Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Morti
Alkotások száma: 130
Regisztrált: 2006-06-16
Belépett: 2008-06-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Haikuk (9)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Dalszövegek (1)
-Versek (108)
Képgaléria
-Fotók (6)
Műfordítások
-Versek (1)
Feltöltve: 2007-01-10 18:52:06
Megtekintve: 1966
Szerepjáték... Walia Purgis
*Ötbánya. Jó pár évvel ezelőtt...
A kis Walia alig lehetett 5 éves, mikor szülei eladták őt saját nagybátyjának... A nyomorúság, a szükség vitte rá őket, szajkózta a kislány, egy idő után már csak magának. A kis viskó, vagy háznak aligha nevezhető fa- és kőtákolmány furcsa fintort vágott, mikor még egyszer visszanézett rá... Anyja a zokogástól rázkódó vállal borult tagbaszakadt apja mellkasára, aki szigorúan nézte a távolodó párost, míg a zsebében az életet jelentő aranyak vidáman csörögtek... Ahogy a kislány és jómódú rokona kéz a kézben igyekeztek a rájuk várakozó díszes, ébenfekete lovaskocsi felé, Walia megtorpant... hátranézett apjára, aki már csak a fogai közt sziszegte:
- Menjetek...menjetek...
És mentek. Irgol, a bácsikája szelíden húzta őt, és besegítette a kocsiba. A kislány rögtön az ablakhoz, a sarokba húzódott, és ha közeledett felé "jóakarója", átült a másik oldalra. Mindketten megelégelték a fogócskát, Walia az éhségtől és a fáradtságtól elaludt, és csak arra ébredt fel újra, hogy egy kéz az arcát simogatja.
- Ébresztő, kicsim... megérkeztünk. - és követelő karok máris magukba zárták.

Irgol igen gazdag és befolyásos ember volt, ebből adódóan tulajdonképpen bármit megtehetett, megkaphatott, megszerezhetett, amit csak megkívánt. Remek meggyőző eszközei voltak: pénz és zsarolás... mindenkivel szemben hatásosnak bizonyultak, bármelyik módszert is alkalmazta.
A kastély, ahova Walia került, egy korabeli gyermek számára felfoghatatlan: egyszerre gyönyörű, mesebeli ábránd és borzalmak tárháza. Minden és mindenki oly idegen, a szolgák ravasz vigyora, a sötét folyosók és a túlságosan is tágas lakosztályok... Fényűzés minden mennyiségben.
Riadalma azonban felesleges volt néhány évig: taníttatták, a legkiválóbb ételeket ehette, a legpompásabb ruhákat hordhatta, és mindent megkapott : barátokat, társaságot is, akiket Irgol bácsikája mindig frissen vásárolt.
Csupán két feltétele volt ennek az elkényeztetett létnek: hogy nem lép ki a kastély kapuján engedély nélkül, és nevelői minden utasítását kérdés nélkül teljesíti, bármi legyen is az. Ez az alku teljesíthetőnek bizonyult.
Egyet nem értett belőle csupán a gyermeki lélek: miért cserélődnek állandóan a barátai...?

Még 10 éves sem lehetett, mikor a kisgyermekkorában belénevelt erkölcse annyira korlátozódott, hogy nevelőinek parancsait teljesítette. Követelőzővé vált, hiszen tudta, mindent megkaphat, bármi az övé lehet... Fiú játszótársakat akart, fegyvereket, amikért rajongott és valakit, aki harcra tanítja.
A kastélynak nem ismerte minden szegletét, bár nem tiltották neki. Kíváncsisága viszonylag hamar legyőzte félelmeit: leemelte a szalon asztaláról az ottfelejtett kulcscsomót, és elindult az alagsorba. Szaporán vert a szíve, ahogy a fáklyalángtól vöröslő, félhomályban játszó folyosón az első ajtóhoz érkezett. Lenyomta a kilincset, az ajtó nagy meglepetésére nyikorogva kitárult : koszos kis szoba tárult a szeme elé, néhány ágy és rendetlenség.
~Talán a szolgák...~ találgatott, és tovább indult.
A második ajtó sehogyan sem akart nyílni, a kulcsok egyike sem nyitotta, s bár erről kénytelen volt lemondani, a tudás vágya csak most erősödött fel benne igazán.
A következő ajtók sem rejtegettek semmi érdekfeszítőt az elsőhöz hasonlóan, szerszám - és fegyverraktárak, porlepte, nyomorúságos kis szobák követték egymást, míg végre az utolsóhoz érkezett. Minden kulcsot végigpróbált de ez sem nyílt. Walia nem bírt magával, lökdösni kezdte a súlyos ajtót, teljes erővel nyomta, és rángatta a kilincset - a nagy lendülettől hanyattfekve találta magát a földön, az ajtó kifelé nyílt...
Az eséstől sajgó fejét dörzsölgetve feltápászkodott és belépett volna, de már a küszöbön förtelmes bűz csapta meg az orrát... A szájához kapta a kezét, öklendezett, de rászánta magát a fulladásos halálra kíváncsisága kielégítéséért cserébe.
A vaksötét helyiségben megbotlott valami puhában, és valami szintén puhára esett, ahogy az egyensúlyát kereste, mindenhol hasonló támasztékokra lelt.
- Nem kellett csalódnom.
A nagybátya szavai meglepetésként érték, megperdült a tengelye körül, és mozdulatlanul meredt a fáklyafényben hullámzó árnyalakra.
- Gyere... - szólította a kedves rokon, és ő maga beljepp lépett. A vörös fény lassan kúszni kezdett a falakon és a padlón, át kezek, lábak, fejek, testek kusza mozaikján. A lány elkerekedett szemekkel figyelte az elétáruló képeket: néhány mozdulatlan, megcsonkított testben felismerni vélte elveszettnek hitt, vagy már el is feledett régi barátait.
- Mostmár gyerünk innen. - mosolygott le rá Irgol. - Mutatok neked még valamit.

A második ajtó elé vezetett útjuk. A férfi a mellénye zsebéből halászott elő egy egész kicsi, rozsdamarta kulcsot, majd kattant a zár. Walia csak ekkor lett figyelmes különös hangokra, amelyeket azelőtt nem ismert. Nyögések, hörgés, sikolyok, kattogás...
Válogatott kínzóeszközök, és még válogatottabb kínzottak, vagy épp kínzandók vártak, hogy végre elláthassák funkciójukat Irgol rendszeresen megrendezett véres orgiáin.
A lány nem hátrált, csak nézte a rögtönzött pokol-modellt.
- Akiket előbb láttál, itt kezdték...- szólalt meg kéjes vigyorral nagybátyja.
- És mi lett velük? - alig hallható suttogás Walia ajkairól.
- Itt már nem vettük több hasznukat. Vagy már nem bírták tovább. Gyere csak...
Ezzel kézenfogta a unokahugát, és megindult a terem belsejébe. Mikor megálltak végre, és a lány felnézett, egy meztelen, kezénél-lábánál fogva kifeszített testet látott...az egyik játszótársáét.
- Ő a tiéd. - guggolt le Irgol,és végigsimította a meglepett Walia fehér arcát.
- Mit akarsz vele tenni, kicsim?
- Meg fog halni? - nem aggodalom, csak kíváncsiság érződött a gyermeki hangban, amire egy elégedett vigyor volt a válasz.
- Az csak rajtad múlik. - Irgol kezével végigmutatott egy tőlük jobbra lévő asztalon, amely tele volt tőrökkel, vasbillogokkal, kampókkal, ollókkal és hasonló szerszámokkal.

Nem sokkal a különös és vad kaland után Walia rendszeres látogatója lett a titkos kínzókamrának, de egyelőre csupán Irgol társaságában.

Azonban eljött az idő, mikor a kislány külsőleg már nővé érett, és a maga 15 évével bájos és rendkívül vonzó jelenségnek számított a kastélyt látogatók társaságában. Ekkor már mindennapossá, szokásává vált, hogy az alagsorba járt. Szerette a vér látványát a pompás csipkén és a bársony ruhakölteményeken, rajongott a kínzottak arckifejezéséért és szenvedésükért.
Irgol már nem felügyelt rá annyira, örömét lelte a tényben, hogy megrontott egy ártatlan gyermeket, és ezt fokozni szerette volna. Eljött a következő tűzpróba Walia számára, amit már őszintén várt: részt vehetett a nagybátyja által rendezett morbid orgiákon... S azokon is egyre gyakrabban tiszteletét tehette. Tette is, fokozott örömmel és vággyal, míg már a kedves rokona nem győzte kerítőnőkkel hozatni számára minden napra a szükségleteit kielégítőket.

Ha nem az eddig kialakult két perverziójában vezette le felesleges energiáit, akkor edzett: tanítója lankadatlanul, minden nap órát adott neki, és 18 éves korára már a legkülönfélébb fémeszközökkel bánni tudott. Ajándékba kapott egy egyszerű, a hegye felé szélesedő kardot a nagybátyjától, és később sorra, afféle jutalomként tőröket... mint afféle ékszereket, amelyeket egy átlagos nemes leány ajándékba kaphat.
Ahogy egyre idősebb lett, még nagyobb szabadságra vágyott, utasításokat már nem kellett végrehajtania, csupán a kastélyban maradni. Mindezt csak érdekből tette, hiszen kiszolgálták, eltartották, és így számára a kompromisszum teljesen korrekt volt. Eddig.
Eluralkodott rajta a szabadságvágy.
Egy őszi délelőttön Irgol gyanútlanul benyitott Walia szobájába, mivel úgy tudta, kis kedvence még nem ébredt fel. Megdöbbenten, és immáron egy általa kovácsoltatott penge hasította vágással a nyakán kellett rájönnie, hogy tévedett.
A lány immár nagybátyja vagyonát felmarkolva, ruháit és fegyvereit összerámolva elindult, hogy útját biztonságossá tegye.
Útban az utolsó ott töltött orgiájára megnyalta a szája szélét, és ízlelgette tervét. Nem váratta meg leendő áldozatait. Irgol barátait, az orgia állandó résztvevőit leellenőrizte, majd visszacsukva az ajtót meghagyta a szolgáknak, hogy lepihenhetnek, nincs rájuk szükség.
A környéken található összes erős ital üvegét a falhoz vágta, a pálinkát, válogatott ínyencségeket végiglocsolta a földön, az ajtókat megolajozta, és mindenből vitt még a szobákba is, ahol talán már felébredt a többiek gyanúja. Egy fáklyát, és minden holmiját felkapva kirohant, majd ahogy a küszöbre ért, az előbbit ledobta.
Kicsit messzebbről, lihegve és elégedetten nézte, ahogy fekete füstoszlop gomolyog az egykor volt csodás lak helyén.
- Ennyit az alkuról. - jegyezte meg nevetve, és Távolrév felé vette az irányt, remélve, hogy tudásának, pénzének és az ott tartózkodóknak köszönhetően ezentúl önállóan is elboldogul, és kiélheti magát tetszése szerint.
Egyet akar: szabadságot egy közösségben. És a legközelebbi kompromisszuma nem így végződik, ha minden tényező kedvére van. Ezt pedig több eszközzel is elérheti: pénzzel, zsarolással, vagy... együttműködéssel.*
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!