Elment egy legény otthonról, szerencsét próbálni. Nagyon elment, mivel úgy hívták: Nagyon Pista. Nos, ez a Nagyon Pista, mielőtt útnakindult, derekasan feltarisznyált. Vitt magával juhsajtot, sonkát, kolbászt, szalonnát, kenyeret, hagymát, meg termetes kulacsot is jóféle borral.

Vándorolt Pista, de előbb-utóbb csak elfáradt. Leült egy vadkörtefa alá, falatozott. Egyszercsak ott termett egy fura kinézetű alak. Ördög volt-e, ember volt-e, - ezt nem tudta megállapítani Pista, kicsit sem, nemhogy nagyon. Ha szarva volt is, - elfödte a sapkája. Ha volt is bojtos farka, - nem lógott ki hátul a nadrágjából. Ha lábán pata volt is, - nem látszott ütött-kopott, sáros csizmáján keresztül. Egy biztos: akárki fia-borja volt, fertelmesen csúnya volt. Fülei nagyok voltak, és minden lépésénél hajbókoltak. Orra görbe volt, lábai nem kevésbé, szemei pedig ide-oda táncoltak.

Ez a fura alak bemutatkozott Pistának, de neve félig az orrán keresztül mászott ki dünnyögőn-kelletlen, félig pedig a szájából pottyant ki. Pista úgy értette, hogy Krikszkraksz úrnak hívják. A továbbiakban így is szólította, az meg nem ellenkezett, csak Pista tarisznyáját bámulta. Az ő oldalán is ott fityegett egy ócska zsák, de már nagyon lekókadt állapotban. Volt-e benne valami vagy sem - nem lehetett tudni.

Nagyon Pista megkínálta Krikszkraksz urat sajttal, kolbásszal, kenyérrel, mert tudta mi az illem. Krikszkraksz úr vagy nem tudta mi az illem, vagy nem akart illedelmeskedni, mert Pista elemózsiáját illetlen mohósággal tömte a szájába, és meg sem köszönte.

Lefeküdtek aludni. Pista a tarisznyát, Krikszkraksz úr a zsákot a vadkörtefára akasztotta. Nagyon Pista félszemmel egész éjjel Krikszkraksz urat vigyázta, de, úgy látszik, nem volt elég félszemmel, mert hajnalra úgy eltűnt Krikszkraksz úr, mint a kámfor. No ez kész haszon lett volna, de - Pista telebele tarisznyája is eltűnt! Ottmaradt viszont Krikszkraksz úr girhes zsákja. Ez, mint kiderült, üres volt, csak a külsejéről ugrált le néhány bolha.

Mérges lett Nagyon Pista, nevéhez illően - nagyon. Ám mit tehetett? Magában szidta Krikszkraksz urat, vállára dobta az ottmaradt üres zsákot, és ment tovább.
A balszerencse után némi szerencse is rápislogott, mert észrevett egy rókát. A veresbundás jókora kakast tartott a szájában. Pista feléje hajitotta göcsörtös bükkfabotját. Megijedt a róka, elengedte a kakast, és futásnak eredt. A halálravált nagytarajos így Pistáé lett, aki betette a zsákba és folytatta útját. Majd valahol megsüti nyárson - gondolta.
Hamarosan meg is éhezett. Nyársat faragott, tüzet rakott, és elő akarta venni a kakast a zsákból, hogy kitekerje a nyakát, megkopassza, nyársra tűzze. Hát csudák csudája! A kakas akkorává kisebbedett a zsákban, mint egy egérke! Ott sétált a zsák alján.

Kiderült miféle zsák az. Bájos-bűvös. Pitypanglánc és egértánc, így lesz meleg, ami hűvös!
Megörült a dolognak Nagyon Pista. Valamiben hasznára lehet még ez a zsák, bár jobb volna, persze, ha nagyobbá tenné a sonkát, kolbászt, hurkát, az volna az igazi!

Nem sokáig örvendezhetett, mert megjelent Krikszkraksz úr. Fejét behúzta, és csipás szemeivel alázatosan pislogott Pista göcsörtös-akaratos bükkfabotjára.
- Ide merészkedtél, te tarisznyalopó jómadár?! - förmedt rá Pista. Gazfickó!Hová tetted jóféle dolgokkal teli oldalvetőm?!

Krikszkraksz úr elővette Pista most már igencsak sovánnyá lett tarisznyáját, és zavartan hebegte-habogta, hogy így volt, úgy volt, út volt, kút volt, így esett, úgy esett, gyík lesett, nyest nyesett, hétlábú ló elesett,- most már kéri vissza a zsákját.

- Nem adom én, amíg be nem vallod, hogy mire használod! Utána sem adom vissza egyből, de kettőből lehet, hogy igen, ha megegyezünk! - mérgeskedett Pista.

Krikszkraksz úr körülnézett, bűnbánó képet vágott, és elmondta: ő a pokolból jött ördög, a zsák pedig, amit ottfelejtett a fán, bűvös. A magukat nagyra tartó rosszembereket, öntelt, gőgös gazfickókat, szélhámosokat rögvest ebbe a zsákba teszik, így viszik a pokolba. Pindurka kis mityimatyi lesz mindből, nevetséges figurácska. Ez az első büntetésük.

Látta Pista: most igazat szól ez a krikszkrakszos nevû ördög. Azt mondta hát neki:
- Hozz ide sok vadnyulat, rókát, őzet, szarvast, vaddisznót és másféle vadat! Lekicsinyítjük mindegyiket a zsákoddal, utána áttesszük a tarisznyámba, és akkor visszakapod a zsákod, elmehetsz!

Rásandított az ördög Pista göcsörtös-csökönyös bükkfabotjára, és beleegyezett a dologba. Miként csinálta, miként nem, de egy órácska múltán ott volt a sok-sok vadállat, megkötözötten. Egyenként zsákba tették valamennyit, hát olyan multatságos-kedves kis aprócskává lettek, hogy öröm volt rájuk nézni! Két kis minimackó is volt közöttük, kópétekintettel, édesmézes pofikával!

Az ördög visszakapta zsákját és elnyargalt. Pista pedig bevitte a pindurka állatokat a városba , ott is a királyi palotába. A királykisasszonyok, királyfiak, hercegkisasszonykák, hercegecskék tapsoltak, ujjongtak amint meglátták Pista állatkáit.
Jött a fizetség Pistához büszke aranyakban, szépencsengő ezüstpénzekben. Annyi pénzt kapott értük, hogy talicskán kellett hazatolnia a falujába. Ám az ilyen teherrel megrakott talicskát örömmel tolta Nagyon Pista, - nagyonis!