A réten négy kis nyuszi labdázott. Pöttömke volt a legkisebb. Övé volt a labda, tegnap reggel kapta a szép piros, katicapettyes labdát, születésnapjára.
Meg is csodálták ezt a labdát, különösen a lepkék. Bár azok nem valami nagy labdaszakértők, - virágnak hitték az ugribugri játékszert.

Ügyes nyuszi volt a legkisebb tapsifüles, de a másik három sem ügyetlenebb. A legidősebb, Bársonyfül, tavaly káposztaugró-bajnokságot nyert: tizenkét fej káposztát ugrott át egyszerre. Egy kapa rögtön utánaugrott, de három nyúlfarokkal lemaradt, így csak második lett. Mozgóbajusz futótehetségéről volt híres. Egyszer csak úgy kutyafuttában versenyt nyert: az utána futó kutya hamarosan feladta és félóráig lihegett. No és Réparágicsa? Ő mindenkinek hajlandó lett volna tízóraira hozott répáját már reggel nyolckor elrágicsálni, de a többiek nem akarták ezzel terhelni őt, ezért saját répájuk sajátfogúlag rágcsálták.

Ezek az ügyes nyuszik labdázásban is ügyesek voltak. Ám a labda gömbölyű és olykor kissé önfejű, azaz önlabdájú, - nem oda száguld ahová küldték.
Így történt ezzel a katicapiros-katicapettyes labdával is. Repült, repült és hopp! - eltűnt. Nem volt kétséges: beleesett a domb melletti lyukba.

Az a lyuk nem volt más, mint rókatanya egyik lejárata-kijárata. Sírni kezdett Pöttömke: ilyen hamar rókamancsra jutott az ő születésnapi ajándéka!
Bársonyfül, Mozgóbajusz, és Réparágicsa vigasztalni próbálták, de sikertelenül. Nem csoda: ők maguk is elszontyolodtak. Még szerencse, hogy csak a labda esett bele a rókalyukba, és nem valamelyikük!

Ekkor váratlanul, hirtelen a rókalyukban feltűnt a piros labda! Pöttömke már futott is volna érte, de a többiek megállították:
- Oda ne menj, Pöttömke! Láttad már valaha, hogy föld alá gurult labda visszafelé jön - önmagától?! A labdád nem más, mint a nyúlfogó rókaravaszság emelte újra a lyuk szájához!

Így volt, valóban.
A labda Róka Kázmér lábaihoz gurult a földalatti rókavárban, aki megszagolta, majd semmiresejó gömbölyűnek nevezte. Felesége azonban helyesbített:
- Lehet semmiresejó, de lehet belőle hasznos, nyúlcsalogató gömbölyű is. Láttam a nyuszikat, ezzel játszottak. Fűszál-kendőt teszek az orromra, és úgy tolom fel vele a nyílásig. Hátha érte szalad a nyúlpecsenye.
Kázmér úr bólintott. Próba - szerencse.

A négy nyuszi azonban tisztes távolból nézte csak a rókavár lyukán kikacsintgató labdát. Okos nyuszik voltak, óvatosak...

Szellő Marci, ez a kis szeleburdi levélrezegtető, megszánta a négy kisnyulat. Elszaladt pajtásaiért: Virághintáztató Mancikáért és Majdnemszelecske Mártonért. Ott bóklászott mindkettő a patakparton. Őket hívta segítségül: gurítsák el együttes erővel a labdát a fűszál takarta rókaorról - a nyúlgyerekekhez.

Nekirugaszkodtak a labdának mindhárman, - és már sietett is a labda a réten, egészen a nyúlgyerekek lábáig! Bársonyfül nagyot ugrott, felkapta, odadobta Mozgóbajusznak. Az meg nekiiramodott vele. A másik három nyuszi utána. Öt perc múlva már újra vígan labdázott a négy nyulacska, biztonságos távolban
a rókalyuktól.

Róka Kázmérné orráról lerepült a fűszál-kendő, ő maga meg kidugta fejét a rókalyukon, és csak bámult az elguruló labda után. Nem sokáig bámulhatott, mert Majdnemszelecske Márton a róka két szeme közé fújta három pitypang termését: a picurka ejtőernyősöket.
Erre a rókaasszonyság bosszúsan visszahúzta veres képét a rókavárba.