Amit a búcsú mond, úgy éreztem azt.
Mint tudom rég: sebezhetetlen sötét
szörnyű valami, egy szép összeköttetés
még egyszer mutat, eltép és halogat.

Fegyvertelen voltam és néztem azt csak ott
hogy szólítva engem elmenni hagyott,
visszamaradt, mint a többi asszonyok,
mégis kicsit fehéren, nem mint azok.

Egy integetés, mely többé enyém se,
csendes integetés – mely aligha
magyarázható már: tán egy szilvafa,
amelyre egy kakukk szállt gyorsan még le.