Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-04-25 09:50:52
Megtekintve: 2086
Isten ostorai - 2
6.
Az Egyujjasban a megszokott módon zajlik az élet. Az ivócimborák behúzódtak a februári zimankó elől a dohányfüstös, borgőzös intézménybe. A négyes asztalnál Csócsa, Tóni, Kottafejű, Lófej kanalazza a babgulyást. Lófej már a tányér kenyérbéllel való kitörlésével is végzett. Tekintetét felemelve Irmát kereste. Mikor megtalálta az ivó bülbülvirágát, hatalmas mancsát felemelve négy lófingatót és négy korsó sört rendelt a maga és cimborái számára. Míg az italra várnak, imígyen szól.
– Hallottátok, mit beszélnek a városban?
– Mit, he: mondjad mán, hátha okosabbak leszünk ebben a nagy konspirációs világban. Mert mindenki sumákol! – bíztatták szólásra Lófejet, miközben a rendelés is megérkezett. Felhörpölték a gyorsítót és minden tekintet Lófejre szegeződött. Az meg rákezdett.
– Azt beszélik, feltámadt Rúzsa Sándor… éjjelente előjön a sírjából azt betyárjaival, rója a város utcáit. Igazságot tesz. Bünteti a renitenskedőket, a rongálókat és állítólag sarcolja a gazdagokat…
– Eh, buta beszéd – intette le Kottafejű. – Nem támadt itt fel senki. Valakik csúfot űznek belőlünk. A minap is mi történt a közgyűlésen. Valami maskarába öltözöttek lóháton belovagoltak, és mintha a ködből léptek volna elő, megsarcoltak bennünket. Hatmilliárd forintot szedtek el a módosabb képviselőktől… utána, mint akik jól végezték dolgukat odébb álltak.
– Ne igyál többet Jenő! – veregette meg a vállát Lófej és elitta előle maradék sörét.
– Nem mondod komolyan, hogy a közgyűlésen?
– De bizony, innen ne keljek fel: igaz-e Lajos? – szólt át a heteshez az ellenzék vezérének, a szintén közgyűlési tag Szakáll Lajosnak. Lajos Bólogatott, hiszen ők is a legújabb eseményeket taglalták
– Azt is hírelik, hogy Attila támad fel és tesz igazságot! – vetette közbe Csócsa, nagy szemeket meresztve üres poharára. Tóni vette a lapot, és hüvelyk ujját magasra tartva egy újabb kört rendelt Irmától.
Most már a Tanár úr is úgy érezte, hogy be kell kapcsolódni a vitába, és a hármas asztalnál ülve átszólt a négyeshez.
– Gyerekek, ne tévesszétek össze Mátyás királlyal Attilát…
– Mér, meghalt Mátyás király, oda az igazság! Nem igaz cimborák – rikkantotta a szoci asztaltól Répa Mari.
– De, ha nem Mátyás, ha nem Attila, se nem Rúzsa Sándor, akkor ki a ménkű garázdálkodik a városban? – tették fel a kérdést innen is, onnan is.
– Hát nem mindegy az! Valakik – intette le őket Lófej, és lila ajkaihoz emelte a teli korsó habos sört.
– Na, fordítsuk komolyra a szót cimborák – tolta össze a hármas asztalt a négyessel a Tanár úr.
– Legyetek eszeteknél, mert mit gondolnak a gazdagok, akiket ezek a szellemek megsarcoltak a múltkor a bálon, most meg a közgyűlésen? Azt gondolják, „he megdöglött az én tehenem, akkor dögöljön meg a szomszédé is!”, nem igaz cimborák?
– Mit akar ezzel mondani Tanár úr? – meredt rá bánatos, köcsög szemeivel Tóni.
– Hát, gyerekek nem gondoltam, hogy elment a józan felfogásotok. Gondolkozzatok már! Ha elfogynak a gazdagok, akkor ránk, a középrétegre, a bérrabszolga kispolgárokra kerül a sor… minket fognak sarcolni.
– Igaz, hogy erre nem gondoltunk! – lépett az asztalhoz Répa Mari és Sipi, alias Sipos Jenő szoci képviselő, koccintásra emelve poharukat.
– Béküljünk! – mondták, és odahúzták a hetes asztalt, hogy ne kelljen átkiabálniuk a tömeg feje felett.
– Emberek, eddig csak a város gazdagjai sarcoltak bennünket kommunális adóval, kutyaszar-adóval és egyebekkel. Most, mire már megszedték magukat, már alábbhagytak volna a sarcolással, erre ezek a szellemalakok kifosztják őket. Mi lesz ebből: újabb sarcok, hogy azok ott fönn újra megtömhessék a zsebeiket! – szónokoltak a szocik. Lófej felemelte hatalmas ökleit és az asztallapra sújtva tömören ennyi mondott:
– Munkásököl, vasököl. Odasújt ahova köll!
– Igaza van, ne hagyjuk, hogy a fejünkre szarjanak, van nekünk szánk is! – tódította Csócsa.
A helyzet már-már felborulni látszott, így hát Tóni próbálta az egyensúlyt helyre billenteni.
– Gyerekek, azt nem mondhatjátok, hogy az Elizium Alapítvánnyal nem értünk el eredményeket. Hatezer embert, a söpredéket, hajléktalan kukabúvárokat, rabló, fosztogatókat kivontunk a városból. Ragyog a város a tisztaságtól.
– És, egész házsorok néptelenedtek el te bibas, mert a nép átesett a ló másik oldalára. Senki sem akar közművet fizetni, mindenki Eliziumba akar kerülni, ahol úgy élnek, mint Marci a hevesen… mi meg ebben a kísértetvárosban tengődünk… – vetették ellen innen is, onnan is. Tóni így replikázott.
– Emberek, Elizium megtelt. Ki van téve a megtelt tábla a bekötőútra. Mégis naponta kuncsorognak be egész családok befogadást kérni. Nem győzzük már a karitatív tevékenységet. Bővülnünk kellene. Ehhez meg újabb állami segítség.
– Majd segítenek a kísérteteitek. Küldjétek őket rá a milliárdosokra! Onnan vegyetek, ahol van!
– De emberek, nem lehet a kommunizmus csapdájába esni! – intette le őket a Tanár úr. – Mi is történt negyvenöt után? A komenisták elvették a gazdagok vagyonát, kiirtották az értelmiséget, államosították a gyárakat, aztán mi lett a dolog vége? Szétrabolták az országot, a népet meg leszegényítették. Megszűnt a bővített újratermelés.
– Igaza van, nem vezet semmire, ez csak ideig-óráig való megoldás – tódította Pemete a félszemű suszter.
– Én jobbat javaslok – szólalt meg Ficere Jenő építési vállalkozó
– Kezdjük el lebontani az üresen álló panelházakat. Egyrészt munkát adunk egy csomó embernek, másrészt útalapnak eladjuk az új sztrádaépítéshez a panelokat.
– Nem is olyan rossz! És mi lesz a panelházak helyén – kérdezték innen is, onnan is.
– Mi lenne, bevetjük a helyit fűvel, azt, bukfencet vetünk belé… he, he, he…
– Ne komolytalankodjunk emberek! – intette őket le a Tanár úr. – Lassan eljön, vagyis már el is jött az ideje annak, hogy lebontsuk a szocialista struktúrát. Ebbe beletarozik a falanszterek, a panelszörnyek visszabontása is. A panelszörnyekben összezsúfolt panelpatkányok között kitör a kannibalizmus, és akkor kő kövön nem marad. Elébe kell menni a dolgoknak uraim!
– Igaza van, erre igyunk! – emelték poharaikat a Tanár úrra a cimborák.
– És, mi lesz, ha elfogy az üresen álló házak tömege?
– Mire végzünk az elpanírozással, addigra újabbak ürülnek ki, efelől biztosak lehetünk. – vélekedett Ficzere.
– És mi lesz a panelpatkányokkal, hova tűnnek?
– A panelpatkányok, mármint te, én, mi valamennyien vidékre költözünk, aggok házában vagy Eliziumban kötünk ki…
– Zseniális, ha lebontjuk az egész várost, akkor nem kell városháza, képviselőtestület, és végülis megoldódik az állam gondja. Lekerül a válláról a teher. Ez az igazi önszerveződés elvtársak! Ezt komálom, amikor a népfenség saját kezébe veszi sorsának irányítását! Éljen a forradalom, le a tőkével! – ordította kivörösödve Lófej és újabb kört rendelt Irmától.
– Irmuskám, drágám, bülbülmadaram, most már hozhatod a csigert! Igen elszabadultak az indulatok, meg kell zaboláznunk magunkat! – mondta és ököllel az asztalra csapott… – Munkásököl, vasököl…
A cimborák összenéztek, majd vad nótázásba kezdtek. Kezdték a Bunkócskával, hogy valami nemzetközit is keverjenek a dologba, aztán folytatták a Vörös Csepellel, és már s guggolóst járták összekapaszkodva, nagy vehemenciával, amikor elsötétült a bejárati ajtó, és két szekrény nagyságú kormányőr jelent meg. Odalépett a vadul szórakozó, összegabalyodott tömeghez, és biztos kézzel emelték ki Tónit. Már vitték is, mint pelyhet, bedobták a nagy fekete autóba, és meg sem álltak vele Pestig.

7.

A kabinet gyászos hangulatban ülésezett. Az asztalfőn, a nem is oly rég még magabiztos, hetyke miniszterelnök úgy gubbasztott, mint egy beteg, öreg madár. Már megint a költségvetés összeomlása volt terítéken. Nem tudták megcsinálni a következő évi költségvetést, mert egyszerűen nem volt miből. Innen jött az ötlet, hogy azonnal elő kell keríteni Csiger urat, hátha ő ki tudja őket húzni a csávából, mert nyakig ültek a szarban, az, biztos.
Hirtelen kivágódott a tanácsterem nehéz tölgyfaajtaja és két kormányőr a terem közepére cipelve Tónit, talpra állította és diszkréten elvonultak. A miniszterelnök hirtelen megelevenedett, felugrott és Tónihoz rohanva ölelte, csókolta, ahol érte, majd letérdelve előtte annak lábait átkarolva, így könyörgött neki.
– O, drága időmágus, holdfénykapitány, megmentőnk…
– Mi a baj? – állította le a miniszterelnök szóáradatát Tóni.
– Nagy a baj drága megmentőnk, keresztes-lovagunk, időmágusunk!
– Már megint vissza kell forgatnom az idő kerekét, vagyis kiürült a kassza uraim? – kérdezte Tóni gyanakodva.
– Eltalálta nagy jó urunk! – kiáltották innen is, onnan is köré állva, kezeibe, lábaiba kapaszkodva. Úgy tépték szájukat, mint valamikor Bül Bül basa Szondi György előtt térdepelve, hogy adná fel már neki Kőszeg várát, mert útban van számára a selyemzsinór.
Itt is olyan volt a helyzet, mint anno ötszáz évvel ezelőtt. Csakhogy most nem bajlódott a nép selyemzsinór kötözgetésével, hanem azonnali lincseléssel fenyegette a jelképesen szakállukat és köntösüket tépő honatyákat.
– Hogyan gazdálkodtatok azzal a töménytelen kinccsel, amit az aranyvonat, a ruszki hadizsákmány visszaszerzésével szereztem a népnek. Csak nem azt akarjátok mondani, hogy kiürítették a Nemzeti bank kincstárát?
– De bizony uram, a kincstár üres, még egy döglött egeret sem találni benne… – jajongtak.
– És hová lett a sok valuta, amit szereztem az országnak?
– Hát hová lett, hova lett? Tényleg, hova lett uraim? – tekintgetett széjjel a miniszterelnök. A miniszterek egymásra mutogatva hárították el maguktól a gyanú árnyékát is…
– Hááát az úgy volt, hogy igyekeztünk betömködni a büdzsén támadt lyukakat. Aztán, amire befódtuk volna az egyiket, helyette három újabb keletkezett. Uram, elszámítottuk magunkat ezzel a csatlakozással. Fejőstehénnek gondoltuk az Uniót, így hát gyorsan elosztogattuk magunk között a javakat, hogy ha tiszta lappal indulunk, majd akkor ők feltőtenek bennünket. Hát, ez lett belőle: se pénz, se posztó.
– Na, idefigyeljetek cimborák! – fejtette le a belé kapaszkodó kezeket Tóni, és elfoglalta helyét az asztalfőn. – Én tudom a megoldást. Újvárosban ez nálunk bevált. Onnan veszünk, ahol van…
– De hát, ugyanmár – tekintgettek sunyin egymásra – csak nem azt gondolja drága jótevőnk, hogy vegyük vissza a dotációkat… nem, ez lehetetlen. Ha a seggnyalóinktól visszavesszük a júdáspénzeiket, akkor azok lincselnek meg bennünket: secko jedno…
– Na, ne keseredjenek el, mással végeztetjük el a piszkos munkát. De annyit kikötök, nincs apelláta: aki beleesik a kvótába, az tejel. Így visszatőtjük a kincstárba, ami onnan elfolyt.
– Mi a teendő drága jótevőnk? – kérdezte a miniszterelnök megszeppenve.
– A stratégia a következő. Az ülést berekesztjük, ti visszamentek a parlamentbe, és a miniszterelnök bejelenti, hogy a kincstárnokot és a pénzügyminisztert meneszti. Addigra én prezentálom az új kincstárnokot és az új pénzügyminisztert. A ti dolgotok a kétharmados többségű szavazatokat megszerezni – szólott Tóni és bevonult a vendégszobába, ahol nekiállt a számára előkészített terülj-terülj asztalkám vallatásának. Miután éhét és szomját jól elverte, elővette az ingáját és lábai közt meglóbálva kapcsolatba lépett az Úrral.
– Te vagy az Mennyei Atyám?
– Igen én vagyok, mi a kérés?
– Ki kellene húzni a minisztereket és az ország szekerét a szarból.
– Csak ennyi?
– Nem elég ez uram?
– Figyelj rám Tónikám, kedvenc időmágusom! A stratégia a következő: odaküldöm neked Attilát, mellé adom Jan Zsizskát a felvidéki huszita martalóc vezért, Drakulát a véreskezű Jan Drakula grófot. A tizenkét lovas-testőrt három részre osztjuk. Ezenkívül mindegyik megkapja a legújabb bestellert: a 100 leggazdagabb magyar milliárdos című könyvet. Ők pedig szépen végigjárják őket és begyűjtik tőlük a harácsot…
– Mit, Mennyei Atyám?
– A harácsot, fiam. A harács, azaz összeharácsolt javak lefölözése.
– És, ha egymás után többször is megjelennek egynél? Nem lehetne három részre osztani, hogy ne legyen belőle bonyodalom?
– Hová gondolsz, éppen ez benne a poén, fiam. Egymástól függetlenül sorra veszik őket a behajtók, akár háromszor is egymásután. Addig kínozzák, vallatják őket, míg az utolsó gatyájukat is le nem húzzák róluk. Ne félj, ezek a haramia vezérek értik a módját. A te dolgod, mint kincstárnoknak, hét lakattal lezárni a kincstárat. Így cselekedjél! – szólt az Úr, és megszakadt az összeköttetés.
Alighogy befejezte Tóni az étkezést, előtte termett Attila oldalán az isten kardjával, kezében isten ostorával, Drakula véres bajszát törölgetve, Zsizska pedig buzogányával cséphadaróként hadonászva. Tóni úgy meglepődött a hirtelen elétoppanó alakok láttán, hogy cigányútra szaladt gigájában a csiger.
Miután kiköhögte magát, maga elé bámult, és szemei az asztallapra helyezett három darab 100 leggazdagabb magyar névsorát és pontos elérhetőségét, vagyontárgyait, ingatlanjait, trezorjainak a kódszámait tartalmazó listára tekintettek. Fülében megszólalt az Úr hangja.
– Fiam, igazítsd el az embereidet! Add át nekik a címlistákat. Jelenjetek meg az ülésteremben. Mutasd be a stábot, a miniszterelnök megszavaztatja a kinevezéseteket és máris munkához láthattok.
Úgy is lette, ahogy mondta. Kinyílt a szoba ajtaja és mély hajlongások közepette a kancellária vezetője felkérte az urakat, hogy fáradjanak a pulpitusra Minden szem a pulpitusra szegeződött, amikor Tóni az aranygyapjas renddel a nyakában, fején rizsporos parókával, kezében marsallbottal, belépett, és mint hajdan Kiss Pipin, a híres Majordomus, hármat koppantott. Még nagyobb szemet meresztettek a honatyák, amikor belovagolt hatalmas fekete paripáján maga Attila fejedelem, az időközben az előtérben lévő vitrinből kivett koronával a fején. Felhördült a parlament ekkora szentségtöréstől, de mukkanni sem mertek, mert Attila nyomában belépett a vérszomjas Drakula gróf, láncos buzogányát feje fölött megpörgetve, majd Zsizska fején ökörszarvas ezüst páncélsisakkal, talpig vértben…
Miniszterelnök tért először magához.
– Tisztelt képviselő uraim! Először az itt megjelent a frissen kinevezett Kincstárfeltöltési Bizottságot kérem, névszerinti szavazással, megerősíteni őket tisztségükben.
Miután egyöntetű többséggel megszavazták őket, akkor Tóni felmutatta a címlistát, és most ő kérte a lista, mint költségevetési és kincstári tervezet megszavazását. A reményvesztett képviselők látatlanban megszavazták ezt is, nem volt mit veszteni, mert kinn a több ezres tömeg már égette a máglyákat és a fejüket követelve lincseléshez, készülődtek. A szavazással megerősítést nyert a tervezet és terembe berontott a tizenkét testőr. Zsizska elővette a listát, és az első nevet kisilabizálva nyakánál fogva felemelte a miniszterelnököt, és a nyeregkápához kötve, már vitte is magával. Ugyanígy tettek a többiek is, és honatyák nagy részét rabláncra fűzve vonszolták maguk után a vérszomjas, csápoló tömeg elé. Karok ezrei nyúltak a címeres rablók felé, hogy végrehajtsák a nép ítéletét, amikor Attila a parlament előtti tér közepére lovagolt, fején a szent koronával, és így mennydörgött megsuhogtatva kezében ostorát.
– Ácsi! Elment az eszetek emberek! Mit értek vele, ha leölitek az aranytojást tojó tyúkot, kakasokat! Először elkobozzuk, azaz visszavesszük tőlük a néptől fondorlatos módon elorzott javakat.
– Éljen, éljen! Igaza van! – ordította a tömeg. – Államosítsuk őket, aztán lincselhetünk! – szónokolt egy hordóra felállva az ellenzéki vezér, de nem tudta befejezni a beszédét, mert a lista alapján megragadták, és máris a ló farkához kötve vitték is a martalócok. A tömegnek habzott a szája a gyönyörtől. Sokan maszturbálni kezdtek és kilövellő magjukat undorral, szórták széjjel a szélben. Míg a tömeg önmaga kielégítésével volt elfoglalva, Attila és emberei elvonulva, foglyaikkal a helyszínre poroszkálva, megkezdték az elorzott javak rekvirálását.
Az országban futótűzként terjedt a hír: martalócok járják a vidéket és viszik a gazdagokat kincseikkel együtt… Beszéltek egy hosszú több száz marhavagonból álló szerelvényről, ami járja az országot. Egy fura kis figura vezeti a mozdonyt és éjjel megérkezve egy-egy helységbe a martalócok által begyűjtött kincseket embereikkel együtt a vagonokba pakolva elszállítják valahová…
Három nap múlva megérkezett a szerelvény a Nemzeti Bank elé. Betolatott a kincstárba és telitöltötték az üresen ásítozó páncéltermeket. Miután megtelt a kincstár, a begyűjtött embereket a parlamentbe vezeték és beültették őket az ülésterembe.
Az újonnan alakuló nemzetgyűlésben a levezető elnöki tisztséget a régi, új miniszterelnök vállalta, és így szónokolt.
– Uraim, egyformán részesedtünk olykor a javakból, most egyformán vesszük ki részünket az ország gazdasági életének megújításából. Mivel a rablóból lesz a legjobb pandúr, lássátok Zsizska és Drakula urakat, ezen az elven ránk bízta a Mennyei Atya az ország gatyába rázását. Nekünk kell új alapokra helyezni erkölcsileg és gazdaságilag Magyarországot. Javaslom, hogy a szent koronát adjuk vissza jogos tulajdonosának, Attilának, hiszen eddig csak megőrzésre volt nálunk.
A képviselők helyükről felugrálva: Vivát! Vivát! Kiáltozásokkal erősítették meg a felajánlást. Ekkor azonban váratlan jelenet következett. Attila levette a fejéről koronáját, és a pulpitusra helyezte.
– Uraim, köszönöm a gesztust, de nem fogadhatom el. A korona a Szűzanyának lett felajánlva István király által. Tartsuk tiszteletben a felajánlást. A Mennyei Atya is egyetért ezzel. A korona kerüljön vissza a helyére, hirdetve, hogy bár meghalt Mátyás király, de él még az igazság! – szólott és kíséretével visszalovagolt a múltba.
Tóninak megköszönték szolgálatait és a gyémántokkal ékesített köztársasági nagykereszttel, tüntették ki. Ő pedig a markában szorongatott gyűrött vasutas sapkáját a fejére tette, szalutált, majd sarkon fordulva beült a mozdonyfülkébe, és meg sem állt a Mucsi tanyáig. Attilát, vitézeit és a két martalócvezért a tyúkólon keresztül levitte az aranyterembe és átadta őket az Úrnak.
Ő pedig munkáját jól végezve, küldetését befejezve, a Pincesoron hazaballagott asszonykájához, aki forró bablevessel várta. Miután jól bevacsorázott, nekiállt megekecselni az asszonyt, majd lefordulva róla vad horkolásba kezdett. Álmában 424-es gőzmozdonynak képzelte magát és sípolt egy kicsit.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-04-25 13:46:48
Kedves gyémánt! Sajnos ,ezzel véget ís ért a sorozat.Remélem,hogy jól szórakoztál.A visszatérő motívumok,a népmesei elemek mintájára itt is hatásfokozásra lettek beépítve. Ha elolvasod a többi írásaimat,akkor az Irma,Guszti,Pemete kutya,Gizi és Manci kecskék,a Riska tehén,eperfa,a budin ülő Józsibácsi,kezében a Népszabadsággal és persze az ekecselés.Mind mind az én stílusjegyeim között szerepelnek.Egy egy szófordulatból rám lehet bármelyik írásomból ismerni.Van még egy sorozatom:Gyökerek cimen fog holnaptól kezdődni. Gyermekkorom visszaemlékezései. Remélem,hogy ugyanolyan remekül fogsz szórakozni ezen is. Szeretettel:Bogi.