Kék szem csillogott csendet, majd galambok
küldtek a légbe fénybuborék-hangot.
Felsusogott, elhallgatott a nyárfa.
Villant levelek ezüstcsók-fonákja.

Szomorúság-mélyét először láttam
a tájnak, fájó tükrű tisztaságban.
Félénk csillag virágárnyékba tévedt,
s egész életem verssé, semmivé lett.

…hogy bánom-e? A Földön minden bánat.
Az öröm is szívjajdító varázslat.
Egész élet? Az is csak törtek törtje:
pillanat hull rá bús álomgyönyörre.

…hogy bánom-e? A csillag, ha szerethet,
virágárnyékban tűnődőn a legszebb,
s mikor a Vers a szívre ír, szabadnak
kell lennie, - vagy a szív megszakadhat.

Bánat-boldogság, tűnő semmi-ének!
Semmi-isten kékcsend szemébe nézek,
Elmúlásba, s rálobban nincs-világra
versek piros virágvágy-szabadsága.