabóollók csattogása, beismerem! Az is igaz viszont: aki szab, annak könnyen fejébe száll a káposztalé, amelynek az üres fej nem akadály, oszt' a szabásban túlmegy minden határon, - mégha az ország mentéjét szabja is! Mán' ez így igaz, mégha garast sem ér manapság az igazság.

Fülébe jutott a dolog Hinnyehunnyaország királyának. Ez nem csoda. mert a királynak is két füle volt, egyik sem kicsi. Ez a koronás fő felkérte Apucspapucs Elemért, a Hinnyehunnyai Tudós Akadémia elnökét: nézzen utána, hogy igazat mond-e önmagáról ez a Benedek? Ha igen, akkor kinevezteti szabászprofesszorrá, és ráadatja az akadémiai díszkelmét is, a nagy toronyóra lánccal.

Apucspapucs Elemér el is utazott messzi külhoni tájakra enni, inni, mulatozgatni, lánykákat ölelgetni, de - becsületére legyen mondva! - azért mellékesen azt is megkérdezte itt-ott: ismerik-e Kétfülű Benedeket, a híres szabót?

Végül elfogyott a sok arany, amit kapott, mert minden elfogy egyszer, és Apucspapucs Elemér ott állt újra Hinnyehunnyaország királya előtt.

- No tényleg ismerik hírét Kétfülű Benedeknek külországban?! - veregette vállon kegyesen leereszkedően a király a főtudóst.

- Ismerik, Felséges Uram, a németeknél, a franciáknál, de még taljánországban is... - tanúsította nagy hajlongások közepette a Tudós Akadémia korántsem akadékoskodó elnöke.

- Rendben! - szólt a király, és menten kiadta a parancsot a külországban is híres szabó boldogságos megdicsőítésére.

Mityimatyinak, a király udvari bolondjának csörgősipkája alatt azonban valamivel több sütnivaló lakozott, mint abban a fejben, amelyik gazdája koronáját tartotta. Utána iramodott a távozó Apucspapucsnak, a palota folyosóján utolérte, és nagy alázattal kérdezte:
- Kegyelmes Uram, hallottuk Öntől, hogy Kétfülű Benedeket külföldön is jól ismerik, no ez derék, - de mit mondtak róla tulajdonképpen?!

- Mindenütt jól ismerik! - bólintott a főtudós. Itt is, ott is azt mondták róla: tudjuk, tudjuk, ez ez a hinnyehunnyaországbeli bolond szabó, aki szüntelenül ismételgeti, mint a papagáj. "ÉN KÜLORSZÁGBAN IS HÍRES VAGYOK! ÉN KÜLORSZÁGBAN IS HÍRES VAGYOK!"