Halk zene szólt, ahogy bekapcsolt az ébresztőre beállított rádió.
Mark erre ébredt. Jobb kézzel kitapogatta a gombot és lekapcsolta. Nem akarta, hogy Alice
Felébredjen. Még nem. Trikóban, halkan lábujjhegyen kiosont a konyhába.
Miközben lefőzte a kávét elgondolkodott kettejük kapcsolatán. Két éve voltak együtt.
Tudta, egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szereti a másikat, és azt is, ebben az esetben
ő az, aki jobban rajong a társáért. De nem bánta, imádta a lányt.
A friss kávé illata terjengett a lakásban. Szépen tálcára rendezte a csészéket,cukortartót,még egy
szál rózsa is került egy kis pohár vízbe. Elégedetten szemlélte művét.
Alice-t forró csókkal ébresztette.
A lány örült, és elégedett volt párjával. Szerette és biztonságérzetet adott neki a közelsége.
Miután meghitten megkávéztak, mindketten öltözködni kezdtek.
Alice fodrászhoz volt hivatalos,Marknak pedig be kellett mennie az építkezésre, ahol művezető-
ként dolgozott.Ő ragaszkodott hozzá, hogy ne dolgozzon a lány,inkább vigyázzon a házi
tűzhelyre. Tudta, ebben régi-módi gondolkodású,de Alice-nek is tetszett az ötlet.
Együtt léptek ki a házból.A kapuban forró csókot váltottak. Mark beült az autóba,amivel a
kollegája jött érte.-A saját autója szervizben volt,mint az utóbbi időben szinte mindig. Már
sokszor tervezték,hogy lecserélik de valahogy mindig elmaradt.
A lány elindult az ellenkező irányba. Csak két utcára volt a szalon,különben sem sietett
kilencre volt bejelentkezve.
Szeretett tavaszi reggeleken sétálni,nézegette az éppen kibúvó virágokat,a fákon a rügyeket.
Lelépett a járdáról. Szeme sarkából ugyan látott valami mozgást,de nem törődött vele lenyűgözte
a reggeli nap fénye.
A gépkocsi gyorsan száguldott.
Alice nem érezte a fájdalmat,csak messziről hallotta a csattanást, valahonnan távolról. Azután
már semmit.A motorháztetőről még pár métert repült előre. Az autó egy pillanatra lefékezett,
majd hirtelen tovább hajtott.
A lány már halott volt,mikor a feje neki csapódott a kövezetnek.
Mintha a semmiből jöttek volna,emberek népesítették be az utcát,és állták körbe a testet
mely körül egyre nőtt a vértócsa.

Markot minden ereje elhagyta,úgy érezte minden összeomlott. Már nem volt miért élnie.
A telefonhívás óta úgy érezte,összetört a lelke. Elveszítette a nőt, akit imádott.
Már két hete nem járt be dolgozni.
A telefont nem vette fel,a csöngetésre nem nyitott ajtót.A földön kupacban állt a postája
érintetlenül. Már kidühöngte magát, túljutott az önsajnálat fázisán is. Rezignáltan ült a kanapén
és a t v.-t bámulta.
Hirtelen megütötte valami a fülét,amire felkapta a fejét. Az adón egy benszülőtt törzsről szóló
ismeretterjesztő műsor ment,melyben a halottak feltámasztásáról volt szó.
Ekkor egy őrült ötlettől vezérelve kirohant,és a gardróbszekrény legfelső polcáról leemelt
egy fadobozt. Még a nagymamáé volt,gyerekként titokban sokat turkált a számára ismeretlen
kincsek között.
Bevitte a dobozt és letette a nappaliban az asztalra.-Talán visszakaphatja szerelmét,és ez
a doboz rejti hozzá a megoldást.
Remegő kezekkel felnyitotta a tetejét. Legelsőként egy kerek fekete lap akadt a kezébe,
egy ezüst ötágú csillaggal a közepén. Majd gyertyák minden színben. Kehely és egy sor olyan dolog
amiről nemigen tudta volna megmondani,hogy micsoda,mire való.
Végül kezébe akadt a könyv. Kisfiúként gyakran látta a nagymamát e fölé hajolva a konyhában,
aki miután észrevette a leselkedő unokát kitessékelte onnan.A nagyi halála után elzárták a
dobozt, és nem esett szó róla többet.
Talán ez a könyv a kulcs.
Izgatottan belelapozott. Nagyon sok ábra és írás, kivágott újságcikk volt benne. Rengeteg ima és
fohász,istenekhez és istennőkhöz,különböző praktikák,varázslatok.
Megtalálta!Ahogy olvasta a sorokat úgy lett egyre jobban úrrá rajta az izgalom,és töltötte el a
remény.
Este szinte le sem bírta hunyni a szemét. Várta a reggelt.

Gondosan összegyűjtötte Alice személyes holmiját.A szoba közepére állította a lány képét,fehér
csipkefüggöny egy darabjával letakarva.
Két hét múlva lesz Alice névnapja. Akkor viszontlátja.Csak addig kell kibírnia!
Ez idő alatt megteszi a szükséges előkészületeket.
Csak könnyű ebédet,vacsorát evett. Minden este ugyanabban az órában gyertyát gyújtott.
Háttal ült a gyertyának,és levette a csipkét a képről. Egy óra hosszat ült a képmással szemben.
Könnybe lábadt a szeme, ahogy nézte halott kedvese arcát. Majd megfüstölte a szobát és előírás
szerint háttal lépett ki a szobából.
Minden nap szertartásosan két terítéket tett az asztalra,a kenyérből letört egy kis darabot,
szerelmese poharába néhány csepp bort töltött. Ebédjét kedvese letakart képének társaságában
fogyasztotta el, majd Alice pohara és a kenyérdarab kivételével mindent elpakolt.
Ez így ment 14. napon át,míg végre elérkezett az idő,Alice névnapja.
Este a szokásos időben gyertyát gyújtott, a lámpát leoltotta és szívében reményteli várakozással
szólongatni kezdte a lányt.
-Drága Alice kérlek, gyere, nem birok élni nélküled!
Térdre borult behunyta szemét, és reménykedve szólította halott kedvesét.
-Mutatkozz, meg kérlek,elviselhetetlen az élet nélküled!Még nem lehet vége,hisz' oly rövid
volt az idő!Kérlek, gyere vissza hozzám!
Óvatosan kinyitotta a szemét. Még mindig térden állva körül nézett a szobában,de senki nem
volt ott. Remegő lábakkal állt fel,a tehetetlen dühtől könnyek szöktek a szemébe.
Ekkor egy szellő lebbentette meg a függönyöket és kialudt a gyertya,bár az ablakok zárva
voltak. Először halványan majd egyre kivehetőbben, Alice körvonalai rajzolódtak ki a sötétben.
-Hát eljöttél hozzám!-rebegte a megtört férfi.
Lassan-mintha attól tartana,hogy szertefoszlik a lány képe-elindult felé.
Alice fehér ruhában volt-nem emlékszik,hogy valaha is látta volna rajta.-
Megemelte a lány állát, hogy a szemébe nézhessen. De a számára oly kedves arc helyett,egy
idegen rémisztő,valami nem emberi bámult Markra. Vörös szemeiben a gyűlölet lángja égett.
Szeme alatt lila foltok,valamikori szép arcát zúzódások, sebek borították. Ajka a füléig
felrepedt,látni engedve sárga szemfogait. Hajába alvadt vér száradt. Ellenségesen nézett
egykori szerelmére.
-Miért hívtál vissza?Miért akartál így látni?
Mark, bár megrettent a lánytól de minduntalan a régi életvidám,gyönyörű Alice járt a fejében.
Hiszen ez ő-akárhogyan is néz, ki most-és még mindig szereti.
-Szeretlek,nem bírom nélküled-mondta reménykedve,hátha enyhíthet valamit szerelmese
haragján.
-Még mindig szépnek találsz?-kérdezte Alice kihívón.
-Nekem még mindig gyönyörű vagy-mondta Mark,de a hangsúlya nem volt túl meggyőző.
Alice odalibbent a tükör elé,és rémülten felsikoltott.
-Ronda vagyok!-kiáltotta.Megfogta arcán a bőrt, elkezdte húzni,ami így szép lassan elszakadt,
és kezében a bőrcafattal a fiú felé fordult. Az arca jobb oldalát már nem fedte bőr,látszott a
csupasz hús.
-Igy is tetszem?-kérdezte,és ördögi nevetésben tört ki mikor látta,hogy Mark arcára kiült a
rémület és az undor.-Gyere szerelmem, csókolj, mint rég!
Valamit elrontottam-villant át a fiú agyán,de már ott is volt a lány és szétrepedt ajkát csókra
nyújtotta. Mark hátrált egy lépést, amivel felbőszítette Alice-t.
-Miért akartad, hogy visszajöjjek?Riasztónak találsz?Te tetted ezt velem!Miért nem vigyáztál rám?
Miért nem voltál ott velem?-fakadt ki.
Mark már saját maga is eljátszott a gondolattal,valóban hibáztatta magát. Most újra rá tört a
bűntudat.
-Bocsáss, meg kérlek!Én nem akartam ezt!-zokogta,s bár még mindig szerette,ráeszmélt, hogy
vissza kell küldenie a lányt.
Csakhogy Alice másképp gondolta,nem akart vissza menni.
Mark letérdelt elé és könnyek között elkezdte:
-Menj békével,bocsájtsd meg,hogy megzavartam nyugalmad. Most menj békével,örökké szeretni
foglak!
-Nem!-toppantott a lány-nem küldhetsz el!Mi összetartozunk mostmár örökké!
Azzal odahajolt a fiúhoz,és megsimogatta az arcát. Majd hirtelen a szoba közepén álló képéhez
lépett,lekapta róla a csipkét és földhöz vágta.A pillanat tört része alatt felkapott egy üvegcserepet
az összetört darabokból,és átvágta vele a még mindig térdelő fiú nyakát.A vágás nyomán sugárban
dőlt a vér a sebből. Mark elkerekedett szemekkel,jobb kezét nyakára szorítva eldőlt a szőnyegen.
Az anyag nem győzte magába szívni a kiomló vért. Még látta, ahogy Alice a tükörben gyönyörködik
magában,az utolsó, amit hallott a lány sátáni kacaja volt.

Marta és Noel örömmel vette birtokba a lakást. Ugyan a szőnyeget majd le kell cserélniük-valami
nagy folt éktelenkedett, rajta-de a bútorokkal elégedettek voltak. Itt végre boldogok lehetnek!
Nagyon szerették egymást,bár a lány mindig is úgy gondolta,ő jobban szereti a fiút.
A gardróbszekrény tetején megpillantotta a fadobozt.
-Noel,gyere, kérlek, segíts-szólt a fiúnak.
Ketten megfogták a dobozt és bevitték a hálószobába. Miután letették Marta körül nézett a
szobában,hátha talál valami kulcsot, amivel kinyithatnák. Ekkor meglátta a szoba közepén a kis
asztalon állóképet,ami egy fehér csipke darabbal volt letakarva. Egy könnyed mozdulattal
lekapta róla a vékony anyagot.
-Noel,gyere, nézd csak!
Ott álltak egymás mellett és nézték a képet,ami egy fiatal férfit ábrázolt.