Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-03-08 08:21:05
Megtekintve: 4822
Testvéri szeretet
1.
A négyéves Katikának egyik napról a másikra romlott az állapota. Volt, hogy belázasodott, de nem találtak semmi kiváltó ok rá. Aztán kezdett besűrűsödni, elszíneződni a vizelete. A gyerekgyógyász nyakra-főre írta ki a hólyaggyulladás és húgyúti fertőzés elleni gyógyszereket. Ideig-óráig hatottak, aztán kezdődött minden elölről, csak most fordítva. A vizelet kezdett kifehéredni, a normális szalmasárga helyett vízszínűvé változott. Egyik nap leállt a vizeletképzése.

Most már a gyerekgyógyász tudománya ezen a ponton megállt és beutalta a kórházba teljes belgyógyászati kivizsgálásra. Harmadnap felkerült az Urológiára. Ott aztán megállapították, hogy a bal veséje elsorvadt, ki kell operálni, nehogy a másikat is elfertőzze. Műtét előtt a főorvos hívatta a szülőket. A szülők idegesen toporogtak a hatalmas íróasztal mögött trónoló istent játszó főorvos előtt. Az, fokozandó a hatást, felemelte és a szemeihez közelvive vizsgálgatta az Ultrahangos vizsgálati lapot. Kisvártatva a fogas mellett álló két székre mutatott.

–Foglaljanak helyet!
A szülők idegesen feszengve hol egymásra, hol a főorvosra tekintgettek. Majd megszólalt a férj.
–Nagy baj van, főorvosúr?
–Baj van, mégpedig nagy: a kis Katikának elsorvadt a bal veséje. Lehet, hogy fejlődési rendellenesség, de az is lehet, hogy a kései gyógyszeres beavatkozás hiánya miatt állt elő a helyzet. Talán, ha pár héttel, nappal előbb kerül be hozzánk….
–De hát azonnal vittük a gyerekorvoshoz. Kapott rá milliom egy gyógyszert, és mégis?
–Nézzék, nem hibáztatom a gyerekorvost, tüneti kezelést alkalmazott. Úgy gondolta egy kis felfázás, húgyúti fertőzés. Becsületére váljon, hogy amikor felismerte a tüneti és antibiotikumos kezelés hatástalanságát azonnal beutalta hozzánk a kislányt. Így talán megmenthetjük az életét.
A fiatalasszonyt az ájulás kerülgette ennek hallatára és férjébe kapaszkodott, hogy le ne forduljon a székről. A férj kétségbeesve kérdezte.

Főorvosúr, mondja, hogy van remény! Ugye, nem hal meg a mi kis üdvöskénk? Mert, ha igen, akkor nekünk nincs miért tovább élnünk! Ő a szemünkfénye. Könyörgöm, adjon egy kis biztatást! – sírta el magát a férfi. A főorvos, elfordult, gondolván, hagy sírja ki magát és a leletek között lapozgatott. Aztán felemelve fejét szembenézett velük és így szólt.
–Nézzék, nem vagyok isten. Én csak egy orvos vagyok. Írják alá a papírt, hogy hozzájárulnak a kislány azonnali műtétjéhez, különben két napon belül leáll a másik veséje is.
A szülők egymásra néztek, bólintottak és szó nélkül aláírták a nyilatkozatot. A főorvos felállt, kilépett bástyája mögül, és hatalmas üresen ásító köpenyzsebét feléjük forditva, befejezte az audenciát.

A szülők felálltak. A férj könnyedén belepottyantotta a köpenyzsebbe a húszezresekkel teli borítékot és kihátráltak a szobából.

2.

Másnap a kislánynak eltávolították a bal veséjét. A műtét gyönyörűen, sikerült. Szépen gyógyult. Visszaköltözött belé az élet, arcocskája kipirult. Két hét kórházi kezelés után elérkezett az ideje, hogy búcsút vegyen a kórháztól. A szülők megilletődve járultak a főorvos atyaisten elé. A férfi zsebében ott lapult az újabb tömött boríték. A főorvos, mielőtt átnyújtotta volna a zárójelentést vett egy mély lélegzetet és így szólott hozzájuk.
–Az életmentő műtét kitűnően sikerült. Azonban nagyobb a baj, mint gondoltuk. Csak a műtét alkalmával vettük észre, hogy az épnek látszó jobb vese csak ötven százalékban működő képes. Veseelégtelenség kettes stádiuma áll fen. A kreatinin szintje magas. Táblázatot kapnak, naponta mennyi fehérjét fogyaszthat a kislány. Szigorú diétára kell fogniuk, mert, ha elérjük a hármas stádiumot, akkor művesére kell kötnünk, amig megfelelő donort nem találunk.

A szülők összeomlottak a lesújtó hír hallatára és kétségbeesetten pislogtak, mint a rimóci nyúl. A feleség szólalt meg elsőre.
–De, mért pont velünk történik ez a szörnyűség főorvosúr? Tényleg nincs menekvés, művesére kötik? Egy ilyen csöppséget. Most ment fel esőosztályba. Előtte áll az élet, és máris rokkanttá válik? Hát, hol van az isten ilyenkor, drága főorvosúr? Mondja, meg igazságos ez!
A főorvos megértően bólogatott, majd szárazon megjegyezte.
–Nézzék, követjük az állapotát. Amint súlyosbodik és eléri a hármas fokozatot várólistára, tesszük. De, a művesekezeléseket nem tudja megúszni.

A férfi, ajkát harapdálva, verítékben úszva tett még egy kétségbeesett kísérletet.
– Főorvosúr, ha úgyis bekövetkezik az állapot romlása, a művesekezélesk sorozata, akkor nem lehetne megelőzni és vesetranszplantációra előjegyezni, most? Megfizetjük! Ha a világ összedől is körülöttünk, megfizetjük! Csak segítsen!
A főorvos rezignáltan felelte a kétségbeesett szülőknek– nézzék, a törvények szigorúak. Ki kell várni, amikor visszafordíthatatlanná, azaz kritikussá válik a másik vese pusztulása is.

–Mi lenne, ha mi, a szülők, a rokonok, valaki, akinek jó, alkalmas a veséje felajánlanánk? Kikerülnénk a várólistást. Ha tudna egy kis protekciót, egy kis reményt nyujtani, hálásak lennénk önnek.– próbálkozott reménykedve a férj.
A főorvos megenyhülni látszott, és egy jegyzettömb lapjára pár sort firkantott, majd az asztal sarkára tette. Aztán így szólt.

–Egy nevet és egy telefonszámot írtam fel Önöknek. Nagyon, jó kollégám, aki a transzplantációkkal foglalkozó osztályon dolgozik. Hívják fel, kérjenek időpontot! Én megbeszélem vele a dolgokat. Elmennek hozzá. Elvégzik a donorkeresést a családban, és ha megy a dolog, akkor beutalom a kislányt transzplantációra. Mi, orvosok is emberből vagyunk. Megértem Önöket, de nagyon sokan várnak transzplantációra. Viszont, ha a családban találnak donort, akkor megoldható az előbbrehozása.

Fejezte be és felállva kilépett az íróasztal mögül. Kezükbe nyomta a zárójelentést, majd amikor a telefonszámos cédulát a férj kezébe adta, kissé oldalt fordult és feneketlen zsebének éhes száját kitárva várakozott. A férj belepottyantotta az előre elkészített borítékot és hálálkodások közepette kihátráltak a szobából.

3.

A kórházból hazavíve a kitűnőnek nem mondható, de elfogadható állapotban lévő kislányt, a család összeült és megtanácskozták a dolgokat. Összeszámolták mobilizálható anyagi javaikat, és úgy döntöttek felkeresik a transzplantációs orvost. Summa, sumárum: elvégezték a vizsgálatokat és a kislány bátyját, találták alkalmas donornak.
Krisztián a feleség első házasságából származva már 22 éves, nős fiatalember volt. Éppen az első babát várták. Nem habozott, semmi sem tántoríthatta el, hogy felajánlja egyik veséjét szeretett kishúgának. Mivel nem végez megerőltető fizikai munkát: rendszerprogmamozó, igy teljes életet élhet egy vesével is.

Hamarosan eljött a nagy nap. Krisztián Katikával egy napon feküdt be a veseátültetésre Krisztián felségével, aki pedig a szülőszobában várta első gyermekük születését. És, elkezdődött a műtét. Minden simán ment. Sikerült a transzplantáció. Amikor kitolták őket a műtőből a műtétet végző stábragyogó arccal, jelentette a hozzátartozóknak a műtét sikerét.

Időközben a Szülészeten megszületett a kis trónörökös: Adrián. Gyönyörű, ötvenhét centi háromkiló hetvendekás fiatalúr jött a világra, hogy belekiáltsa: Íme, én, Adrián itt vagyok! Anyja boldogan ölelte magához és vonta kebelére, hogy azonnal megszoptassa a kisdedet. Miután öt nap mulva elhagyták a szülőszobát, első útjuk a kórházba vezetett, ahol Katika és Krisztián lábadozott. Krisztián boldogan ölelte magához elsőszülött fiát és atyai csókokkal illette arcocskáját. Másnapra voltak kiírva hazamenetelre. Az éjszaka azonban keresztülhúzta a számításokat.

Este, nyolcórakkor megszólalt a riasztócsengő az ügyeletes orvosi szobában. Azonnal, a 13-as kórterembe! Krisztián embóliát kapott és haldoklik! Rohanás, a műtő előkészítése, azonnali gégemetszés, de már semmi sem segített. Krisztián azonnal meghalt.

Reggel telefonáltak a családnak, hogy sürgősen jelenjenek meg a kórházban. A műtétet végző főörvos mély részvétét fejezte ki az özvegyen maradt fiatalasszonynak és szenvtelen arccal tolta elébe a papirt, hogy írja, alá, nem gördít akadályt férje másik veséjének transzplantációra való felajálása elé. A fiatalasszony, és a nagymama összeomlottak a hír hallatára. Végülis a férj, nagypapa írta alá a szervek felhasználása iránti engedélyt. A főorvos hálásan köszönte és biztosította őket, hogy a kivett szervek már útban is vannak a várakozók felé.

–Bocsájtsák meg nekem, hogy utólag közöltem önökkel ezeket a dolgokat, de mivel a fiatalember utolsó kívánsága volt, hogy szerveit adoptáljuk, igy merészeltük kivenni szerveit. Talán még három embert tudunk vele visszaadni az életnek. Gondoljanak arra, hogy szeretett fiuk, férje, a kis Adrián apukája, Katikával együtt, négy emberben él tovább, akik örökké hálásak lesznek neki az életükért!

A szülők egymásra borulva sírtak, zokogtak. A megözvegyült feleség azonban letörölve könnyeit így szólt a jelenlevőkhöz.
–Mért sírtok? Mire ezek a könnyek? A teremtő így rendelte, és mi meghajlunk előtte. Krisztián a testvéri szeretet áldozataként, példát adott nekünk az önfeláldozásból. Kisfiában, Katikában és még több ismeretlenben él tovább. Mindig köztünk lesz. Soha nem feledjük.

Az apa remegő kezekkel pottyantotta a főorvos zsebébe a degeszre tömött borítékot. A főorvos megelégedetten, hálás mosolyra húzta húsos ajkait, miközben kiterelte a bánattól eszét vesztet családot.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!