Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-10-05 18:56:47
Megtekintve: 1912
A nej süteményei
Nejem reggel nyilatkozatban közölte: "Aznap születésnapja van." Nem ajándékra gondolt, mivel, a kettőnk közötti nemzetközi egyezmény alapján, ajándékait is ő köteles megvenni sajátmagának, a közös kasszából. Ám én - figyelmes férjként - megajándékoztam őt két szép sárgaréz golyóstoll-betéttel. Ezeket kellő tisztelettel bele is tettem az e célra tartogatott, de belüket elvesztett reklámtollakba.
Ha esetleg akad erre az írásomra olvasó, ráadásul olyan kicsinyes, aki ajándékom kicsinyelni merészelné, hozzáteszem: "Ajándék lónak ne nézd a fogát!" Utóbbit átvitt értelemben értem, de ha esetleg lett volna olyan merész, aki feleségemnek materiálisan valódi lovat ajándékoz, azt, még mielőtt a nej megnézhette volna a ló fogát, merő féltékenységből egyből agyonlőttem volna.
Ha meg egyből nem, akkor kettőből lőttem volna agyon. Szerencsére feleségemnek senki sem ajándékozott materiális lovat...
Nejem, akit talán fenti bőkezű ajándékommal kissé elkapattam, verset is követelt a születésnapjára. Ez kellemetlenül érintett, mivel röpke félévvel ezelőtt írtam meg hozzá RÓLAD című versem. A vers - bárki elovashatja! - néhány fokkal színvonalasabb, mint Petőfi bármelyik szerelmes verse, de Petőfi mentségére szolgál: 1. szerelmes verseit túl fiatalon írta (az igazi szerelmes vershez szellemi érettség kell!), továbbá 2. hol volt a költő asszonyává lett hiú intézőkisasszonyka, mint Múzsa, az én feleségemtől! (Utóbbit a költő rövid életének későbbi fordulatai is igazolják.)
Nejem el szokta követni azt a hibát, hogy még a Hozzá írt verseket sem tanulja meg kívülről. (Igaz, én sem tanulom meg kívülről, de, ha elfelejtem, akkor megírom belülről, legfeljebb kissé átalakul, mit számít az, nem akármilyen tollforgató vagyok én, hanem dialetikus materialista!) Erős összefüggésben azzal, hogy a verset nejem nem tanulta meg, idézni sem tudott belőle, amit nem vettem jónéven. Ám nem tágított a verskérelemtől, így azután, zaklatott lelkiállapotomban, én kerestem helyet, ahol tágasabb: eltávoztam a Természetbe. (Ugyanabba, amibe Petőfi is szokott, de én jobb viszonyban vagyok a természettel, mint ő, - igaz, a társadalommal, mármint a mostanival, viszont sokkal rosszabba.)
Ilyen eltávozásaim nem szokta megelőzni az a nagy készülődés, ami fiamnál, mert én nem tévesztek össze néhány órás barangolást a budai hegyekben egy féléves afrikai expedícióval.
A természetben lecsillapodtam, mert 1. az ősz éppen olyan szép kék volt, mint legutóbbi versemben ("Még kék az ősz..."), 2. a fák és bokrok együttérző susogással nekem adtak igazat, 3. emberek nem voltak a láthatáron és, manapság, ebben az egyre inkább embertelenebb világban, az emberek nélküli táj nyújtja a legemberségesebb látványt.
A versírás dolgát is átgondoltam. Írhatnék verset az születésnapját ünneplő Feleségnek, nem kerülne semmibe, de talán jobban esne neki egy kis írás a süteményeiről. Születésnap, - süteménynap! Sütemények megszületnek, - csók kezeknek, ügyeseknek!
Tényleg! A nej süteményeit még a szomszédok is dícsérik. Még a szomszéd feleségek is! Van közöttük szőlősgazda nej, akinek férje kalapos kisgazda-nagygazda (no nem politikai pártértelemben), olyan nej, akinek férje prókátor, s nem egykönnyen ijed meg a rókától, de még olyan nej is, aki adószakértő, és szakértően néz arra, amit adnak neki... Nejem süteményeit mind érdekből dícsérik ugyan, de ez az érdek póriasan nemes: máskor is szeretnének ilyet kapni.
Ó, a Nej Süteményei! Remekek! Akkor is remekek, ha nem kerekek, hanem szögletesek. Kifehérült munka szülöttei (bár egy-egynek a lába olykor még emlékeztet az egykori feketemunkásra).
Az ország - valljuk be, hiszen magunk között vagyunk, ha magunk alatt is! - szellemileg szétesett, de nejem süteményei nem. Már nem! Valamikor szétestek ugyan, de akkor is igen jóízűek voltak. A kiömlő verestől is, ami lekvár volt. Ne szégyelljük bevallani! A japán nemesek kétségbeesett cselekedetére emlékeztető "harakiri bukták"-at másik írásban is említettem már, amelyek hasából kicsorgott a lekvárvér. Az a vörös. Igen! Még abban a bizonyos múltban is híres volt a nejem által készített "szétess-rétes", de ma már rétese nem esik szét, mert tésztája csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Ilyen rétestől más ország is tanulhatna... persze, csak olyan ország, amelyik képes tanulni ebből-abból.
Ó, a Nej Rétesei! Túrós rétese nem mondja a szegény nyugdíjasoknak, hogy "egy túrót!", hanem készségesen odaadja önmagát. Káposztás rétese nem kezdi el a megszokott Hungarian mellébeszélést, hogy "az más káposzta". Almás rétese nem nyakkantja oda gőgösen az értelmes javaslatokra, hogy "az almás!".
NO ÉS A NEJ BUKTÁI?
Egy országban, ahol már ez is bukta, az is bukta (persze, csak erkölcsileg!), továbbá nem nehéz megjósolni, hogy az okostojással készített bukta is bele fog bukni a győzelmébe, - mily öröm látni ezeket a süteményremekeket! Már egy sem harakirizik.
Ó, ti képernyős műsorzabálók és elszaporodott zabálóműsorok! Ilyen buktát nem ettetek és, ha nem költöztök a házunkba, mint jó szomszédok, - akkor nem is fogtok!
Ám minden örömben van üröm. Egyikben sok, másikban kevesebb, - de van. A süteményes örömben is.
Ha ugyanis a férj megeszik öt buktát vagy öt rétest, az rendben.
Ha megeszik nyolc buktát vagy nyolc rétest, - az megbocsátható.
Ha viszont tíznél többet eszik a férj ilyen süteményekből, akkor feltámadhat benne egy Hungaryban majdnem ismeretlen érzés: a lelkiismeret-furdalás. Feltámadhat süteményevő lelkiismerete!
Akár mint legutóbb is! Számba vettem a tizenharmadikat (nem azt a tizenharmadikat, amivel az árnyékoskormány a nyugdíjasoknál már leszámolt, az árnyékkormány pedig visszahozatalára még nem tett határozott ígéretet!),
no szóval, azt a tizenharmadik süteményt, és hirtelen felötlött bennem: nem szélsőségesség ez?!
Gyorsan számbavettem a Hungarian szélsőségeket, a szélsőséges szegénységtől a szélsőséges gazdagságig... Nem, talán ettől még nem vagyok szélsőséges! Elhízás nem fenyeget, gyomrom bírja a dolgot...persze, a gyomrom sok mindent nem tud elviselni manapság, de azok nem ezek a sütemények!
Ám, lehet, hogy az a tizennegyedik sütemény, amit éppen most, írás közben, automatikusan bekebeleztem, azért mégis...

(2009)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-10-07 07:26:40
Kedves viczelek!

Örülök, hogy tetszett ez a kis humoros (de egyébként az igazsághoz teljes mértékben ragaszkodó) írás.
Hát igen... Nagy kincs a mai világban egy asszonyka, aki, ha kisüt valamit, - az jó!

Üdvözöl: Miklós
2009-10-06 23:17:00
Jót mulattam, kedves Miklós, és most nagyokat nyelek... Asszonyodat, Isten éltesse, veled együt!!
2009-10-06 07:14:44
Kedves somalexia!

Örülök, hogy tetszett az írás, - bár feleségem süteményeinek színvonalát, igaz, ami igaz, meg sem közelíti.

Üdvözlettel: miklós
2009-10-05 19:11:18
Nagyon jó! :) Remek, mint mindig! Grat!