Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Hunterspirit
Alkotások száma: 298
Regisztrált: 2006-05-03
Belépett: 2016-05-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Egyéb prózai alkotások (20)
-Mese (1)
-Dalszövegek (13)
-Elbeszélések (5)
-Gyermekrovat (Versek) (1)
-Versek (245)
-Úti kalandok (3)
Képgaléria
-Fotók (6)
Feltöltve: 2007-09-22 18:46:37
Megtekintve: 700
Makett
Gyakorta tetszik visszásnak egy-egy helyzet. Gyakorta érezhetően utálatos. Néha egyszerűen furcsa. Éles különbségek tolulnak szorosan egymás mellé. A határvonalak elmosódnak, a helyek összeszűkülnek és a részek katonás sorokba rendeződnek.
Nem történt ez másképp most sem.

Magányos hidrogén voltam. Valamiféle szerkezetben szakadhattam ketté, nem tudom pontosan, de egyik felem valahol máshol járt. Gondoltam, a különféle eshetőségek, mint laboratóriumi kísérlet vagy egy kutatóintézet játszadozása, nem zárják ki egymást, mégis: molekulaként az ember nem tanul fizikát, és kémiát sem. Ez megnehezíti a találgatást. Egy biztos: valahol voltam.

Órákkal később egy térben ácsorogtunk. A levegő és az abban található megannyi részecske csak úgy tobzódott; kis helyen lehettünk, és biztos vagyok benne, hogy föntről valami nehéz feszült nekünk.
Talán egy fal is volt köztünk, vagy az alant elterülő ritmikus talapzat tette, de elhatárolódtam a többiektől.
„Mégiscsak valami szerkezet”, gondoltam, de a kiderítéséhez szükséges mozgás önszántamból való végrehajtása hasztalannak és megerőltetőnek tetszett. Maradtam hát.

Az előttem lévő sorokban különböző nemesgázok várakoztak.
„Hélium, neon, argon, xenon” – gondoltam, mindigis ilyenek voltak. Távolságtartók és nem közösködtek. Talán nem is képesek rá.

Pillanatok műve volt csak, ami ezután következett.
Valami megváltozott, s amikor legközelebb eszméltem, én is közöttük álltam. Lefagytam.
Irreális helyzet, mégis valódi. Éreztem a részecskék erőterét, belémhasított Newton neve és a felismerés: ha ő nem jön rá a tömegvonzásra, talán még ma sem ismernénk a magányt.
Körültekintve négy sort és oszlopot láttam. „Egy négyzet”, mosolyodtam el, „a kedvenc formám”. A szárai megbízhatóan tartják egymást, semmi súlypontkülönbség, semmi viaskodás egy más pozícióért, valószínűleg tisztában vannak a helyzetük eredendő helyénvalóságával.
Snitt. A nyomás elszabadult. Vákuum szippantott ki a szabályosságból, vagy talán csak levegő volt, nem tudom. Nem értek a fizikához.
.
Kívülről egy hang szólalt meg. Középhangos, tudományos színe volt. Felfigyeltem, vártam, de a többiek csak szórványosan ütköztek belém.
- Diffúzió. – mondta – Mint a Brown-féle mozgás, csak a levegőben.
Nem fogtam föl a szavak értelmét, már csak azért sem, mert fogalmam sem volt, mik azok. Rezgések? Azt ismerem, nekem is megy. Szintek valami állandó mozgásban lévő skáláról? Túl hosszú, biztos nem.
Hullámok, amik a levegőt rezgetik? (esélyes) és mi velünk távolodunk; egyre el, nem látom már a kockás alapzatot sem; a többiek is szállnak ki az üvegbúrán kívül nevelt részecskék közé.

Messzire
elkeveredtünk.
[iskolai feladat]
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!