Feltöltve: 2006-03-18 21:34:35
Megtekintve: 3819
Páriák
Ingyen-cirkuszra virradtak a minap az új Vasmű úti szalagház lakói. A könyvtár és a parkoló közötti bokros részben két hajléktalan tábor ütötte fel szállását a tavasszal, s azóta is ott vegetálnak. Nappalra vedlett pokrócaikba tekerik derékaljukat, kacatjaikat, s elrejtik a bokrok közé. Reggel a lakók megvető pillantásai kíséretében végzik szükségüket, s kiürült borosüvegjeikben hozott vízzel mossák le az éjszaka piszkát magukról. Később aztán eltűnnek, hogy a nappali gyűjtögetésből fáradtan hazatérve este körbetelepedve a pokrócokon lakmározzanak, s piáljanak.
Vasárnap és hétfőn éjjel irdatlan veszekedések, káromkodások és ütlegelések között múlatták az időt, a negyven fokos hőségben nyitva hagyott ablakok lakóinak éjszakai nyugalmát zavarván. Kedd kora reggelre egy összevert, rugdalt pária feküdt a betonon széttárt karokkal. A bokorból előbújó piros ridikülös nő leguggolva mellé arcába köpött és elvégezte kis dolgát. A másik két férfi előmászva körbevizelte, majd megterítve a pokrócon, falatozni kezdtek.
A kiterült pária nem mozdult. Egy kutyáját sétáltató nő lábával megmozgatta megmerevedett karjait, kutyája szűkölve, farokbehúzva, vinnyogva jelezte, hogy baj van.
Hat óra felé valakinek eszébe jutott, hogy mentőt hívjon. A mentősök megállapították a halálát, majd jöttek a rendőrök, halottkémek, helyszínelők. Hét órakor már mindenki az ablakokban lógott és lesték az ingyen cirkuszt. Alsó szomszédom gukkerral figyelt minden mozdulatot és közvetítette felénk. Nyolc óra felé megjöttek a bádog koporsóval, s mielőtt bele tették volna, még egy sorozat felvételt készítettek a lemeztelenített hulláról. A jegyzőkönyveket felvették a nővel és a két férfivel, majd elhajtottak, magukkal víve a hullát.
Másnap reggel hatkor kinézve, a megszokott látvány fogadott: a piros ridikülös nő szétterpesztett lábakkal végezte kis vagy nagy dolgát, a férfiak összegöngyölték éjszakai toalettjüket és eltávoztak. Maradt utánuk a rengeteg ételmaradék, boros üvegek, szutykos szatyrok, papirosok és a bűz.
Ez így megy május óta. Néha a könyvtár bicikli-tárolójában fekszik valaki ürülékében fetrengve, máskor a közeli padokon hevernek részeg bódulatban a lakosság megbotránkozására.
Ki tehet erről? Vajon mikor tisztítják meg a várost ezektől a szerencsétlen páriáktól? Több táborhelyüket tudom a Duna parton és a Római városrészben. Összerondítják a játszótereinket, parkjainkat.
Tenni, tennünk kellene valamit, hogy kiküszöbölhessük ezt a városkép és országimázst rontó, egyre jobban kibontakozó jelenséget. Bizony ez is megérne egy misét, vagy egy hathatós intézkedést. Ne csak a parlagfüvek ellen hadakozzunk, hanem nézzünk körül a környezetünkben, s a városháza illetékesei tegyenek már valamit végre, hogy vége legyen ennek az ingyen cirkusznak! Állítom, senkinek sem fog hiányozni!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!