Jó reggelt, kedves!

Valami egészen különös nyugalom érte ma a reggelt. A szeptemberi napfény, óvatosan kúszik fel a fatörzseken, csendben öleli magához harmatos leveleit, és lassú halált mér az éjszakára.
Itt voltál éjjel, a meséidet hallgattam, a mosolyodat néztem te a tekinteteddel próbáltad megfogni lelkem, és játszani húrjain.
Hozzám értél, mintha szellő simogatott volna, majd óvatosan takartál be, holdfényű testeddel, mégis egyedül néztem a napfelkeltét.
Csak a képzeletem játszott... mire kinyitottam szemem, a Nap megölte a Holdat, és elűzte a szellőt.
S csak néztem a reggeli udvar határtalan nyugalmát, és arra gondoltam, talán holnap itt leszel, de lehet, hogy soha nem fogjuk együtt átélni ezt a pillanatot.

Szép napot, kedves!