Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2007-02-21 14:33:13
Megtekintve: 2029
Mégis:kinek az élete?
1.

Reggel kaptam a telefont: Géza benn van a kórházban. Begyógyszerezte magát. Öngyilkosságot kísérelt meg, de az utolsó pillanatban felfedezték. A Tűzoltók törték rá az erkélyajtót, és azon keresztül mentették ki a lakásból.
–A kettes Belen fekszik, látogasd meg! –mondta Béla és letette a telefont. Bár tudtam, hogy a depresszió elhatalmasodott már rajta és erősen foglalkoztatta az önkéntes halál gondolata, azért ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Mondogatta ő, hogy nincs már értelme az életének, de, nem vettük komolyan. Hatvanháromévesen, éppenhogy nyugdíjba vonult, így megrogyjon lelkileg? Ez nonszensz.

Amint a folyosóra értem, bekukkantottam a kórterem nyitott ajtaján. Géza az ágyon feküdt. Karjában infúzió.
–szevasz Géza!
–Szervusz.–motyogta. –kedves tőled, hogy eljöttél, ülj le ide mellém! –odahúztam egy kis ülőkét és leültem. Elnéztem elgyötört arcát. Félig lehunyt szemhéjai alól megtört fénnyel kitekintő, bánatos nagy barna szemeit és rákérdeztem.

–Csak megtetted?
–Nem volt más választásom. Tudod, amikor az embernek elfogy az életereje, nincs már életcélja, nincs miért küzdenie, akkor abba kell hagynia.
–megértelek, és mélyen együtt érzek veled. Ezt a méltatlan helyzetet nem irigylem tőled. Miért nem hagytak meghalni Gézám? Hát kinek az élete? Nem a tiéd?
–Én is ezt kérdeztem, amikor felébresztettek a kómából. „miért tették ezt velem? Nincs hozzá joguk!”, de az orvosok, mindenféle Hipokrateszi esküre hivatkozva visszalőttek. Azt bizonygatták, hogy minden életet meg kell menteniük! Minek? Miért nem tartják tiszteletben az ember halálhoz való jogát? Kérdezem a szelet, nem felel… tovanyargal, kinevet.

–nem jól tetted Biztosra kellett volna menned cimbora! Hogy történhetett meg veled ez a malőr?
–Az úgy volt, hogy szombaton este beszedtem az összes gyógyszereimet. Megittam rá egy üveg vörösbort, aztán meggyújtottam egy gyertyát az éjjeliszekrényemen és hanyattfeküdve meditálásba kezdtem és belealudtam. Utolsó emlékem, hogy a selyemréten járok a Paradicsomban és az ég huriival, szeretkezem. Utána: snitt.

–Hogy találtak rád?
–Amikor egy hónapja utoljára beszélgettünk, még az ebédlőből jöttem haza. Már enni sem volt kedvem, nemhogy kimozdulni a lakásból. A szomszédasszonyommal, aki szintén nyugdíjas megbeszéltem, hogy napi ötszáz Ft-ért főzzön rám! Elvállalta. Vasárnap hozta volna át délben az ebédet, amikor nem tudtam ajtót nyitni, hiszen már az utolsókat rúgtam. Pánikba esett és értesítette a mentősöket. Azok pedig a tűzoltókkal, emelőkosárral benyomták a nyolcadik emeleti lakásom erkélyajtaját, és betódultak.

–Eszméletlen! Nem volt joguk csak úgy betörni hozzád! Tudod milyen ez, mint a viccben, hogy a kiscserkészek ide-oda vezetik át az úttesten a vakot, aki nem is akar átmenni. Hiszen már a túlpartról rángattak vissza! Jólmondom cimbora?
Igen, ez benne a szomorú Bogukám! Olyan jó volt ez a halálos lebegés! És elrontották az örömömet. Mi a csudának hoztak vissza! Ki kérte tőlük? Most meg itt vagyok csövekkel kidekorálva.
–behoztam neked az újságokat…
–Köszönöm, de most még nem akarok betűt látni! Különben is az asztalon hagytam a szemüvegemet. Telefonálni kellene a lányomnak, hogy jöjjön haza, hozza be!

–Mondd a számát! Máris hívom! – tárcsázok: a készülék ki van kapcsolva. Üzenetrögzítő nincs rajta.
–majd otthonról hívogatom Gézám. Elrendezek én mindent. Holnap is bejövök hozzád. Előkerítem a lányodat a föld alól is!
–Köszönöm. –mondta és fáradtan lehunyta szemeit. Lelke a múltat faggatta. Régi dolgokról beszélt.

2.

–Tudod, addig jó az ember, amíg adni tud. Most hogy nyugdíjba vonultam egy éve, már a nyugdíj nagy része a lakásrezsire megy. A többi pedig létfenntartásra. Már nem tudok adni a lányomnak. A fiam az jól keres. De, a kisnagylányom most végzi a harmadik diplomáját. Már csak a szigorlatok vannak hátra. Sokba van a megélhetése, pedig napi négyórában dolgozik a tanulás mellett. De, nem birok már többet adni. És ez elkeserít.

–Gézám, ne keseredj el emiatt! Megoldják ők az életüket. A lányod már 29 éves. Vőlegénye van. A nyáron, a Kanári szigeteken üdültek. Vettél nekik egy házhelyet Érden. Építeni fognak. Sínre tetted őket. Mielőtt elutaztak meglátogattak.
–A pénzért. Kétezer dollárt adtam nekik költőpénznek…
–Már megint ez a rezignáltság. Adtál nekik, mert volt.
–Úgy spórolgattam össze apránként.
–nemes gesztus cimbora.

–Tudod, amikor Lilike született én súlyosan megbetegedtem. Már féléve táppénzen voltam krónikus vastagbélgyulladással. Le akartak százalékolni. Az anyja hazahozta a kórházból és még hat-hetes sem volt, lelépett egy kazánkováccsal. Itt maradtam a négyéves mostohafiammal és a kicsi lányommal. Azthittem, akkor, hogy megőrülök.

–Ezt is feldolgoztad, megoldottad.
–Kikönyörögtem, hogy dolgozhassak. Ne százalékoljanak le! Lilikét bölcsibe adtam. Sanyikánkat pedig oviba. Visszamentem dolgozni. Mellékesen még könyvterjesztést is vállaltam. Annyit dolgoztam, mint két másik ember.

–De, túlélted: meggyógyultál! A Jóisten erőt adott, mert szüksége volt a gyerekeidnek rád!
–A fiadat Egyetemre járattad. Most már főnök egy nagyvállalatnál. Szép családja van.
A lányos pedig a harmadik diplomáját szerzi.
–Őértük éltem. Magas beosztásba kerültem. Jól kerestem. Mindent rájuk költöttem. A lakásom egy menedékház. Régi, vedlett bútorok közt élek, mint egy patkány az odúban. Eddig hétvégeken jött haza a lányom. Boldogan főztem neki. Csomagoltam a visszaútra. Pénzt dugtam a zsebébe…

Hogy szerettem őket, istenem! Ha tudnák! De hát már más az útjuk. Az öreg apjukkal nem törődnek. Élik a maguk életét. Tudod, arra gondoltam, hogy ha kinyírom magamat, akkor Lilikéé lesz a lakásom, hiszen már régebben ráírattam. Csak haszonélvező vagyok. Ebből is kap pár millió Ft-ot, ami jól jön nekik az építkezésen. Ezért is, meg azért is, mert nem tudok magammal mit kezdeni. Megöl a magány. Istenem, mért nem hagytatok meghalni!

–Géza! Beszéltem a lányoddal délután leutazik Pestről hozzád. Beszél a főorvossal. Megcsináltatja az erkélyajtódat, behozza a szemüvegedet. –Ő félig lehunyta a szemét és fejével biccentve elhárító mozdulatot tett, majd suttogva megszólalt.
–Már késő. A lelkem meghalt és a testem is mellé vágyik. Azon kérem az Urat elalvás előtt, hogy reggel ne ébredjek fel.

–Szíved joga, de hát ne így! Méltatlan hozzád az öngyilkosság. Te, aki annyira szerettél élni! Most meg feladnád? Mondtam, már, hogy minden nap gyere át hozzám egy óra dumálásra. Ha akarod én is, felmegyek hozzád, hiszen nekem sincs senkim se. Én is unatkozom. Nyáron kijárunk majd a strandra.–Géza csak ingatta nagy busa fejét.
–értsd már meg, ne erőlködj: meg akarok szűnni, a fényben!
–Szíved joga!–búcsúztam el tőle.

3.

Délután megjött a lánya. Körbepuszilta az öreget és elkezdte.
–Apukám. Beüvegeztettem az erkélyajtót, ne aggódj! Behoztam az olvasószemüvegedet is. Könyveket is hoztam. Beszéltem a főorvosúrral! Innen átvisznek a pszihiátriára amig nem, intéződik el az Öregek Otthonába való elhelyezésed. Emberek között leszel. Sakkoztok, TV-éztek, ujságot olvastok, beszélgettek.

–Szóval be akartok dugni? Már soha nem mehetek innen haza?
–Apukám: nem őrizhetünk, hogy megint valami butaságot ne csinálj.
–De, én nem akarok Öregotthonban vegetálni!
–Akkor mégy ki, amikor akarsz. Nem börtön az.
–És, ha kimegyek, akkor esetleg a Kiserdőbe is elsétálhatok?
–persze, ahová csak akarsz.
–Az jó lesz: felkötöm magamat az első jegenyefára…

–jaj, apukám, már megint butákat beszélsz! Jó társaságod lesz. Ketten lesztek egy szobában.
–te tudod lányom.
–Elhoztam a felvételi kérelmet. Ki is töltöttem az űrlapot, neked csak alá kell írnod. –tolta elé a papírt. Géza bánatos szemeivel végigpásztázta arcát, majd fogta a tollat és mélyet sóhajtva aláírta a nevét.

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-03-05 20:28:11
Egyetértek veled. Igy fogok tenni és köszi a jó tanácsot. Bizony felül kell emelkednünk a buta,elhamarkodott önsorsontánsunkon,ha még oly nehéz is. Szeretettel:bogi
2007-03-05 18:47:29
Félreértesz, nem ítéllek el ezért. Nem hiszem, hogy a szavaimból ez következne. Csupán annyit mondok, ha az emberre ráömlik a szar, nem nézegetni kell, meg sajnálni magunkat. Ha ezt tesszük, csak a folyamatot gerjesztjük tovább, így még mélyebbre kerülünk. Igaz, né még nem éltem annyit, mint te, de nálam ez működött. Ha az élet nem ad szépet és jót, magunknak kell megteremteni azt, és elutasítani a rosszat. Eddig ezt az egy megoldást találtam én. Ha ilyeneket írsz, nem lesz jobb. Ez nem olyan, hogy kiadom magamból, aztán jobb lesz. Minél inkább ezt erőlteted, annál jobban eluralkodik rajtad. Ezért mondtam, hogy ilyenkor kell másik irányba fordulni.
2007-03-05 15:44:24
Kedves m-atreides!
Teljesen igazad van,most ilyen passzban vagyok,mert most történnek anyámmal,és volt kollágámmal ezek az események. Már írom a folytatásokat is. Ne itélj el ezért,hogy ilyen naturálisan ábrázolom a világot. Olvsd el a Kurtafát,vagy a keresztapát tudomis én melyik vidám irásomat! Hátha felderít. Vagy ajánlom a Váratlan szerencsét,halálra neveted magadat. köszi az elismerő szavakat.Majd megpróbálok vidámabbat is írni,de most ilyen a légkör körülöttem. Hidd el nem sok választ el a megszűnéstől. hatvanötévesen rádöbbentem,hogy már mindent teljesítette,mindenemet elosztogattam,és magamra maradtam. és a magány megöli az embert...szeretettel:bogumil
2007-03-05 14:53:15
Jó írás, bár a téma... Ismered a véleményemet erről. Minek ábrázolni, ha valaki nyitott szemmel él, látja magától is. Tényleg írhatnál szebbeket, arra keveseknek van szeme. Asszem valami ilyesmi lehet a művészet lényege, elmondani, megmutatni valami szerintünk fontosat, amit mások talán meg sem látnak. A Te hasonló írásaid nagyon lehúzósak. De azért, mert nem különlegességet jelentenek, hanem általánosságot. Ezt látjuk az utcán, az életben. Ezt olvassuk itt is, és joggal felmerül a kérdés: "Miért kell itt is ezt? Nem elég, amit nap mint nap tapasztalunk?" A hsz-ban is mindenki példálózik, hogy így, meg úgy, meg hogy ez nem így volt régen, de nem sok írással találkozom, ami olyant mutat, amilyennek lennie kellene. Benned is meg Majuliban is benne van a tehetség erre. Élni kellene vele.
2007-02-24 12:37:15
Rendületlenül várom a lola és majuli írásokat. bogi
2007-02-24 11:12:49
Majuli! megbántódtál? Azért nem tudod feltenni? Örülök, hogy jól érezted magad. Biztosan feltöltődtél egy kicsit.
2007-02-24 10:51:39
Kedves Lola és Bogi! Örülök, hogy veletek lehetek. Az unokahugomnál voltam. Élveztem a 3 és fél hónapos babával való foglalkozást. Igen, sok élményem volt az utazással kapcsolatban,de nem bírom feltenni.
2007-02-23 11:26:30
Kedves Majuli és Lola!
Köszönöm a hsz-eiteket. Én is abban látom a baj gyökerét,hogy felbomlottak a nagy családi közösségek,ahol ha csak a városi polgárságot vesszük alapul,egy négy,öt szobás lakásban együtt élt három-esetleg négy generáció. Nem a nagypolgárságról,hanem a kis és középrétegről beszélek.A régi Pesti bérházakban voltak négy öt szobás bérlakások,amit nem kellett megvásárolni,hanem,ha magára maradt valaki,vagy megörgedett,akkor valamelyik gyerekével egy nagyobbat bérelve békességben éltek közösségben. Ez most megszünt. Mindenki vegetál a maga kis panelkuckójában. Borzasztó. lehet,hogy ,mivel anyám 85 évesen Szocothonba került,ottani élményeimről írok egy elbeszélést. Szeretettel:bogi. majuli és lola! megfeddlek benneteket,mert nem tesztek fel újabban semmit a lapra! Munkára fel!
2007-02-23 10:58:46
Majuli! már vártunk. Remélem hoztál élményeidből olyant amit megosztasz velünk írásodban. Bogi megint remekelt. Jó, örök téma. Azt szeretném, hogy ezt soha ne élje meg senki.
2007-02-23 09:48:13
Kedves Bogi! Írásod bizonyítja, hogy a témának nagyon jól ismered a lélektani oldalát, az olvasó is képes átérezni azt, amit az idős ember érezhetett, mielőtt a halálba zuhant. Mindennek az oka a magány. Többet kellene nekünk embereknek egymással törődni, a gyerekeknek is nem csak megadni mindent, hanem nevelni arra, hogy jobban becsüljék meg az öregeket, tehetetleneket. Ez a nevelés most hiányzik. Mikor kisiskolások voltunk, akkor több olvasmány szolt arról, hogyan segítettek az úttörők az egyedülálló időseknek. Lsd.: Timur és csapata. A mi úttörő őrsünknek is volt ilyen feladata, hogy a környezetben élő öregeknek segítsünk a bevásárlásban, stb. Erről lehetne még sokat beszélni. De sajnos süket fülekre találunk. Mert megszüntek a családi közösségek, hol több generáció képviselői együtt éltek békességben, szeretetben.
2007-02-22 18:07:00
Kedves Valaki!
Hogy mennyire igazad van4 Bizony vannak nyugdijas klubbok,hagyományőrző,nótaklubbok és satöbbi. Ott is lehet társakra lelni. Ki kell mozdulni otthonról! Napi egy-két órás séta,beszélgetés sokat jelent. de,a fiataloknak saját élete van,nem kérnek belőlünk.Nem lehet befurakodni a fiatalok közé.Időseknek,idősek társaságát kell keresnie. Amikor azt hallom,hogy "egyre jobban bezárkózom,ki sem mozdulok otthonról...stb" már nagyon rosszat jelez.
2007-02-22 17:42:14
Bogumil! Igazad van, itt nem a gyerekekről van szó. Minnél idősebb lesz az ember annál jobban eltávolodik a gyerekek életétől, programjaitól, problémáitól. Sokszor "kiméletből" nem avatnak be dolgaikba. Ha nem tudja megtalálni az Ő generációjának megfelelő társaságot akkor nagyon gyötrelmes napok következnek. Nem kell meghalni, társat, barátot kell találni. Nagyon sok hasonló sorsú ember él igy, de szégyenlik egymást megszólítani, felvállalni.
2007-02-22 17:21:34
RCS! Nem a Te korodról és életedről van szó, hanem egy beteg, magányos, nyugdijas, lakótelepi,kispénzű emberről, aki minden percét belüről nézi, nem kivülről mint Te.
2007-02-22 15:27:26
Az Öregotthonban való vegetálásnál sokkal jobb a magváltó halál. Anyánk 85 évesen benn lakik féléve,mert ágybafekvő és állandó felügyeletre szorul. hetente kétszer látogatjuk. Naponta szembesülök a sivár körülmények között üldögélő ,megváltó halálra váró idősekkel,akik mereven maguk elé nézve várják a napi háromszori étkezést,esetleb nézik az előtérben felállított TV-ét. Minden ilyen alkalom után sokkolom magamat. Ez már nem élet. Amikor elfogy a tennivaló,és marad a semmittevés,az roszabb a halálnál is.
2007-02-21 23:17:15
Köszönöm Lolának és Valakinek szimpatikus hsz-eiket.
2007-02-21 22:55:50
A magány érzése nagyon eltud uralkodni az emberen, néha nem jól ítéli meg, nem keresi a lehetőségeit az illető.
Sajnos, ha nem érzi hasznosnak magát valaki, hamar pánikba esik. Ilyenkor kellenének a barátok. A gyerekeik nem érzik ezt át, nekik más jellegű problémáik vannak.
2007-02-21 21:01:54
Sok vidámat írtam már,megtalálod az írásaim között őket,de megigérem,hogy fogok jönni majd vidámabbal is.
2007-02-21 16:43:58
Nagyon szomorú történet, többször is elindulni a halálba. Írjál vidámat is. Olyan szépen írsz. Az RCS meg pont olyan okoskodóan fog meghalni amilyen a hozzászólása.
2007-02-21 15:08:37
Köszi,már kijavitottam a dokuban utólag. Itt nem tudok már benyúlni,mert körülményes.