Börcsök
Már négy hízó kiutalással rendelkezett a család és nem volt kec-mec: helyt kellett állni, a Börcsököt ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is ki kell kupálni! Lojzival kimentünk a Büdös tóra, kibányásztunk két tajigára való fekete iszapot és elfuvaroztuk a dögtérre. Merthogy úgy okoskodtunk, hogy a kúrához a legmefelőbb terep a dögtér. Először is senki sem jár arra, messzire elkerülik, tehát nem szivároghat ki a gyógykezelés titka. Másodszor pedig itt minden együtt volt a kezeléshez.
A hátsó udvarban hatalmas trágydomb állt, csak arra várt, hogy 72 órára beássuk bele a Börcsököt. A Jakab hostokja, amin a dögöket szokta nyúzni, lesikálva, dömöckölő asztalnak kinevezve várta Bundateranénémet és páciensét. A nyerbőrt sózó két köbméteres fadézsa kisikálva szintén készen állt. Csakmost nem timsóval, hanem hamulúggal kevert büdösvizzel fogjuk kiáztatni belőle a rosszbajt. A várakozást csendes beszélgetésekkel, kézimunkával ütöttük el. Kimondhatatlan feszültség vibrált a levegőben, hiszen nagy ember érkezik hamarosan.
Kukoricamorzsolással foglatoskodtunk, hogy minden percet kihasználjunk. Jakab a háttérben kosárfonásra tanított bennünket, míg az asszonyok morzsolás közben beszélgettek. A kemencéből sültök átható illata áradt szét. A kecskelábú asztalon kancsóban golyhói, butellában lófingató, egy tálon frissen sült krumlispogácsa illatozott. Nagyapám és Imrebácsi a boroskancsót vallatta, Jakab pedig mesélésbe fogott, miközben kezében úgy járt a morzsolófa, mint a motolla.
– Amikor még a messzi Indiában élt a lovári, teknővájó cigányok népe, akkor volt ránk jó világ! Abban az áldott országban örökké sütött a cigányokra isten áldott napja. Nem kellett nekünk fűteni, sosem volt ott tél, csak nyár. Milliom egy virágillatozott, pompázott a réteken. Csak le kellett értük hajolnunk és máris fontuk a nyakba akasztható virágfüzéreket. Bevittük a hindu templomokba és eladtuk a hinduknak, tegyék áldozati ajándékul az isteneik elé. Hálistennek annyi istenük volt, mint égen a csillag. Soha nem fogytak ki belőlük.
Miután eladtuk a virágfüzéreket nem volt más dolgunk, csak heverészni a hencsereken, cicerézni az asszonyainkkal, lányainkkal és várni az ebédet. De azért voltak ennél komolyabb dolgok is. Volt hogy hónapokra elvonultunk egy-egy nyárfásba és ezerszám gyártottuk a tekenőket, fatányérokat, evőeszközöket. És amikor készen lettünk befogtunk egy-két kóborló szent tehenet a szekér elé és befuvaroztuk az árút Delhibe, a Csandi Csókra, a nagypiacra. Rengeteg pénzt kaptunk érette és az aranyutcában gyönyörű karkötőket, függőket, kössöntyüket vettünk az asszonyainkra belőle. Úgy éltünk ott, mint egy megbecsült tisztes iparos réteg. Mert ugye voltak közöttünk bognárok, kovácsok és vályogvetők is. A cigány mindenhez értett.
– Történt egyszer, hogy a vajdának született egy gyönyörűségesen szép lánya. Hetedhét országban híre ment a szépségének. Eljutott a maharadzsához, Abdullahhoz is a híre. A maharadzsa magához rendelte őket, de a vajda visszaüzent, hogy a cigányoknál az a módi járja, hogy a kérő jön lánynézőbe hozzájuk, nem fordítva. A maharadzsa vándorköszörűsnek öltöztette be a legkisebb fiát, akinek a szépséges cigánylányt szánta és elküldte a cigányokhoz.
– Az volt a stratégiája, hogy a fiu magába bolondítja a lányt, és megszökteti, ahogy a cigányoknál dukál. Ezért nem érheti szó a ház elejét, még a cigányoknál sem. De fordítva sült el a dolog. A vajdának megtetszett a szépséges fiatal fiu és elhatározta, hogy megszerzi magának fiúszeretőnek. Ugyanis abban az országban ez mindennapos dolog vol, még a cigányoknál is. Csakhogy a sors közbeszólt. Mielőtt még a vajda magáévá tette volna a maharadzsafiút, az úgy összegabalyodott Zulejkával, a szépséges cigánylánnyal, hogy elháltak. És mint célja is volt, hogy meneküljön a vajda zaklatása elől, megszöktek. Nem mentek haza a maharadzsa országába sem, mert tudták, hogy a vajda ott megtalálja őket és visszaveszi a lányát, vagypedig azt az árat szabja ki érte, hogy megfarkalhassa a maharadzsafit.
– Ramajána, a maharadzsafi útravalóul kapott apjától egy batyura való drágakövet. Óriási érték volt ez akkoriban. Ezzel a jussal indultak el a messzi északra. Az orosz szteppéken táborozva befogadták őket az ottani lakosok és a pár évvel utánuk szökő hetvenkét cigánycsaládot is. Ramajánát törzsfőnöküknek választották és karavánná szerveződve elindultak hosszú, végetnemérő vándorútjukra.
– Bizony, a honfoglaló magyarokkal több ezres cigánykaraván is megérkezett Magyarországra. A magyar sereg lovait a cigányok patkolták, tekenőiket, kádjaikat, evőeszközeiket a cigányok készítették. Így aztán mi, cigányok is honfoglalók vagyunk, veletek, magyarokkal együtt. Ezért kell békességben élnünk együtt, egymást tisztelve és segítve.– fejezte be a mesét Jakab. Éppen ideje volt, mert motorok zúgását fújta be a szobába a szél. Négy fekete autó állt meg a nagykapu előtt. Kiugráltak belőle a bőrkabátosok és körbevették a portát. Pirinéni motorjával bekerekezett a kapun és leugorva róla bezörgetett a bejárati ajtón. Jakab kitárta az ajtót és kinézett. Pirinéni megszólalt.
– Meghoztuk a Börcsök elvtársat!– többre nem maradt ideje, mert egy pokrócokba bugyolált szánalmas alakot cipelt be két biztonsági ember hordágyon. Behozták, letették a dikóra. Szó nélkül kihátráltak. Pirinéni vitte a szót.
– Elvtársak, nagyon fontos bizalmi feladatot kaptunk. A Börcsök elvtársat kell rehabilitálnunk. A környéket hermetikusan lezártuk, egy lélek se be, se, ki! Hány napra van szükségük?
– Háát, hetvenkét óráig kell a tárgydombba beásva lennie, utána kéngőzös fahamus fürdőben és vitriolban kiáztatjuk, hogy csörögjön a bőre, mint pergamen. Aztán a Terka megdömöcköli és kész. Az annyi, mint hat nap.– sorolta Lojzisógor. Mamám, Terka és Jakab bólogattak hozzá. Börcsök zanzafejét nyakkörül tekergetve a háta mögött álló táskahordóját Leidekkert kereste. Az kinyitva a hatalmas aktatáskát Börcsök elé tartotta. Börcsök belenézett és annyit mondott.– Az olvasószemüvegem benn van?
– Benn, Börcsök elvtárs, természetesen. Minden nap már reggel Pirinéném futárral kiküldi az országos lapokat, és képben leszünk, nem esünk ki a politika szekeréből. Az élelmet a Gundelból fogják egyensen szállítani fondé edényekben, hogy melegen legyenek tartva. Két pincér fogja felszolgálni a menüt reggeliző asztalkán…
– A pincéreket el lehet küldeni,a kaját majd megeszik a gyerekek,a Börcsöknek, nem lesz szüksége ezekre a mérgezett étkekre! Én felelek érte, nemigaz?– húzta ki magát mamám.
Börcsök félszegen kérdezte.
– Mondják meg, de őszintén, van remény? Merthogy ezt a tortúrát elszenvedni nem semmi! Még a saját anyám kedvéért sem tenném ki magamat ennyi procedúrának! De, ugye a pártfegyelem, hát az, nagyúr! Nem állhatok a Rákosi elvtárs elé, ilyen bicebócán a Pártközpontban az állófogadáson… Meg aztán itt állok nősülés előtt, a hajam ugyan kinövesztette Viktusnéném, hanem elkelne valami kenőcsféle a férfiasságomra is… ha tudnának valamit rá! Összeköthetnénk a kellemeset a hasznossal. Míg a trágyadombban rohadok, esetleg megekecselhetne azzal a fickósító kenőccsel, vagy belsőlegesen, valami bájitallal…
– Aztán mire lenne gusztusa? Kakasherekivonatra, zellerlikőrre, kígyópálinkára, vagy… szárított zebraszarra?
– Idefigyeljen Viktusnéném, megiszom én az árvák könnyét is, azt sem bánom, lószarban hempergetnek, ha éjfélkor egy szűzlány huggyozik a pofámba, csak adják vissza a férfiasságomat. Mert, ha a nászéjszakán csődöt mondok a kommiszárnőnél,akkor az agyonlő engem, mint egy kutyát! Mondják meg mi az ára, aztán fizetek.
– Börcsök elvtárs, ne alkudozzunk most így előre! Mi bízunk az ön tisztességében. Elég az, ha megesküszik a pártagsági könyvére, mi meg a bibliára, hogy teljesen kikupáljuk, azaz rehabilitáljuk magát, aztán a végén majd elszámolunk. Na, áll az alku?– nyújtott neki kezet Jakab. Börcsök gondolkodás nélkül kezet adott rá.
És elkezdődött az egyhetes őrület. Mi, gyerekek, visítoztunk a gyönyörűségtől. Leírhatatlan amint a horpadtmellű, vézna remegő emberkét meztelenre vetkőztették, majd fekete iszapban, csirketollakban meghempergették. Aztán a trágyadomb közepébe ásott lyukba belenyomták, majd kőrbetapasztották trágyával. Csak a zanzafeje látszott ki. A személyzet naponta hordta a Gundeltól az ebédeket, mi pedig királyi lakomákat csaptunk belőle. Mamám pedig óránként kijárt a Bőrcsökhöz, egyrészt hogy megnézze él-e még, másrészt, hogy megetesse. Minden etetéskor kitátatta vele a száját és egy loo napos tojást erőltetett belé. Utána egy deci lófingatóban kiáztatott zellergumót, és két kakasherét erőszakolt bele. Így ment ez hetvenkét órán át.
Ramónára várt a feladat, hogy minden éjszaka amint zenitre ért a telihold szűzlány lévén belehugyozzon a Börcsök pofájába. Úgy nyelte az a finom nedűt, mint kacsa a nokedlit! Tudta, hogy az élete függ tőle.
Hetvenkét óra múlva kiásták a trágyadombból és a timsós dézsában forró, büdösvizben lesikálták. Utána felfektették a nyúzó asztalra és Teranéném munkába, vette. Minden nap háromszor átgyúrta. Napról-napra fiatalabbnak látszott amint tért belé vissza az életerő. Az ötödik napon már úgy állt a palavesszője neki, mint a Toldi fasza, amikor szokás szerint éjfélkor a szépséges Ramóna a pofájába hugyozott!
És eljött a hetedik nap. Megjöttek a funkcionáriusok, a biztonsági emberek és a minisztériumi kiküldöttek. Börcsök kiborotválkozva, kiglancolva feszített a kopott vesszőfotelban, amikor azok kézcsókra járultak elébe. A siker óriási volt. Hogy miben egyeztek, meg honoráriumként arról hallgat a fáma, az, magán ügy. Úgy emlékszem senki sem járt rosszul. Bőrcsökből új embert faragtak, ő pedig megjutalmazta a csapatot.
Az egésznek a bukéjaként a minisztériumi főember egy-egy pártkönyvet és fejenként loo Ft-ot nyújtott át honoráriumként a közreműködőknek. A gyógyászok nevében mamám válaszolt.
– Nagyon szépen megköszönjük az állam irántunk való jóságát. De, a gyógyulást elsősorban a jóistennek kell tulajdonítani, mert mi csak közreműködtünk benne. Mint tudják az elvtársak, isten hét nap alatt teremtette a világot. Mi is a Börcsököt!