Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-12-14 11:21:20
Megtekintve: 1912
Módosított mesék (3) - Hamupipőke
Mese, mese, meskete, nem igaz a fele se, - mármint a közismert klasszikus mesének. Az igazában úgy volt, hogy élt-éldegélt kastélyában egy későnkelő előkelő özvegyasszony, két édeslányával és egyszem mostohaleányával.

A két édesleány - minek tagadjuk? - nagy cicomakisasszony volt. Folyton szépítgették magukat, pedig anélkül is csinosak lettek volna, de úgy vélték: kell a természetnek egy kis ráadás. A mostohaleány viszont egyenesen gyönyörű lett volna, ha nem üldögélt volna annyit a jó meleg konyhai hamuban - ezért hívták Hamupipőkének - és gyakrabban mosakodik, valamint nem jár-kel csakazértis, dacból rongyos ruhában, hogy mostohaanyját és mostohatestvéreit bosszantsa.

Mondogatta is neki mostohaanyukája:
- Hamupipőkém, drágaságom, könyörgök: mosakodj meg, öltözz fel! Mit szól hozzá a világ, hogy mindig piszkos vagy és oly hamar elrongyolod új ruháidat! Énrám néznek emiatt rossz szemmel az emberek.. No meg a szolgák sem tudják reggelente időben kivinni a hamut..

Hamupipőke erre csak megrándította szépséges vállát és tovább unatkozott. Különben igen jószívű teremtés volt. A galambokat mindennap megetette búzával, lencsével, borsóval, az egerektől pedig nem sajnálta a mostohaanyja és mostohatestvérei reggelijéből feláldozott sonkát, sajtot, így azok - tudtukon kívül - reggeli adagjukat megfelezték a derék cincogókkal. A szakácsnő mindezekért rossz szemmel nézett volna Hamupipőkére, ha oda mert volna nézni, de nem mert, mert a kislány szája sem volt valami tiszta és nyelve élességben legyőzte volna a legélesebb konyhakést is. A vadgerlicék össze-vissza repdestek a konyhában, a cicamicák - legalábbis Hamupipőke jelenlétében - nem bántották őket, mert a mostohaleánytól e nembántásért esetleg még libamájat is kaphattak, a bántásért viszont, minden esetlegesség nélkül, azonnal kaptak volna - a fejükre a sütőlapáttal.

Az állatok e jótékonysági etetésén kívül kevés szórakozása volt szegény Hamupipőkének. Ezek közé tartozott a Könnyeskedves Magazin szerkesztőjének rendszeres tájékoztatása arról, hogy őt mennyi sérelem, bánat éri otthonában: éheztetik, dolgoztatják, méghozzá halálra. A szerkesztő bácsi e tájékoztatások alapján írogatott is lapjába a leány szenvedéseiről, amiken az olvasók együttérzően könnyeztek, ám a Hamupipőke nevet Pipőkehamura változtatta, mert félt egy esetleges sajtópertől. A cikkeken Hamupipőke egyébként nagyokat vigyorgott.

E mostohagyereknek volt egy keresztanyja, nyugdíjazott jótündér, egyszerű, hiszékeny lélek, de azért nem volt annyira hiszékeny, mint amennyire ezt kereszleánya kívánta tőle és így Hamupipőkéről kéthetente leszedte a keresztvizet, azaz erősen dorgálta, korholta. Nem helyeselte például, hogy a kislány babot és borsót szórt szét mostohaanyja és mostohatestvérei szobáiban, amin utóbbiak megcsúsztak, elestek és csúnyán megütötték magukat. Egyikük sem került ugyan kórházba vagy temetőbe, de azért - vélte a hamut kedvelő kislány keresztanyja - nem illik ilyen mostohán bánni még mostoharokonsággal sem!
Azt viszont a jótündér keresztanya már túlzásnak tartotta amikor az édesleányaival bálba induló mostohaanya így szólt Hamupipőkéhez:
- A szakácsnő ismét panaszkodott. Megint összekevertél egy zsák búzát egy zsák lencsével. Hányszor könyörögtem neked: ne tegyél ilyesmit! Most maradj itthon bál helyett, válogasd szét!

Hamupipőke nem vette szívére a büntetést. A zsák tartalmát az ablakon át berepülő galambok elé öntötte, a közismert versike kíséretében:
- Nosza, rajta, egyetek! Teljen fene begyetek!
Azok nem is kérették magukat. A kislány tündérkeresztanyja azonban gondolt egy nagyot:
- Megfelelő férj mellett rossz kislányból jó kislány, azaz jóasszony lehet! Igaz: más az álom a bálon, valamint időnként a családi fészekben is állhat a bál, dehát úgy szép az élet, ha zajlik, ne veszítsük el sem a lehetőséget, sem a fejünket, sem a kapukulcsot!
Erőszakkal megfürdette tehát Hamupipőkét, varázslatos báliruhába öltöztette, lábaira csengőhangú, gyémántokkal díszített, kristályragyogású üvegcipőket húzott. A konyhában lustálkodó nagy sárga tökből hintót, hat pici egérből pompás paripákat bűbájoskodott. A töknek ez tökmindegy volt, de az egerek tiltakozni próbáltak lóvátevésük ellen, hivatkoztak az állatvédelmi törvényre, de a jótündér nem ajánlotta számukra a rögös jogi utat. Száguldott a hintó, mire Hamupipőke az ámulattól magához tért, már ott is volt a bálban.

Nem akármilyen bál volt az, hanem a királyi herceg feleségválasztó bálja, tele hálókkal. Volt ott zavaros vizekben jól használható halászhálótól kezdve giccsesszínes lepkehálóig sokféle, még vénkisasszonyos pókháló-háló is. Minden leány ugyanis az ifú herceget akarta behálózni, aki daliás szépségű volt, csinos kis királyság nézett rá örökségül, továbbá máris hihetetlenül gazdag és hihetően csapodár volt. Utóbbi volt a lányok számára a legnagyobb vonzerő: minden nő szeretne szoknyavadász agglegényből hűséges papucsférjet csinálni.

A hercegre már annyi hízelgő leányméz-leánymáz ömlött-kenődött, hogy szinte üdítően hatott rá Hamupipőke meghökkentő válasza táncra való felkérésekor:
- Nem vagyok én olyan Táncimanci, mint a többiek! Inkább jöjjön ki velem felséged, ha akar, az erkélyre, galambokat etetni! Jön, ha akar, ha nem: később fejet vakar!

A herceg akárhová elment volna e gyönyörű leánnyal, akár rögvest a hálószobájába is. No az erkélyen azután mélységesen meghatódott a látványon: a galambok, mivel jól ismerték Hamupipőkét, rászálltak a leány karjára, vállára és a tenyeréből falatoztak. A bálból így lett féligmeddig galambünnep: a szelídlelkűség hírében álló szárnyasok áldották a jó falatokért Hamupipőkét és a herceget. Azok viszont, akiknek ruháját e turbékoló társaság lepöttyintette, még ha szoknyás begyesgalambok voltak is, e dícséretektől, orrfintorgások közepette, tartózkodtak, nem látván át az egyszerű igazságot: a felül bemenő egyrészének alul ki kell jönnie!

Hamupipőkének megtetszett a herceg, táncolt vele néhány kört, de éjfélkor elálmosodott és hazaszökött kellemes otthoni hamujába. Így ment ez a bál második napján is, a harmadikon azonban egyik csábos üvegcipőjét incselkedően hátrahagyta, mert, úgy vélte, még a szerelmes bikának is kell olykor egy kis bátorító tehénbőgés.

A herceg ezen az üvegcipős nyomon indult el a jópofa szépleány felkutatására. Miután sok leánylábat megszemlélt, rálelt arra is, amelyikre lábraillett a cipő, vagyis Hamupipőkére. /Az igazság az, hogy előzőleg három másik leány lábára is ráillett, de a herceg, miután a lábakhoz tartozó többi testrészt is megszemlélte, a kutatás folytatása mellett döntött./

No szóval házasság, azaz palotásság lett a dologból, olyan szokásosan félhappyendes. Happy lett: 1. Hamupipőke, aki ezután nem hogy férjének, de olykor még királyi apósának-anyósának is parancsolgatott, 2. a herceg, nem tehetett mást, mivel szigorú felesége nem engedélyezte számára a boldogtalanságot, de még az agglegény-múltja utáni vágyódást sem,
3. a szakácsnő Hamupipőke volt otthonában, mert végre visszanyerhette uralmát konyha és kamra felett, 4. a Könnyeskedves Magazin szerkesztője, aki megírta ferde tollával a leány szépen kiszínezett történetét, amelyben a kedves, jóságos, szorgos, földre szállt angyal Hamupipőke, kegyetlen mostohaanyja és mostohatestvérei által okozott sanyarú sorsa végén elnyeri a királyi herceg szívét, kezét, példájával mutatván, hogy a szürke hamuból is fel lehet emelkedni a színescsillagos palotába.

Nem lett viszont happy, hanem éppen ellenkezőleg: 1. Hamupipőke méltatlanul befeketített mostohaanyja és két mostohatestvére, 2. a galambok és egerek, ezek etetésével ugyanis hercegfeleségként Hamupipőke már nem törődött, helyettük most a palota előkelő kutyáit és díszmacskáit fogadta kegyeibe, 3. a palota főszakácsa, szakácsa, főkomornyikja, alkomornyikja, főkertésze, kertésze és más szolganépsége, őket ugyanis Hamupipőke unalmában rendszeresen ugráltatta, szeszélyesen új és új nyelvet kilógató lótifuti feladatokkal látta el, szinte perc nyugtuk sem volt.

Mindent összevéve azonban megállapíthatjuk: semmi sem veszett kárba. Sem ringószoknyás csalafintaság, sem galambturbékolás, sem készakarva ottfelejtett fél pár üvegcipő, sem tündéri giccsmeseköltészet. Még a hamu sem, amit oly könnyű beleszórni ámuló-bámuló népség-katonaság és válogatott cigánylegények /azaz, bocsánat, felserdült romafiúk!/ szemébe. Szórják is, mind a mai napig. Itt a vége, fuss el véle, - a szemorvoshoz!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!