Más a fiatal, s az öreg varázslat.
Egyik virágos, másik: messzebb láthat.
Egyikben hit van kinyíló szívekben.
Másikban gyakran gúnyos hihetetlen.

Szép a fiatal varázslat, de mégis
az igaz csupán, melyben arcok kétlik:
mit ér a felszín, istenített látszat,
az önmagát is becsapó varázslat,

évezredek önérdek-hajszaláza,
ostobaságok erőszak-világa,
gőg által formált, szentnek tartott nagyság,
rabság, amelyről hirdetik - szabadság?

Öreg Varázslat, pusztító Barátom!
Kicsi az Ember. Ezt oly tisztán látom!
Kisbetűvel nagyobb lehet - egyénnek,
s így is hiába szól elzúgó szélnek.

Menny ellökött, de pokolmélyi álom
segített mindent igazabban látnom,
meglátnom azt, hogy félelmetes árnyak
elképzelt fényből vissza miként járnak.

Öreg Varázslat agyat, szívet éget,
testet áldoz testetlen messzeségnek,
de lelket emel kínzó, nagy magasba
igazat látni késő pillanatra.

Emelj fel újra, pokolszép Varázslat:
nem kell felszínen istenített látszat,
csaló virág sem kinyíló szívekben, -
Te kellesz, gúnyos Való, Hihetetlen!