Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-05-09 04:00:15
Megtekintve: 1821
Kékmadár - 15
4

Börcsök romokban hevert. Nagy tanácstalanságában testi, lelki jóbarátjához, hű táskahordozójához, Leidekkerhez fordult. Leidekker éppen a borbélyüzlet ajtófélfáját támasztotta a délután bágyasztó melegben. Ilyenkor nincs vendég. A melósok kiözönölve a gyárkapun inkább a kocsmákban öblítik le a napi robot verítékét egy-két korsó sörrel. Mert ugye a vízveszteséget pótolni kell!
– Csak te tudsz rajtam segíteni, hű táskahordozóm! A föld alól is elő kell kerítenünk egy erre a feladatra alkalmas személyt, aki echte magyaros étkeket, amolyan falusi gerzemőrzéket tud kifőzni, de nagyban!
– Amolyan himi-humikra gondolsz, mint cibereleves, derce, görhe, málé, miegymás?
– Bánom is én, csak népi izék legyenek, amit a nép eszik, te bibas! Na, tudsz ilyen személyt prezentálni nekem?
– Mondtam, hogy tudok egyet. A Kolopon volt szakácsné a háború előtt. Finom uraságoknak főzött. Meg lesznek vele elégedve, garantálom neked. Csak azt áruld el, kiknek főzünk?
– Jól van, megmondom: a Rákosiéknak! Hamarosan meglesz a keresztelő. Tudod a Bumbusmarisnak a fiát, a Matykót kereszteljük, és Ilanéni lesz a keresztanya, Rákosi meg a keresztapa. – Leidekkernek a hír hallatán kihullott a kezéből a nyíró olló. A Rákosi? Viccelsz velem? Csípj meg, nem álmodok, a nép vezére leereszkedik közénk, nem, ez rossz, álom.
– Nem álom cimbora, ez a kőkemény igazság. Segítened kell, ki kell húznod a pártot a szarból, amibe a Dikó belelökte. Borult az egész protokoll.
– Viktusnénémre gondoltam, ha valaki, akkor ő az a személy, aki ezt végig tudja vinni!
– De, azt kikötöm, hogy semmi disznó, kacsa, csirke, libamáj, meg ilyenek, mert azt nem láthatja a Rákosi, hogy a nép dőzsöl. Adni kell neki a szegényt. Csak himi-humi-gerzemöze lehet az étlapon. Mert, az agg vezér úgy tudja, hogy a padlásokat lesöpörte a Beadási Miniszter, a disznókat kiküldtük jóvátélként a ruszkiknak, a teheneket elvitte a TSZCS.
– Értettem.
– Meglásd, a jutalmad nem marad el! Kihagyjuk a műhelyedet az államosításból!

5
Leidekker azon nyomban munkához látott. A nyikorgó borbélyollót szegre akasztotta, lehúzta a rolót és átballagott a Fodor tanyára. Beóvakodva a nyitott porta ajtón rókamosolyát rávillantva megállt nagyanyámmal szemben.
– Viktusnéném: megfogtuk az isten lábát! Most aztán megmutathatja a szakácstudományát! – mamámban megállt az ütő. Kezéből kiesett a moslékkeverő és nagyot koppant a földön. Bal kezét a csípejére tette, jobb kézkézfejének kézhátával megtörölte gyöngyöző homlokát és kérdően Leidekkerhez fordult.
– Aztán mi lenne a’, he?
– Újra főszakács lesz kend, mint régen! Egy sereg úriembernek kell főznie, mint a Kolopon! – mamám gyanakvón tekintett rá.
– Aztán hun lenne a helyszín?
– Hol, hol, hát itten a maguk portáján. Megtisztelés éri magukat egyensen a Rákosinak fognak főzni!– Mamám egy pillanatig a hatalmas megtisztelteséstől kábultan tétovázott, majd megrázva magát kapásból visszautasította a kérést.
– Nem vállalom!– Leidekker kétségbeesésében a földre vette magát, átkulcsolta mamám térdeit, úgy rimánkodott neki.
– Ezt nem teheti velem Viktusnéném! Elveszik a boltocskámat, ha nem tudom magát megszerezni! Felfogta már, hogy nem akárkinek kell főznie?
– Tudom, a Rákosinak! Akkor sem vállalom!
– Ez pártfeladat!– vágta ki az utolsó aduját Leidekker. Ez szíven ütötte nagyanyámat, hiszen a múltkor beléptették a pártba a Börcsök regenelása folytán. Most hát a pártfegyelem őrá is vonatkozik. Ráadásul a Leidekker még meg is toldotta az ajánlatát.
– Ha elvállalja, én egy évig ingyen nyirok maguknál! Na, áll az alku?
– Rendben van, elvállalom.– csaptak egymás tenyerébe.– aztán mi legyen a menü, he?
– Magára bízom, teljesen szabad kezet kap rá. Egy kikötése van a vezetőségnek: amolyan, se hús, se hal, gerzemörze, pipom-pápom étkeket kellene prezentálniuk.
– Mér, csaktán nem hogy gyomorbajos a nép atyja, szeretett vezérünk, Rákosi apánk.
– Ne kérdezze az okát. Államtitok! Mindenkinek azt kell főzni, amit a vezérnek, mind azt eszi és kész!
– Mind gyomorbajosak?
– Nem, csak párttagok, és a párfegyelem mindenkire vonatkozik.
Miután megyeztek Leidekker betette maga mögött a csutkaszár kaput, mamám pedig a szervezéshez látott.

6.
Elösször is összeállította a menüt. Aztán árvetést készített. Jakabtól, a dögteres cigánytól megrendelt ötven felpucolt ürgét, százharminc mezei pockot, kétszáz bíbictojást. Köcsögtől, a kis Matyi bátyuskájától kétszáz hízott verebet, hetvenkét vízisiklót. Lojzi hatszáz békacombot, hetven kiló mocsári rákot ígért. Mi gyerekek paréjt, acsalaput, csollánt, acatot, csorbókát és más salátának, szósznak, levesbe valónak valót gyűjtöttünk be.
Az italfelelős nagyapám lett és több hektó golyhóit, lófingatót és mézsert reprezentált.
Mamám összeverbuválta a főzőasszonyokat, a lugast szépen fellobogózták. A ház főfalára hatalmas Rákosi képet biggyesztettek és kétszáz személyre asztalokat, padokat helyeztek el a hatalmas lugas alatt. Teljes gőzzel folyt a sütés - főzés.
A biztonsági alakulatok hermetikusan lezárták a környéket. Délelőtt a fellobogózott reptérre leereszkedett az égből Rákosi a repülőgépén. A készenlétben álló, lefüggönyözött Csajka végigszáguldott vele, a murvával leszórt úton, és a nagytemplom felé vette az irányt. Ott már várta őket a Ficzere család, a mi családunk. Anyámat bemutatták Rákosinak, Rákosi karonfogta és a pap elé vezette a kis Matyikát karjában tartó anyámat. A keresztelő a szokásos módon folyt le. Amikor végeztünk Rákosi anyámat a kis Matyival az ölében a csajkába, ültette és kigurultak a keresztelői lakoma színhelyére.
A gorillák gyűrűjében Rákosi begurult a lugas alá és elfoglalta a főhelyet. Rögtön a lába alá tették a kissámlit, elé rakták az arany étkészletet, a herendi tányérokat. A kis Matyit pedig a sarló-kalapácsos, búzakalászos magyar címerrel ellátott bölcsőben az asztalfőre helyezték a két keresztszülő közé. Nagyapám, jó gazda módjára felszolgálta a golyhóit, a lófingatót, meg a mézsert. Rákosi kissé kótyagosan a bor hatása alatt így dicsérte nagyapámat.
– Bor ez a javából bátyámuram! Ilyet szöllő nem terem, a’ biztos! Mennyei nektár ez, úgybizony! Bukéja van ennek!– cuppogott, ciccegett nyelvével, majd így folytatta.– vetekszik ez még a Tokajival is tán. Miből készült, elárulná nekem.
– Ez bizony gyógybor Rákosi elvtárs.– találta fel magát papám. Hetvenkét féle gyógynövény van benne. Csak én ismerem a receptjét.
– Államtitokká nyilvánítani!– adta ki a parancsot azonnal Rákosi. A lakoma pedig folyt az előre megírt koragráfia szerint. A csinos felszolgáló szűzlányok egymásután adták fel a fogásokat. Varjúleves, ürge tálon, verébpölkölt, csalánsaláta, bürökszósz, vízisikló ecetben, puliszka, görhe, málé… Rákosi farkasétvággyal falta a különös étkeket. A vacsora végeztével Rákosi az Élelmezési Miniszterhez fordult – mondja Grünn elvtárs, miféle népi eledelek ezek, sose találkoztam ilyenekkel?
– Ezek, kiskun étkek Rákosi elvtárs, elvégre a Kunság fővárosában vagyunk.
– Mást itt nem ismernek?
– Hogy érti ezt Rákosi elvtárs?
– Úgy, mint disznó, marha, baromfiak, pulyka, borjú?
– Disznó, az nincs nem is ismerjük erefelé–tóditotta Dikó.
– Hát mi volt itt dögvész?– Gerő a Begyűjtési Miniszterre, Güzüre pislantott. Az meg magyarázkodásba fogott.– Hát tudja Rákosi elvtárs az úgy volt, hogy a begyűjtés, jóvátétel, tagosítás, az elvitt mindent.
– na látják, éppen ez az, amit annyiszor elmondtam már maguknak! Ha levágjuk az aranytojást tojó tyúkokat, akkor itt maradunk csirke nélkül. De, amint látom élelmes ez a mi népünk, megél a rét füvén is. Elvannak békán, csigán, ürgén, pockon, turbolyán és csalánon. Nagyonis finomak ezek a népi étkek elvtársak! Hatalmas tartalékai vannak ennek a nemzetnek. Holnaptól megemeljük a beadást. Le kell söpörni a padlásokat, kitakarítani az ólakat! – hordozta körbe mámorosan tekintetét a teremben. Néma csend követte szavait. Várták a végkövetkeztetést, ami nem is késett soká. Így fordult a Begyűjtési Miniszterhez, Güzü elvtárshoz.
– Ahol a rét ellátja a lakosságot, ott még lehet egyet húzni a gatyamadzagon! Megemeljük a beadást. Mégsem normális dolog az, hogy a magyar paraszt dőzsöl, a Nagy Testvér meg éhezik! Mit szólna ehhez a Sztálin elvtárs, ha megtudná?
Ezzel végetért a hetedhét határban elhíresült keresztelő. S hogy mi maradt belőle: Matyika és a megemelt beadás.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-05-09 20:20:06
Tudod-ebben éltünk. Még ennél is bunfordibb volt az egész. Majd ezután jön a Szárnyasdisznó. Ettől eldobod az agyadat!