Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes
Alkotások száma: 1408
Regisztrált: 2004-05-15
Belépett: 2014-01-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (278)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (64)
-Gyermekrovat (Versek) (111)
-Versek (430)
Irodalmi kritikák
-Verselemzések (1)
Feltöltve: 2005-10-14 16:43:15
Megtekintve: 1916
HÍRVERÉS
Gyermekkoromban még a kisbíró verte a dobot és élőszóval "tette közzé" utána a helyi hatalom hangosújságját, valamint a benne szereplő reklámokat. Vitte a hírt, a reklámot a szél, vitték a kisbíró dobja körül ácsorgók.
Engem is érdekelt a dolog, nagyonis, de nem mertem közel menni. Már akkor, ösztönösen, féltem a Hivatalhatalomtól. Később kiderült: joggal.Hivatal, hivatal, sok reménynek ravatal! Gyakran nem csupán annak..
A szél azonban az én fülembe is hozott, nagykegyesen, néhány mondatfoszlányt, így azt, hogy "..aki ennek nem tesz eleget..". Nem tudtam kivenni, hogy minek nem tesz eleget, de, gyermekfejjel, igen félelmetes következményekre gondoltam, esetleg az engedetlenkedő lefejezésére is. Később kiderült: joggal.
Ma már a Hivatalhatalom nem kommunikálódik úgy a polgáraival, mint szódás a lovával. Ma már nem! Kicsit finomodott a stílusa, csak nehéz ezt észrevenni. Vájtfülűség, sasszeműség kell hozzá!
Node, nem erről akarok most írni, hanem a reklámhírverésről. Az sokat fejlődött gyermekkorom óta, már, persze, ha ezt fejlődésnek lehet nevezni. Nézőpont kérdése, meg az, hogy mit értünk fejlődés alatt. Annyi bizonyos: a kisbíró nagydobja ma már a reklámhoz nem volna elegendő.
Vegyük például az énekest, akinek eredeti vezetékneve nagyon gyakori volt Hungaryban. Keresztneve nem különbül, le is Pistázták szegényt! Ezt örökölte - a név terén. Ám jó hangot is örökölt. Amikor beleénekelt a mikrofont imitáló uborkába, hát az imitt-amott kapirgáló tyúkok úgy szétfutottak! Meg a kakas is úgy kukurikúrikoltozott! Sőt, a jámbor kutya is ugatni kezdett. Mindezt a tetszés nyilvánvaló jeleként könyvelte el Pista. Jó, hogy így könyvelte el, mert, ha másképpen vélekedik, biztosan megveri a kutyát, tekintettel arra: olyan természetet is örökölt. Ám, felcseperedvén, mikorra már megbajuszosodott, világos lett előtte a karrierteendő is. Először is ennek érdekében nevet változtatott. /A névváltoztatás az egyik közismert mánia Hungaryban, nem korlátozódik a család- és keresztnevekre, hanem../ Így lett e bizonyos Pista neve TikTakTuk John, ami karriercélszerűen világutazós, remek félkínai-féljapán-félangolos név. Meg féleszű is, persze. Szóval: tökéletes.
Ezt követően tovább karriertöprengett az újramegszületett John. Mi legyen: heterosex, bisex, homosex, tranzitsex? Mindegyiknek megvan a maga előnye, egyiknek-másiknak a maga hátúnya is, de, mégis, úgy látszik, kissé konzervatív is volt ez a John konzervatórium nélkül is, mert maradt a heteronál, amihez, persze, megfelelő hetéra is kellett. Az viszont minden érában van!
John azért nem volt annyira konzervatív, mint Önök gondolják! A "Szembe babám, ha szeretsz.."-et minden irányból rendszeresen megcsinálta, nemcsak szemből. Jól tette, sokszor kell a szemtől szembét szendén hátulrólra váltania annak, aki karriert akar Hungaryban, - vagy akár másutt a Nagyilágban! Fentebb jelzett irányokat ugyan nem csupán Pipere Mancival csinálta John, ám reklámszemponból mégis Manci volt a legjobb parti számára, mert az már akkorra bemeztelenkedte magát egy valóságos tévéshow-ba.
Manci is énekesnőnek készült. Neki is jó hangja volt, amit az is bizonyított: ha rákezdte, a macska, zenei féltékenységből, egyből kiment a szobából a mellékhelyiségbe, no meg a Manci alatt és felett lakók is nagyon fellelkesedtek.
Csak úgy verték a falakat, meg a radiátorokat lelkesedésükben!
A többi karrierugrás már ment, mint a karikacsapás. Plakát készült, rajta volt minden zenebonás reklámkellék: félszemű halálfej, kiömlő béltartalom, véres lepedő, a háttérben Ágnes Asszonnyal és a patakkal, szent királykard királykézben, no meg rajta volt, természetesen, Manci elülnézetű alulnézetben, John meg kitátott énekszájával és eltorzult arcféleségével. Így halad Hungary a Nagyvilággal, megadja a módi módját! Hány inger van itt egy plakáton! Jobbízlésű ember hányingert kapna tőle, dehát e kis országocskában egyre kevesebb rínak ki a többi közül, még ha az csupán ízlés is.
A koncert igen jól sikerült. A környéken lakók ugyan panaszkodtak, de őket hátsófelükön az Illetékesek lábukkal sem illették, sőt, még csak le sem köpték! Ne csodálkozzunk ezen! Hungary mára Isten Országa lett, csak Isten is nevet változtatott, most úgy hívják: Minden Profit Istene.Hja, kérem, Új Idő, - Új Isten! Érthető.
Érthető TikTakTuk John és Pipere Manci nagy sikere is: a Hungarian nagyon közönséges nagyközönség elérte szellemi színvonalukat. /Rossznyelvek szerint ehhez semmiféle szellemi erőlködésre nem volt szükség a nagyközönség részéről./ Volt a koncerten füvezés, üvöltözés, rágógumizás, összevissza gumizás, extázisban gumiszakadás /későbbi doktorozással/, sőt, izmus is, de - a füvezést-kenderezést leszámítva - nem politikai, hanem a megszokott, jámboran bambulós idiotizmus.Egy idő óta, egyre több itt az idióta! Utóbbitól nem kell félni, csak megijedni.
Koncertek azonban, önmagukban, nem elegendőek a karrierreklámhoz. Kellenek a bulvárlapok is, ezek száma számos, lassanként minden Hungarian újság bulvárrá lesz. Különben ezek a Hungarian újságok nem is Hungarian újságok, hanem.. node ez más lapra tartozik, erről majd máskor. Tény: a legnagyobb példányszámú, példátlanul színeseket ordítozó lap, a Kup Le Ráj /állítólag japán cég szponzorálja, de ezt nem állítom, minek is állítanám, hiszen a szponzoráló úgyis letagadná/ címoldalán bemutatta TikTakTuk Johnt, amint éppen Manci bájait reggelizi, natúrban beletúrtan, félágyjelenetben /mármint az ágyból csak a fele látszott, de Johnból és Manciból testileg minden, sőt, ezáltal lelkiségük is kellően kitárulkozott/.
A félágyjelenet a tévébe is bekerült /állítólag azt a csatornát amerókás cég pénzbiztosítja, de ezt nem állítom biztosra, nehogy Samu Bá� kibiztosítsa lézerflintáját/. A jelenet után felhívták a nézők figyelmét, hogy, ha van rá pénzük, akkor milyen számukra felesleges dolgokat vegyenek meg, ha pedig nincs rá pénzük, akkor is vegyék meg ezeket, legfeljebb eladósodnak alul-felül és dobraütik őket. Aki veszi: eszi, azt meg oda teszi! A reklám utáni reklám után TikTakTuk John, meg Pipere Manci, tizenkét melles girl, meg tizenkét vállas szépfiú kíséretében, elénekelték a sexinternacionálét. Elhangzott még utána egy valóságos szamár magányos ordítása a valóságos sivatag közepén, hogy ő Coca Colát akar, de csak azt, de mindenáron! A vizet igya meg a teve!
No, utóbbi elhangzott, de a "Talpra magyar!" nem hangzott el, mivel a magyarnak már megjött az esze, elnemzetieskedett ezektől az irreális, petőfis nemzeti szabadságdaloktól, - és nem akar talpraállni.
Hát..utóbbiban azért, el kell ismernem, van némi náció-ráció. Valahányszor megpróbált talpraállni, eddig még mindig csúnyán megjárta. Bár, ha utánagondolok, ezek többsége nem is annyira talpraállás volt, hanem inkább beleugrott valamibe, - vagy beleugratták.

/Az "Aprócska tűnődések"-ből./
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!