Ahogy elvágtáztak a lemenő napba,
és a stáblista feltűnt, felgyúltak a fények.
Nyújtózva ásítottál, rámcsaptál a
kólásflakonnal, hogy végre magamhoz térjek.

„Senkit sem érdekel, hogy kik készítették?”
Kérdőn néztem rád. Te csak hetykén biccentettél.
„Vicces ez tőled, hisz átaludtad a felét.”
Hallgattam... ez egy beismeréssel is felér.

Csillagháló feszült a pályaudvar felett.
Hotdog-ot ettünk, és ahogy néztem az eget,
a kiflimből a virsli egyszer csak kiesett.
Hajoltam érte.”Ne mondd, hogy azt még megeszed!”

„Hát persze hogy nem!” (pedig ez volt a tervem)
Felvettem a földről, és kukába dobtam.
A madaraké se legyen, ha én nem ehetem!...
És tovább gyönyörködtünk a csillagokban.

Már kopni kezdtek, huszonhárom húszkor,
mikor nagy csikorgással, öt perc késéssel,
megjött a buszod, és a rövid búcsúból
kigabalyodva, ahogyan jöttél, úgy mentél el.