Szenvedek, mert elbukok mindig
Szenvedek, mert nem tudok talpra állni
És mindenki ilyenkor hagy el
Egyedül hagy vérző szívvel

Magam alatt vágom a fát
Magamtól kavarom lelkem hamvát
Eldőlök, ha kivágtam a fát
És érzem lelkem kínját

Nem vagyok elég erős ehhez a világhoz
Túl sok szemétség valósít átkot
Én vagyok a szenvedő alany
Ki mindent lenyel és hallgat

Érzem, hogy érzelmeim megfagynak
Véremben a boldogság megtorpan
Mert nem találok mellettem senkit
Aki vállára borulhatnék és segít

Vegetálok ezen a kibaszott világon
Élek, mint egy féreg ki hajnalon
Előtűnik a föld alól
Aki menny és pokol között harcol

De a harc közben elesek
Nyugalmam sosem találom meg
És csak szenvedek, mint egy rózsa
Kinek tüskéi letépve és fölbe van taposva
Ez a lelkem sorsa