Rekedt világvége sóhaj, haldolkón ringat,
Zárka magányban, fekete tükörkép hangulat.
Hangom repül, kiáltás szárnyakon,
Csak belül élet, csak belül tudhatom.

Mégis hangtalan, súlyos, nincs remény,
Távolodik a holnap, szellemkép az enyém.
Fázós holdkilátás, repül vágyódó szárnyakon,
Csak neked élek, csak neked mutatom.

Most falak omlanak, már napfény szór árnyékot,
De nincs kikelet, a letűnt napokat vádolod.
Részeg ígéret száll, nem felejtő szárnyakon,
Tiéd az ítélet, Tiéd az igralom.

Mégis repes, homályszakító élő mozdulat,
Enyém vagy kicsit, amíg menekül a pillanat.
Vérzőn repül, fájón tudatlan jövő szárnyakon,
Miénk minden bánat, miénk minden fájdalom.
/2006.3.18/