Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2009-07-07 20:24:12
Megtekintve: 1941
A kétarcú palota
Egy koldus üldögélt az árokparton.Kabátja kopott volt, de tiszta.Tarisznyájából asztalkendőt vett ki, rátett egy karéj fehér kenyeret.Neki akart látni szûkös ebédjének.
Nem akárki figyelte őt néhány lépésnyi távolságból, láthatatlanul: a varázslókirály.Ez a nagyhatalmú úr kíváncsi lett: vajjon a koldus megosztaná vele a kenyeret?
Ő is koldusruhát varázsolt magára és öreges, barátságos hangon megszólította. Még kérnie sem kellett: a koldus rögtön félbevágta kenyerét és olyan udvarias, szíves szavakkal kínálta, akár egy fejedelem.
Szó szót követett, ha nehezen is, megeredt a koldus nyelve.Igen érdekes történet képei peregtek a varázslókirály elõtt.Ez a koldus valamikor király volt, hatalmas palotában lakott, de országát most ellenség sanyargatta, ő maga pedig földönfutóvá lett.
- Biztosan jó és igazságos király voltál - mondta a varázslókirály.Abból is látszik ez, hogy milyen készségesen, kedvesen kínáltad, adtad nekem kenyered felét, pedig az magadnak is kevés volt ebédre.Köszönet érte!
A koldus szomorúan hajtotta le fejét:
- Nem voltam jó király! Erre már régen rájöttem vándorlásaim során lent, a nincstelenségben.Amikor fent voltam, a trónon, inkább hízelgő, haszonleső udvaroncaimra hallgattam, mint józan eszemre.Gőgös voltam, sokszor csak báb mások, a csalók kezében.Bizony, én is oka vagyok balsorsomnak, nem csak ellenségeim!
A varázslókirály elmosolyodott:
- Nos úgy látom, ha nem is voltál jó és igazságos király, a szűkös esztendők megtanítottak miként lehetnél azzá! Segítek rajtad.Menj haza, bátran. Ellenségeidet hamarosan rémképek gyötrik majd, még álmaikban is.El fogják hagyni országod földjét és te újra beköltözhetsz pompás palotádba.
Nem hitte mindezt a koldus, de amikor a különös, jóslószavú ember elbúcsúzott tőle, a volt királlyal lábai önkéntelentül is elindultak, vitték visszafelé, hazájába.
Alighogy hazaért, az ellenség máris fejveszetten menekült.Ismét ő lett a király.
A nép már elfelejtette régi sérelmeit, lelkesen ünnepelte.
Elsuhant egy esztendő ujjongó virágtavasszal, gyümölcsdajkáló nyárral, szüretelő ősszel, hóbundában tűnődő varjúkárogásos téllel, - és a varázslónak eszébejutott árokparti találkozása a koldussal.Kíváncsisága feléledt, gondolta, utánanéz miként uralkodik újra királyként a királyból lett egykori koldus, szívén viseli-e népe gondjait.
No ez a hatalmasnál is hatalmasabb varázslókirály, ha egyszer belefogott valamibe, alapos munkát végzett.Így volt most is.A magukbasüppedten töprengő szegény kunyhócskákba éppúgy ellátogatott, mint a megelégedetten nézelődő módos házakba vagy a hencegő, úrhatnám kis kastélyokba.Tapasztalt jót is, de még több rosszat.Úgy látszik, gondolta bosszúsan, feledékeny emberkén segített: megint szívesebben hallgatja az udvaroncok mézesmázas muzsikáját, mint a meghallgatásra érdemes őszinte szavakat.
A palotában éppen nagy volt a dinomdánom.Patakokban folyt a legkitűnőbb borocska, hivalkodó-kényeskedõ ételekkel megrakott tálak sorakoztak itt is, ott is.Még a királyi udvar kutyái is aranytálakból ették a százféle pecsenyét.A rögtönzött színpadon csiricsáré öltözetű ripacsok, félnótás zenebohócok szónokoltak, hangoskodtak, kilimpkalimpáltak.A király kíséretében levő udvaroncok részegen nevetgéltek, tapsoltak.Szórták, pazarolták az ország pénzét.
A varázsló hirtelen ott termett a király előtt, kopott ruhában, az egykori koldusöltözetben.A király csodálkozott: mint került ide ez a szegényes külsejű ember? Nem ismerte meg jóttevőjét.A varázsló azonban elővett egy darabka fehér kenyeret és felmutatta.
A király visszahőkölt, leintette a zenét. Most már egyszeriben mindenre emlékezett.Szinte szívébe döfött hálátlanságának tudata.Visszaélt ennek a bűvös hatalmú embernek a jóságával, aki egykor kézen fogta, kivezette a reménytelenségből! Miként is tehetett ilyet?!
Ajkairól lassan jöttek a remegő, restellkedő szavak:
- Ó, Nagyhatalmú Idegen! Belátom: ismét méltatlan voltam arra, hogy igazi király legyek! Újra kezembe veszem a vándorbotot!
Le akarta venni fejéről a koronát, de a varázslókirály egy intéssel megállította:
- Úgy van, ahogy mondod! Mégis adok neked egy utolsó lehetőséget, és segítséget is hozzá.Ezentúl kétarcú lesz a palotád, de ezt csak te érzékeled majd.Bűvös választóvonal lesz minden terem közepén: egyik oldalán a megszokott pompás királyi öltözetben látod magad, de mihelyt a túloldalra lépsz át a kopott koldusgúnyát pillantod meg magadon és visszatérnek vándorlásod, balsorsod emlékei.Ez utóbbiakról így nem fogsz megfeledkezni többé.
A király letérdelt a varázsló előtt és hálásan mondott köszönetet.Udvaroncai viszont nem látták, hogy uralkodójuk térdel, nem hallották szavait, a varázslóét sem.Szemük, fülük nem fogta fel a történteket.Mozdulatlanul álltak azóta, hogy a király leintette a zenét.Amikor magukhoz tértek, tovább folytatták a mulatozást.A király viszont elbúcsúzott tõlük és távozott a teremből.A kényesorrú udvaroncok egy kicsit meg is orroltak ezért uralkodójukra.
Másnap azonban sokkal több okuk lett a sértődésre.A király végett vetett henye udvaroncéletüknek, a pénzszórásnak.Elkezdte jutalmazni az arra érdemeseket, és büntetni a bűnösöket.Egyszóval: a király elindult azon az úton, hogy igazából király legyen.Az is lett varázslatos kétarcú palotájában: messze földön híres, bölcs, igazságos király.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!