Feltöltve: 2010-05-17 10:34:03
Megtekintve: 2099
Tavaszi szél vizet áraszt...
Tavasz van ezen a 2010-es májusi középtájon, a naptárbeli igazság szerint. Az időjárási valóságshow-igazság szerint ősz, de jogilag a naptár az érvényes ebben a jogállamban, nem a valóság igazsága.
Petőfire gondolok, meg egyik verssorára: "Beszél a fákkal a bús őszi szél...". No most éppen megfordult a dolog: a tavaszi szél beszél a bús fákkal, igen erőteljesen. A fáknak egyébként, ebben a viharos időben, igencsak okuk van a búsongásra, különösen azoknak, amelyeket a szél kétharmadolt, és most csak egyharmaduk néz fel az égre, az is igen felemásan. Más kérdés, hogy a tavaszi szélnek mi oka lehet a búsulásra, amikor most... Később, persze, majd egy másik tavaszon, lehet.
Ám a kedves, vidám dalocska is eszembe jut:
"Tavaszi szél vizet áraszt,
virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak,
virágom, virágom
Te engemet s én tégedet,
virágom, virágom."
Szeretem az ilyen bájos csacskaságokat, megbocsátom az egyszerű nép felületességét, legalábbis ilyen természeti megfigyelésekben, ha más dolgokban nem is feltétlenül. A tavaszi szél ugyan kissé előrébb löki a vizeket, de árasztani,
partokon, gátakon, töltéseken túllendíteni csak a felhőkből aláhulló nagy mennyiségű hákettőo tud. Az most nagyon tud, még a miskolci kocsonyában is remeg az a szólásmondásos béka. Szomorú ez, mert az ár itt-ott házakat is romba dönt, amihez nehéz hozzászokni, még egy olyan országban is, mint Hungary, ahol szinte percenként dől romba valami, no meg ahol mostanság egy másféle ár sokkal több ház- (lakás-) reményt dönt romba, mert utóbbi ezerszer veszélyesebb minden vizi árnál.
Az idő lehangoló, lehangolt vagyok én is. Nincs semmi, ami felhangoljon, már szinte olyan vagyok, mint Ady fekete zongorája. Csak még nem sírok és nem nyerítek. Majd nyerítek, ha nyerek, utóbbira viszont kicsi az esély, mert semmi. Igaz, a negatív számoknál az is sokkal nagyobb. Minden relatív, ami nem az, abba majd belemagyarázzák, amikor kimagyarázzák. Belemagyarázósan kimagyarázós ország!
Hát a lehetőségem tényleg nulla. A haszonleső-haszonszerző Hungarian szónoklótársaság közé nem állhatok be, mivel ki nem állhatom őket.
Mi vidámítana fel?
Hát, mondjuk, a kettős állampolgárság, amiről a Hungarian parlament készül határozni. Meg egy határon túli parlament is, ugyanazzal a határtalan szeretettel, mint a másik. Csak még nincs teljesen kint a zsákbamacskából a Zsák Macskája. Még nincs kint, de máris karmol! Bent is, kint is.
No én milyen állampolgárságot szeretnék magamnak?
Olyan országét, amelyik szégyenkezik a múltjából mindazon ami szégyenletes, viszont számbaveszi, megbecsüli történetének értékeit is, tanul jóból-rosszból, azután pedig egymásra nézet felszabadult, boldog honpolgárokkal: hát kell nekünk az a sok múltbéli marakodás? Kell az a sok hazugság, aminél nem csak a lóláb lóg ki, de sok minden más is? Nem volna jobb összefogni egy haza-hitben, nem zsidó, zsidó, cigány, nem cigány, és bármiféle nemzetiségű felebarátaink? Ha a fele-barátság nem megy, jó, legyünk akkor legalább negyed-barátok, de semmiképpen se legyünk egymás ellenségei!
Ne a "Szebb jövő" felé törekedjünk, mint már annyiszor történt e földtekén, hanem a "Szép jövő' felé, mert a mostaninál szebb jövő is még mindig nagyon csúnya lehet!
Létezik ilyen értelmes, becsületes, gondolkodó, segítőkész népű, társadalmú ország a Földön?
Nem vagyok áruló, ezért elárulom azoknak, akik naplómba beleolvasnak: momentán nem létezik. Nincs is rá kilátás, ezt bárki beláthatja!
Nem létezik, pedig én ennek lennék az állampolgára, ha lehetne. Még a kettős állampolgárságot sem bánnám, sőt, a hármast, négyest, ötöst, hatost sem, ha azok is ilyen országok lennének!
Most egy állampolgárságom van, papíron, de a valóságban nem vagyok más, mint jónéhány hasonló helyzetben levő: hontalan.
Akinek ez a kis igazság-eszmefuttatás nem tetszik, az beszélje meg a dolgot, de ne velem, hanem a bús őszi fákkal. No, persze, ezekkel a bús tavaszi fákkal is megbeszélheti...
Naplóbejegyzésem végére a napocska már kisütött. Jó lenne, ha valakik valami jót is kisütnének, de ebben nem merek reménykedni. Nem vagyok már én olyan bátor, hogy odáig merészkedjem, a remény küszöbéig!
Utóbbinak egyszerű oka van, ami nem nagyszerű: jól ismerem ezt az országot. Meg a nagyvilágot is. Sajnos!
(2010)
("Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Petőfire gondolok, meg egyik verssorára: "Beszél a fákkal a bús őszi szél...". No most éppen megfordult a dolog: a tavaszi szél beszél a bús fákkal, igen erőteljesen. A fáknak egyébként, ebben a viharos időben, igencsak okuk van a búsongásra, különösen azoknak, amelyeket a szél kétharmadolt, és most csak egyharmaduk néz fel az égre, az is igen felemásan. Más kérdés, hogy a tavaszi szélnek mi oka lehet a búsulásra, amikor most... Később, persze, majd egy másik tavaszon, lehet.
Ám a kedves, vidám dalocska is eszembe jut:
"Tavaszi szél vizet áraszt,
virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak,
virágom, virágom
Te engemet s én tégedet,
virágom, virágom."
Szeretem az ilyen bájos csacskaságokat, megbocsátom az egyszerű nép felületességét, legalábbis ilyen természeti megfigyelésekben, ha más dolgokban nem is feltétlenül. A tavaszi szél ugyan kissé előrébb löki a vizeket, de árasztani,
partokon, gátakon, töltéseken túllendíteni csak a felhőkből aláhulló nagy mennyiségű hákettőo tud. Az most nagyon tud, még a miskolci kocsonyában is remeg az a szólásmondásos béka. Szomorú ez, mert az ár itt-ott házakat is romba dönt, amihez nehéz hozzászokni, még egy olyan országban is, mint Hungary, ahol szinte percenként dől romba valami, no meg ahol mostanság egy másféle ár sokkal több ház- (lakás-) reményt dönt romba, mert utóbbi ezerszer veszélyesebb minden vizi árnál.
Az idő lehangoló, lehangolt vagyok én is. Nincs semmi, ami felhangoljon, már szinte olyan vagyok, mint Ady fekete zongorája. Csak még nem sírok és nem nyerítek. Majd nyerítek, ha nyerek, utóbbira viszont kicsi az esély, mert semmi. Igaz, a negatív számoknál az is sokkal nagyobb. Minden relatív, ami nem az, abba majd belemagyarázzák, amikor kimagyarázzák. Belemagyarázósan kimagyarázós ország!
Hát a lehetőségem tényleg nulla. A haszonleső-haszonszerző Hungarian szónoklótársaság közé nem állhatok be, mivel ki nem állhatom őket.
Mi vidámítana fel?
Hát, mondjuk, a kettős állampolgárság, amiről a Hungarian parlament készül határozni. Meg egy határon túli parlament is, ugyanazzal a határtalan szeretettel, mint a másik. Csak még nincs teljesen kint a zsákbamacskából a Zsák Macskája. Még nincs kint, de máris karmol! Bent is, kint is.
No én milyen állampolgárságot szeretnék magamnak?
Olyan országét, amelyik szégyenkezik a múltjából mindazon ami szégyenletes, viszont számbaveszi, megbecsüli történetének értékeit is, tanul jóból-rosszból, azután pedig egymásra nézet felszabadult, boldog honpolgárokkal: hát kell nekünk az a sok múltbéli marakodás? Kell az a sok hazugság, aminél nem csak a lóláb lóg ki, de sok minden más is? Nem volna jobb összefogni egy haza-hitben, nem zsidó, zsidó, cigány, nem cigány, és bármiféle nemzetiségű felebarátaink? Ha a fele-barátság nem megy, jó, legyünk akkor legalább negyed-barátok, de semmiképpen se legyünk egymás ellenségei!
Ne a "Szebb jövő" felé törekedjünk, mint már annyiszor történt e földtekén, hanem a "Szép jövő' felé, mert a mostaninál szebb jövő is még mindig nagyon csúnya lehet!
Létezik ilyen értelmes, becsületes, gondolkodó, segítőkész népű, társadalmú ország a Földön?
Nem vagyok áruló, ezért elárulom azoknak, akik naplómba beleolvasnak: momentán nem létezik. Nincs is rá kilátás, ezt bárki beláthatja!
Nem létezik, pedig én ennek lennék az állampolgára, ha lehetne. Még a kettős állampolgárságot sem bánnám, sőt, a hármast, négyest, ötöst, hatost sem, ha azok is ilyen országok lennének!
Most egy állampolgárságom van, papíron, de a valóságban nem vagyok más, mint jónéhány hasonló helyzetben levő: hontalan.
Akinek ez a kis igazság-eszmefuttatás nem tetszik, az beszélje meg a dolgot, de ne velem, hanem a bús őszi fákkal. No, persze, ezekkel a bús tavaszi fákkal is megbeszélheti...
Naplóbejegyzésem végére a napocska már kisütött. Jó lenne, ha valakik valami jót is kisütnének, de ebben nem merek reménykedni. Nem vagyok már én olyan bátor, hogy odáig merészkedjem, a remény küszöbéig!
Utóbbinak egyszerű oka van, ami nem nagyszerű: jól ismerem ezt az országot. Meg a nagyvilágot is. Sajnos!
(2010)
("Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!