I.

marja a torkomat a fogkrém,
amit akkor nyeltem,
amikor el akartam hallgattatni
a számból előfolyó vallomásokat és dühöt,
hátrafogott fejű aligátorokat,
földet, torzóarcú szűk gyomrok őrét
és megolvadt hallgatásokat.


II.

Úgy csitítottak, ahogy visszaeső bűnözőket szokás
egy-két ütés kíséretében a vádpadra rendelni
(tizennyolcadik századi kép, egy város is eljátszhatná)
mert kényes és drámai;
hunyorogva ültem az arcok fényében és
akkor jöttem rá,
kínpadnak is képzelhettem volna; akkor
középkorú lettem, bár még négy vonal sem keresztez
(hagyományhűen megházasodtam)
lett kertem, folyóm és négy gyémántpénzem
és éjjel leköptem az antik bútorom
-
egy pad, kényelmes (tudom, hogy csak álom)
ahogy ülünk rajta, kezünk sokfelé matat
a lecsukott szemek hátsó oldalából
Brei-írást olvas és a szumma után kutat
Aztán mindenki felkel, ki-ki a lábára,
ír az emlékfüzetbe valami pajzán
--
ámde kedves tréfát.


III.

Bár ne lenne olyan a kézfogásod, olyan
megfoghatatlanul nagy és lebegő, olyan
utcán átfutó
üldöző és elérhetetlen,
bár ne fogtad volna meg a kezem, hogy aztán
el kelljen tűnnöm, úgy rámszorultak ujjaid