Feltöltve: 2010-04-16 14:49:43
Megtekintve: 1844
Lehet-e más politika?
Ha egy adott időszak körülményei között megvalósítható poltikát értünk alatta, akkor is másképpen kell válaszolnunk a címben feltett kérdésre, no meg akkor is, ha csak hosszabb idő múltán megvalósítható "más" politikáról van szó.
Előre bocsátom, hogy ez a kis naplóelmélkedés NEM a "Lehet Más a Politika" elnevezésű pártocskáról szól, amelyik igen szép (ha jól emlékszem a 7 %-ot is meghaladó) szavazatarányt szerzett a mostani, 2010-es parlamenti választáson. Ezt az eredményt szerintem elsősorban az biztosította számára, hogy a választók jelentős része elégedetlen a pártok eddigi szereplésével, így szívesen szavazott egy új párt "más politika" ígéretére, bár nyilván nem volt tisztában sem az ígéret részleteivel, sem az ígéret megvalósíthatóságával. A "Lehet Más a Politika" jövőjének lehetséges forgatókönyveivel itt nem kívánok foglalkozni.
"Más politika" legalább háromféle van, ha a jelenlegit nem számoljuk: 1. rövid (vagy viszonylag rövid) távon megvalósítható, 2. hosszabb időperiódus után megvalósítható, ha "beérnek" az annak kedvező társadalmi-gazdasági változások, 3. olyan "költői vágypolitika", amelynek nincsen ugyan hosszabb időtávlatban sem realitása, befolyásolni sem tudja lényegesen a társadalmi, gazdasági mozgásokat, ám - igen kevés személyre kifejtett hatásával - mégis őrzi a "magasabb rendű emberi értékek" sorát.
A politika megvalósíthatósága alapvetően két dologtól függ: 1. a társadalmi rendtől (ezt manapság igyekeznek meg sem említeni!), továbbá pedig 2. az adott időszak jellemzőitől (ez utóbbi sok mindent foglal magába, többek között a nemzetközi helyzetet, az ország kapcsolatait, társadalmi, gazdasági függőségét,
az ország lakosságának jellemzőit, így történelmi hagyományainak megértését, szokásait, összetételét, valamint a lakosság, előbbiek által is befolyásolt, szellemi színvonalát.
HA mindezen elgondolkozunk, akkor hamar rájöhetünk: merőben más politika, mint az, ami az 1989-es rendszerváltás óta megvalósult, ma, rövid távon, nem érvényesíthető Magyarországon. A jelentős változásnak részben gátat szab maga a társadalmi rend (a szépítőn "piacgazdaságnak" nevezett kapitalizmus), amely - érdekeinek megfelelően - meghatározott típusú, programú pártok számára alakította ki és őrzi manipulációs rendszerét (a tömegek manipulációját biztosító rendszert). Így tehát nemes értelemben vett népuralomról (igazi demokráciáról) szó sem lehet. Ám maga az időperiódus sem kedvez, még a társadalmi rend korlátai közötti "más politikának", lényegesebb változásnak sem: a nemzetközi helyzet, benne Magyarország erős gazdasági, katonai, társadalmi függősége, nem kedvez a történelmi múlt sem (az igazi múlt!), amelynek helyes, tárgyilagos értelmezése ezekkel a manipulált "néptömegekkel" jelenleg elképzelhetetlen, no és - tetszik, nem tetszik, kimondom - az ország lakossága jelentős részének szellemi színvonala is igen alacsony (ebbe most nem számítom bele azokat, akik csoportérdekből - - vagy vélt érdekből - játsszák az ostobát, ők is igen sokan vannak). A "demokrácia híveinek" nevezett szavazók jelentős részét már egyszerűen a pártok elnevezésével is meg lehet téveszteni (hangsúlyozom az "is"-t, hiszen sok minden egyébbel is folyik a megtévesztés, népbutítás).
Néhány - a józan ész által könnyen elismerhető, de egyes, befolyásos csoportérdekekkel ellentétben álló - aprócska reform megvalósítása is némileg közelíthetné a jelenlegi látszatdemokráciát a "népuralom" felé (bár, ha megvalósulnának, még akkor is igen távol lenne ez a "demokrácia" a népuralomtól!). Ilyen kismértékű reform lehetne például: 1. a parlamenti és önkormányzati választásoknál a pártlisták eltörlése (csak egyéni jelöltek legyenek, akiknek addigi tebékenységét, vagy legalábbbis személyét a helyi lakosság jobban ismeri, őket a különböző pártok, szervezetek, mozgalmak támogathatnák), 2. ne lehessen senki egyszerre parlamenti és önkormányzati képviselő, parlamenti képviselő és polgármester pedig különösen nem. Nyilván más ésszerű változások is szükségesek volnának egy jó értelemben vett "más politikának" megfelelő módosításhoz (például a választások lebonyolításával, valamint a mentelmi joggal kapcsolatban). Ám még ilyen igen mérsékelt változtatásokhoz sem fűzhető jelenleg, rövid távon, a következő ciklusokban, remény (bár sehová sem vezető szónoklások nyilván lesznek ilyen ügyekben is, esetleg a vajúdó hegyek szülnek is egy-két aprócska egeret).
A második pontban említett "más", az ország történelmi múltját becsületesen, tárgyilagosa értékelő, az igazat feltáró politika, persze, a közeljövőben való érvényesíthetősége nélkül, létezhetne ugyan (hiszen a legsötétebb történelmi korszakokban is létezett ilyen, ha nem is tudta az eseményeket lényegesen befolyásolni a számára igen kedvezőtlen erőviszonyok között), azonban sehol sem látunk ilyet. Sőt, a felszínen még olyan politikust, közéleti szereplőt sem látunk, aki egy ilyen fajta, valóban "más" politikát nyíltan, bátran képviselne. Ebből a mondatból - finoman bár - talán kitűnik véleményem a magyar értelmiségnek az 1989-es rendszerváltás után "felszínen maradt" rétegéről is.
A harmadik pontban említett "más politika" a "költői édenkertben", az alkotásokba menekített vágyálmokban jelen lehetne, - de nincsen. Kevés a talpon maradt becsületes tollforgató a mai Magyarországon, nem tud létrehozni olyan költészetet, amilyen például Petőfi, Ady, József Attila korában létrejött, és ha nem is tudta befolyásolni az eseményeket, ám mégis őrzött fontos emberi értékeket. Petőfi, Ady, József Attila és mások vállalták az igazság kimondását, még ha ez számukra hátrányt, sőt, esetleg üldöztetést hozott is. Melyik tollforgató vállalja ezt ma, ezen a "rendszerváltott" Magyarországon?!
Nem csoda, hogy költészet sincsen, mert az eszüket játszó (szőrmentén ugyan esetleg olykor a társadalmat bíráló) formalisták versbirodalma nem költészet.
A hatalom, persze, ünnepeken ma is hordatja a szóvirágokat Petőfi, Ady, József Attila és más klasszikusok sírjához. Ezek a klasszikusok a maitól merőben más, közösség-centrikus, a szó nemes értelmében vett, tiszteletre méltó politikát képviseltek.
A szóvirág-hordók kisebb vétket követnének el azzal, ha egyszerűen leköpnék e klasszikusok sírhantjait. Az legalább őszinte volna. Persze, le is köpik, - azokkal a tettekkel, amelyek éppen ellentétesek e nagy alkotók életművével.
(2010)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Előre bocsátom, hogy ez a kis naplóelmélkedés NEM a "Lehet Más a Politika" elnevezésű pártocskáról szól, amelyik igen szép (ha jól emlékszem a 7 %-ot is meghaladó) szavazatarányt szerzett a mostani, 2010-es parlamenti választáson. Ezt az eredményt szerintem elsősorban az biztosította számára, hogy a választók jelentős része elégedetlen a pártok eddigi szereplésével, így szívesen szavazott egy új párt "más politika" ígéretére, bár nyilván nem volt tisztában sem az ígéret részleteivel, sem az ígéret megvalósíthatóságával. A "Lehet Más a Politika" jövőjének lehetséges forgatókönyveivel itt nem kívánok foglalkozni.
"Más politika" legalább háromféle van, ha a jelenlegit nem számoljuk: 1. rövid (vagy viszonylag rövid) távon megvalósítható, 2. hosszabb időperiódus után megvalósítható, ha "beérnek" az annak kedvező társadalmi-gazdasági változások, 3. olyan "költői vágypolitika", amelynek nincsen ugyan hosszabb időtávlatban sem realitása, befolyásolni sem tudja lényegesen a társadalmi, gazdasági mozgásokat, ám - igen kevés személyre kifejtett hatásával - mégis őrzi a "magasabb rendű emberi értékek" sorát.
A politika megvalósíthatósága alapvetően két dologtól függ: 1. a társadalmi rendtől (ezt manapság igyekeznek meg sem említeni!), továbbá pedig 2. az adott időszak jellemzőitől (ez utóbbi sok mindent foglal magába, többek között a nemzetközi helyzetet, az ország kapcsolatait, társadalmi, gazdasági függőségét,
az ország lakosságának jellemzőit, így történelmi hagyományainak megértését, szokásait, összetételét, valamint a lakosság, előbbiek által is befolyásolt, szellemi színvonalát.
HA mindezen elgondolkozunk, akkor hamar rájöhetünk: merőben más politika, mint az, ami az 1989-es rendszerváltás óta megvalósult, ma, rövid távon, nem érvényesíthető Magyarországon. A jelentős változásnak részben gátat szab maga a társadalmi rend (a szépítőn "piacgazdaságnak" nevezett kapitalizmus), amely - érdekeinek megfelelően - meghatározott típusú, programú pártok számára alakította ki és őrzi manipulációs rendszerét (a tömegek manipulációját biztosító rendszert). Így tehát nemes értelemben vett népuralomról (igazi demokráciáról) szó sem lehet. Ám maga az időperiódus sem kedvez, még a társadalmi rend korlátai közötti "más politikának", lényegesebb változásnak sem: a nemzetközi helyzet, benne Magyarország erős gazdasági, katonai, társadalmi függősége, nem kedvez a történelmi múlt sem (az igazi múlt!), amelynek helyes, tárgyilagos értelmezése ezekkel a manipulált "néptömegekkel" jelenleg elképzelhetetlen, no és - tetszik, nem tetszik, kimondom - az ország lakossága jelentős részének szellemi színvonala is igen alacsony (ebbe most nem számítom bele azokat, akik csoportérdekből - - vagy vélt érdekből - játsszák az ostobát, ők is igen sokan vannak). A "demokrácia híveinek" nevezett szavazók jelentős részét már egyszerűen a pártok elnevezésével is meg lehet téveszteni (hangsúlyozom az "is"-t, hiszen sok minden egyébbel is folyik a megtévesztés, népbutítás).
Néhány - a józan ész által könnyen elismerhető, de egyes, befolyásos csoportérdekekkel ellentétben álló - aprócska reform megvalósítása is némileg közelíthetné a jelenlegi látszatdemokráciát a "népuralom" felé (bár, ha megvalósulnának, még akkor is igen távol lenne ez a "demokrácia" a népuralomtól!). Ilyen kismértékű reform lehetne például: 1. a parlamenti és önkormányzati választásoknál a pártlisták eltörlése (csak egyéni jelöltek legyenek, akiknek addigi tebékenységét, vagy legalábbbis személyét a helyi lakosság jobban ismeri, őket a különböző pártok, szervezetek, mozgalmak támogathatnák), 2. ne lehessen senki egyszerre parlamenti és önkormányzati képviselő, parlamenti képviselő és polgármester pedig különösen nem. Nyilván más ésszerű változások is szükségesek volnának egy jó értelemben vett "más politikának" megfelelő módosításhoz (például a választások lebonyolításával, valamint a mentelmi joggal kapcsolatban). Ám még ilyen igen mérsékelt változtatásokhoz sem fűzhető jelenleg, rövid távon, a következő ciklusokban, remény (bár sehová sem vezető szónoklások nyilván lesznek ilyen ügyekben is, esetleg a vajúdó hegyek szülnek is egy-két aprócska egeret).
A második pontban említett "más", az ország történelmi múltját becsületesen, tárgyilagosa értékelő, az igazat feltáró politika, persze, a közeljövőben való érvényesíthetősége nélkül, létezhetne ugyan (hiszen a legsötétebb történelmi korszakokban is létezett ilyen, ha nem is tudta az eseményeket lényegesen befolyásolni a számára igen kedvezőtlen erőviszonyok között), azonban sehol sem látunk ilyet. Sőt, a felszínen még olyan politikust, közéleti szereplőt sem látunk, aki egy ilyen fajta, valóban "más" politikát nyíltan, bátran képviselne. Ebből a mondatból - finoman bár - talán kitűnik véleményem a magyar értelmiségnek az 1989-es rendszerváltás után "felszínen maradt" rétegéről is.
A harmadik pontban említett "más politika" a "költői édenkertben", az alkotásokba menekített vágyálmokban jelen lehetne, - de nincsen. Kevés a talpon maradt becsületes tollforgató a mai Magyarországon, nem tud létrehozni olyan költészetet, amilyen például Petőfi, Ady, József Attila korában létrejött, és ha nem is tudta befolyásolni az eseményeket, ám mégis őrzött fontos emberi értékeket. Petőfi, Ady, József Attila és mások vállalták az igazság kimondását, még ha ez számukra hátrányt, sőt, esetleg üldöztetést hozott is. Melyik tollforgató vállalja ezt ma, ezen a "rendszerváltott" Magyarországon?!
Nem csoda, hogy költészet sincsen, mert az eszüket játszó (szőrmentén ugyan esetleg olykor a társadalmat bíráló) formalisták versbirodalma nem költészet.
A hatalom, persze, ünnepeken ma is hordatja a szóvirágokat Petőfi, Ady, József Attila és más klasszikusok sírjához. Ezek a klasszikusok a maitól merőben más, közösség-centrikus, a szó nemes értelmében vett, tiszteletre méltó politikát képviseltek.
A szóvirág-hordók kisebb vétket követnének el azzal, ha egyszerűen leköpnék e klasszikusok sírhantjait. Az legalább őszinte volna. Persze, le is köpik, - azokkal a tettekkel, amelyek éppen ellentétesek e nagy alkotók életművével.
(2010)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!