A karácsonyfa-énekek maradtak,
s üveggömbön a tükrösszemű ablak

zöld ágak közt. Aki kíváncsi lélek
minden karácsony lelkébe benézhet,

s láthatja: ágaskodó gyertyalángon
mily sokféle az egynek hitt karácsony.

Gyertyaláng-erdők, csillag-vitte évek,
én rátok nézek, ti szívembe néztek.

Kint szelesen zúg hazugság sötétje,
bent gyertyaláng-erdő égtiszta fénye.

Kint hazudnak, kik hazudni akarnak,
- hallom rajtad át tükrösálmú ablak -

de bent a csillag piros szíve csenget,
s hoz a szívemen átpirosló csendet.

Gyertyaláng-erdő, tündérkék meséje
vigyél el ma álomba, messzeségbe.

Jelenen túlba. Tündér szikraszárnyán
hadd csillogjon karácsonyi szivárvány.

Az égtiszta szó legyen csak a számon,
ne ámítson el álarcos karácsony,

ál-szeretet, mely rejti szennyes titkát,
s látszat-jósággal oszt ki alamizsnát,

de Te maradj, gyertyás, gyönyörű ének,
könnytől, jelentől szívemet te védd meg,

s mind a szívet, melyben, bár eltemetve,
valahol még a Szépség-lelkű eszme!

Maradj velem, velünk, Hűség, Karácsony,
fenyőének égajkú gyertyalángon,

lobogd, Ének, jelenen túli békéd:
álomvaló csillagos messzeségét!